Nagyításhoz katt a képre. Bővebb információ Csillagterkép

II. Fejezet

Újjászületés

Sietős léptekkel indultam az ajtó felé, és a következő pillanatban nagyot koppantam is fejjel rajta. Bár a meglepetésemben hátra hőköltem, de nem éreztem fájdalmat. Amit hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó hír vagy rossz. De az biztos, hogy sokkal gyorsabb lettem, mint előtte, a jó néhány métert egy szempillantás alatt tettem meg.

Az ajtó viszont elkezdett kinyílni, ami azt jelentette, hogy jól gondoltam, de lefelé, ami érdekes volt. De hát, ha erre ez a szokás, akkor legyen. Viszont a föld felett kb. húsz centivel, abbahagyta a nyílást. Nem foglalkoztam vele tovább átléptem rajta, és irány előre.

Kilépve rajta, továbbra is csillogott minden, mint bent, a folyosó nem volt hosszú és a végén található ajtó ugyanakkora volt, mint amin kijöttem. A falak még itt is érdekesen csillogtak, ugyanakkor látható volt, hogy különböző elemek formája, hogy az épületet felépítették.

A Diodonok által beburkolt elemek úgy helyezkedtek egymás mellett, mint egy bonyolult puzzle darabkái. Bár az is meg lehetett, hogy egyszerűen csak ilyen mintát adnak nekik.

Viszont semmilyen rögzítés nem volt látható köztük. Azaz érzésem támad, hogy egymásba olvadva tartják össze őket, így biztosítva, egy szerves egységet. A leginkább lehangoló talán az volt, hogy sem az előbbi teremben, sem itt nem volt egyetlen ablak sem, így nem volt a még alkalmam megcsodálni vajon tényleg az űrben lebegünk-e?

Mivel más látni való nem volt így sietősen mentem az ajtóhoz, amin ismét fejjel koppantam. Hát ez most már kezdett bosszantani, de nyugalomra intettem magamat.

Kilépve rajta viszont már egy hatalmas terem tárult szemem elé. A jobb szélén a fal mellett álló két hatalmas kúp alakú szerkezet állt. Teteje egészen a plafonig ért, ami kb. 12 méter magasan lehetett.

- Ez a két sugárfúró. - magyarázta olyan természetességgel, mintha nekem tudni kellene azt, hogy mi is az, de szerencsére folytatta. - Az aszteroida kőzetét sugárzás útján porrá zúzza, miközben a keresők folyamatosan pásztázzák a besugárzott kőzeteket.

- És mit keresnek? - vágtam a szavába.

- Ilyen Corodia ásványt keresnek. - mondta, és a hatalmas kúpok oldalára mutatva, ahol több henger sorakozott, némelyikben közepén lebegő kőzet ragyogóan csillogott.

- Közelebb mentem, hozzá, de azért tisztes távolból néztem, az apró kőzetet, ami nem lehetett nagyobb, mint egy dió.

- Csak 10g- kell belőle egy konténer energia cella feltöltéséhez. - mondta, ami elég meghökkentő teljesítmény volt, és igen nagy koncentrátumra utalt. Még akkor is ha halvány fogalmam sem volt róla, hogy az mennyi, és mi azaz energia cella.

- És mennyit tartalmaz ez az aszteroida ebből az anyagból?- érdeklődtem, csak úgy.

- Felméréseink szerint 3kg-ot.- mondta higgadtan, amitől nekem tátva maradt volna a szám, ha lett volna olyanom.

Az óriási kapszula egyikének oldala elkezdett kinyílni. Egy ugyanolyan antigravitációs asztal jött ki belőle, mint amin én feküdtem, a hátán egy hatalmas konténert cipelve. Kiérve lassan leereszkedett pár centivel a föld fölé, és lassan oldalra csúszott, majd ott megpihent. Odaléptem mellé és próbáltam bele nézni, de magasabb volt nálam, így BRA-t leraktam a földre és felugrottam. Jóval magasabbra jutottam, mint gondoltam, felszállva a levegőbe már jól láttam a henger alakú tojásokat a belsejében. Hangos csattanással landoltam újra a padlón. Ezek hát az energia cellák. Elgondolkodva néztem körbe. A terem másik oldala láthatóan jóval messzebb volt, mint az innenső, a végén látható volt a hatalmas kapu. Elárulva, hogy ez a rész az űrkikötő, a kapun túl már a végtelen űr van.

- Hogyan lehet kinyitni? – kérdeztem csendes társamat, aki hallgatagon lógott a kezemben.

- Csak rá kell gondolnod, és Diodonok tudják a dolgukat. Ez a telepatikus irányítás. – magyarázta. – A kapu előtt erőtér van azért, hogy a kinti vákuumnak ne legyen bent hatása. - mondta úgy, mintha csak az időjárásról beszélne.

A kapu gyorsabban nyílt, mint gondoltam, nem tudtam, hogy erre én voltam hatással, vagy egyébként is így nyílik. Érdekes dörgő hanghatás kísért, ami olybá tűnt, mint amikor egy hangár kapu nyílna ki. De most jobban érdekelt mi van kint.

A távoli csillagok fénye beragyogott rajta. Majd nagyobb fényesség lett, amikor az állomás alapját szolgáló aszteroida bukdácsolása közben a kaput a közeli Adrest felé fordította. A közeli csillag olybá tűnt mintha be akarna sétálni a kapun, erejét megmutatva úgy tűnt mintha melegség öntött volna el. De még mielőtt a burkolatom elkezdett volna olvadni, az állomás tovább fordult. A csillag mögül előbúvó jelenségtől majd leesett az állam. Bár távoli volt a jelenség mégis jól kivehető volt. A kék fényörvény gomolygó közepe, úgy tűnt, mintha a végtelenbe érne, és nem is voltam messze a valóságtól. A körülötte lévő szerkezet felépítése hasonló volt az állomáséhoz.

- Aktív féregjárat. – mondta olyan közönyösséggel, mintha csak egy sarki üzletről beszélt volna. – A Putoriusok többet is irányításuk alá vontak. Főleg kereskedelmi utak mentén, de több leigázott bolygó körül is van. A Hiperkapu amit rá építettek a környezetéből sötét energiát képes kivonni, amivel folyamatosan aktív állapotban tudják tartani a féregjáratot, és így meghatározott útvonalakat fenntartani. Amint teljesen mellé érünk telik le a napforduló, és azon átjön majd a szállító hajó is. - magyarázta tovább, de én alig figyeltem rá annyira megbabonázott ez a jelenség, szinte belevesztem a kékes fényörvény közepébe. Az ajtó lassan becsukódott, ami magamhoz térített. Úgy döntöttem ideje a tettek mezejére lépni.

- Meg tudnád mutatni, milyen a szállító hajótok?- kérdeztem, mire a bot végéből újra előjött a holokép, de most nem a rögtönzött fejforma, hanem egészen más.

A holokivetítőn egy ormótlan kocka formájú gép jelenítet meg helyette. Burkolata ugyanolyan sötét volt, mint nekem. Az egyik oldalán kicsúcsosodás jelezte, hogy azaz eleje. A másik végén jó látható volt a két hajtómű kiáramló nyílása.

Az adatai megjelentek mellette:

Faj: Putorius.

Név: F11.

Típus: Leszálló / Szállító egység.

Teherbírása: 12 egység (1 konténer = 1 egységgel).

Méret: 50m H/10m M/30m SZ.

Sebesség: Közepes.

Felszerelés: 1: S4 (apró karbantartó droid).

Mozgás terület: Űr, Levegő.

Hajtómű: Alapszintű.

Fegyverzet: Nincs.

Speciális képességek: Nincs.

- És hogyan foglaljuk el?- kérdeztem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy űrhajókat foglalnak el. – Leüssem a pilótákat?- inkább poén volt, mint komoly.

- A szállító hajókon nincs szerves létforma, amiben fizikai kárt tehetnél. - mondta tárgyilagosan, és programhoz méltón.

- Akkor egyszerűen felsétálunk rá? – hiszen nincs fegyverzete a leírás szerint, és nincs személyzet sem.

- Igen. – felelte, ami nekem túl egyszerű megoldásnak tűnt. De hát, mernék én kötözködi, egy földönkívüliek által kifejlesztett computer programmal. – Az irányító pult mélyedésébe helyezve át tudom venni az irányítást felette.

- És utána meg hogyan tovább? – érdeklődtem a távlati kilátások után. - Egyszerűen elrepülünk BRA-hoz? – ha erre is igent mond, akkor a falra mászok rögtön.

- Az nem lehetséges!- hú, majdnem megijedtem, hogy ilyen egyszerű ez is. - A bolygó védelme érzékelne, mint ismeretlen szerves életformát, és azonnal megsémisítenék az egész űrhajót.

- Akkor merre? – jött a következő kézenfekvő kérdés.

- A szomszédos csillag rendszerben vásárolnunk kell egy kereskedő hajót. A Natice kereskedő hajókat ellenőrzés nélkül beengedik.

- Hát az nagyszerű. És mivel fizetünk?- ha azt mondja, nem kell fizetni itt semmiért, felvásárolom az egész univerzumot.

- Egy konténer energia cella megfelelő fizetség egy hajóért. Amint a hajó megérkezik, a konténerek automatikusan felrakodnak. - hát ebben van valami, de ez azt is jelenti, hogy itt cserekereskedelem folyik, milyen primitív.

- Most akkor addig mit csináljunk, amíg megjön a szállítóhajó?- kérdeztem, de választ sohasem kaptam erre a kérdésemre.

Az ismerős dörgő hang újra felcsendült a nem létező fülemben. BRQ hangja eltűnt fülemből, csak a kapu szárnyainak nyílása töltötte be a teret. Lassan megfordultam. A kinyíló kapukon beragyogó csillagok most nem tűntek olyan gyönyörűnek. Talán azért mert nem sok látszódott belőlük. A kapu előtt az űrben lebegve egy közel több száz méter hosszú és ötven méter széles csónak formájú űrhajó várakozott, eltakarva a csillagok ragyogását.

Hát ez sem egy szállítóhajó. Gondoltam magamban miközben megfagyott minden nemű folyadék, bármi is csörgedezik most már bennem.

Bár láthatóan a kapu túl kicsi volt neki, hát még az űrkikötő. Mégis elindult befelé. Kecses hosszú orrát bedugta a kapun, de már le is állt, mert elérte a felőlem lévő végét. Lassan elkezdett a padló felé ereszkedni, és pár méterrel fölötte megállt. Az aljából lenyíló rámpa már legalább ismerős jelenség volt.

Improvizálom kellett, mert észrevehetően BRQ jobban lefagyott még nálam is. Elindultam felé, miközben marokra szorítottam újdonsült társamat. Mielőtt oda értem volna két furcsa szerzet lebegett le rajta. Korong alakú szerkezeten a földtől úgy egy méter magasságban lebegtek. Felsőtestük volt csupán, ami úgy festett mintha azzal a koronggal félbevágták volna őket. Félköríves sötétszürke testük tetején egy kiugró rész volt. Végtagjuk csupán kettő testükből előbúvó sötétszürke színű csáp volt csupán, amit harciasan előre szegezve indultak meg felém. Lemerevedve vártam.

Odaérve hozzám egyikőjük a bal karomban lévő BRQ ragadta meg, a másik a jobb karomat fonta körbe csápjával, mint valami kígyó. Nem gondolkoztam, csak ösztönösen cselekedtem, mivel itt a vállon átdobásos taktika nem éppen célravezető. Megragadtam a fém rudat és kicsavarva fogságából ugyanazzal a lendülettel csaptam le az engem fogva tartóra. Az ütéstől a földnek csapódott és az aljából kékes elektromos csóva indult el szanaszét a padlón. Társa nem hagyta szó nélkül a történteket, és újra támadásba lendült. Újra megragadta harci eszközömet, de most szabad volt a másik karom. Nagyot lendítetem rajta a másik oldalra, de keresztülhúzta számításomat. Fürgén átlendült a másik oldalra. Taktikát válta elkezdem rohanni a fal felé, amit sikeresen el is értem, de számításommal szemben az utolsó pillanatban elengedte fegyveremet, így csak a rúd csapódott a falnak.

Felröppent a levegőbe légies könnyedséggel, és onnan indított újabb rohamot. Jó reflexekkel ugrottam félre, amivel sikerült úgy meglepnem, hogy most már felkenődött a falra. De láthatóan meg se kottyant neki. Visszafordult újabb támadást indított. Most a levegőbe ugrottam, de nem előle, hanem felé. Bár nem leptem meg láthatóan mozdulatommal, azért folytattam tervemet. Két kézbe fogtam fegyverem, és nagyot lendítve próbáltam lecsapni. Gyorsan megtanultam, hogy a levegőben ő az úr. Könnyedén elkerülte csapásomat, és még volt arra is ideje, hogy oldalról belém ütközzön. Pontos volt a számítása, mint egy harci DioDroidnak. Egyenesen társa kezei, illetve csápjai közé estem.

Éreztem, ahogy a belőle kiáradó elektromosság végig fut rajtam. Hirtelen bekábultam. Csak fél szemmel láttam, amint újra megfordul, és végső rohamot indít felém. Kezemből kieset társam, és védekezésképpen felemeltem.

A látvány lenyűgöző volt amint tenyeremnél egyre nagyobb energia gömb kezdett kialakulni, majd hirtelen kilőve hangos csattanással találta el igencsak meglepődött eleségemet. Fejem fölött elhúzva csapódott a földbe, és egészen a falig csúszott.

Ziháltan álltam föl, és tenyeremet vizsgáltam, amin semmilyen nyoma nem volt az imént történteknek.

- Szép volt. - dicsért harci fegyverem. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy én őt használtam harcra.

- Nem sérültél meg, minden rendben? – aggódtam, de láthatóan nem foglalkozott vele.

- Keresd meg gyorsan az irányító pultot!- adta ki az utasítást.

Nem késlekedtem tovább felszaladtam a rámpán.

Ami a szemem elé tárult attól elakadt volna a lélegzetem, ha lett volna, és némi rettegés lett úrrá rajtam.

Egy egész századnyi robot sorakozott fel a hajó gyomrában lévő végeláthatatlan teremben. Olyan katonás rendben mintha díszszemlére sorakoztak volna föl a parancsnoki emelvény előtt. - Az ott az irányító pult! – adta ki az utasítást BRQ, a terem közepén lévő kis emelvényre gondolva. Nem bízva a véletlenre, őrült tempóban kezdtem futni felé. Oldalra sem néztem ellenségeim sorára. Félúton felemelkedve a lebegőbe, egyetlen óriási ugrással teremtem a pult tetején. Megragadva társamat, a középen található bemélyedésbe döftem.

A gép megremeget kissé, majd csönd lett.

Leültem a földre, és ha lett volna szám és tüdőm most nagyot fújtam volna. Végig suhant a szemem a gépek során, majd felálltam. Odafordultam társamhoz, aki úgy meredt ki az irányító pultból, mint egy odaszúrt kard a sziklahallom közepén.

- Mi volt ez?- tört ki belőlem.

- Érkezésed felhívta a figyelmüket. Érzékelőik jelzésére, egy felderítő cirkálót küldtek, hogy kiderítsék mivel is állnak szemben. - magyarázta.

- És hogy lehet, hogy csak két robotot indítottak el?- törtem ki újra teljesen feleslegesen, hiszen ez jó hír volt, hiszen ekkora túlerővel nem bírtam volna el.

- Ezt én sem értem. A két DioDroid, amit elpusztítottál, felderítők voltak csupán. De amint érzékelték az ellenséges szándékot, azonnal aktiválniuk kellett volna a harci egységeket, de ez nem történt meg. – hangjában érezhető volt, hogy elgondolkodott. Vajon mennyi matematikai számítást végzett, hogy rájöjjön a megoldásra? – Most már viszont a teljes hajó az irányításom alatt áll. Hamarosan indulunk, amint beindítottam a rendszereket. – mondta, de én nem figyeltem rá. Mozgást láttam a sorok közt.

Elindultam a sorok közt és erősen figyelve minden mozgásra. Újra megláttam az egyik sor szélén.

- Valami van itt a hajón. Nem csillog, mint a többi, de mozog. – mondtam BRQ-nak.

- Érzékelők szerint, rajtad kívül nincs szerves létforma a hajón. A droidok pedig mind inaktívak. - értetlenkedett.

- Akkor is van itt valami, láttam. – értetlenkedtem tovább. – De neki nincs Diodon páncélja, nem csillog. – ismételtem magamat.

- A Putoriusok összes egységének van, más faj droidját viszont nem érzékelik a scennerek. – értetlenkedett tovább. - Feltételezve, hogy mégis egy itt lenne, akkor is az irányításom alatt kéne állnia.

Odaértem a sor szélére, de továbbra sem láttam a rejtőzködő idegent. Oldalról közvetlen mellettem mozgást éreztem, olyannyira meglepett, hogy nagyot ugorva a falon teremtem. Ott úgy megragadtam, mint a sintér telep kerítésén kapaszkodó macska. Alattam láttam, amint két konténert cipelő hordár droid kapaszkodik fel a rámpán szépen egymás mellett.

- Nem akartalak megijeszteni. – kért elnézést társam, miközben a berakodást irányította. De nem figyeltem rá. Érdekesebb volt az a tény, hogy úgy mozgok a falon is, mintha a földön járnék. Könnyedén leereszkedtem a falról.

A két hordárt még nyolc társa követte. Kettesével vonultak föl a rámpán, és szép katonás rendben felsorakoztak oldalt a falnál. Lenézve a rámpán láttam, hogy több nem jön. A hajó elkezdet kihátrálni, miközben felcsukódott a rámpa.

- Elindulunk a Hiperkapu felé. – közölte BRQ, olyan higgadtsággal, mintha csak a buszmegálló felé mennék. Hát nem is voltam olyan messze az igazságtól.

- Ezzel a hajóval, már bejuthatunk BRA főhadiszállására? – érdeklődtem.

- Természetesen, a felderítő cirkálókat, már nem ellenőrzik. - ezt olyan higgadtsággal közölte, mintha nem ez lett volna a nap legszenzációsabb híre. - Addig keresd meg azt, amit láttál, nem lenne jó, ha megzavarnának bennünket akció közben.

Bólintottam, és elindultam a sorok mellett továbbra is a szélén. A Diodonokon gondolkodtam. Ha szimbiózisban élek velük és telepatikusan irányíthatók, akkor elképzelhető, hogy ha épen maradt a szemem. A falak csillogása eltűnt, de nem lett sötét. Fényforrást bár nem láttam, mégis tisztán kivehetők volt minden. Eltűnődve ezen megálltam. Körbenéztem továbbra is csak robotokat láttam, semmilyen más oda nem illő lényt nem. Leültem törökülésbe és koncentráltam. Hamarabb sikerült, mint gondoltam. A látvány, ami a szemem elé tárult, már sokkal hatékonyabb volt. Az előbbi humanoid látásmódot összekötöttem a Diodonok csillogó látásmódjával. Újra csillogni kezdett minden, de mellette láttam minden mást is. És valamit észre is vettem. A robotok sora közt állt egy másmilyen robot is, ami nem csillogott.

A két csápon álló apró testű kis robot, úgy nézett ki, mint valami modern stílusú asztali állólámpa. Elindultam felé, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Valószínűleg ő is észrevette, hogy lebukott, mert megmozdult. De ahelyett, hogy elmenekült volna, inkább támadásba lendült. A két csápján futott felém, apró teste csak úgy imbolygott a tetején. Rám ugrott, de jó reflexszel elkaptam két csápját, és megpróbáltam minél messzebb tartani tőlem. A két csáp egyik vége ismerős volt. Ilyen csáppal rendelkeztek a felderítők is. A végén lévő led szerű lámpa volt, amit le föl mozgatott. Csak később jöttem rá, hogy ez valójában egy scenner, amivel szerves és szervetlen létformát is lehet vizsgálni. A kis led lámpa kialudt, én meg hátrahőkölve próbáltam elkerülni azt, a további négy csápot, ami a testéből nőtt ki hirtelen. Hiába való próbálkozásnak bizonyult, nem volt olyan hosszú a karom, mint az ő csápjai. A végükön lévő apró csipeszszerű szerkezettel belém csimpaszkodott, és egyre közelebb húzta magát. Taktikát váltottam, és elengedve két csápját a fejét fogtam meg. Koncentráltam, de elkéstem. Hirtelen fájdalom hasított belém. Ordítani tudtam volna, ha bírtam volna. Két csápját mélyen új burkolatom alá döfte.

Megfordult velem a világ, szédelegve hátráltam el, miközben két ott lévő DioDroidot is arrébb löktem. A kis bajkeverő kihúzta belőlem csápját, és leugrott rólam. Azokon ágaskodva figyelt engem teljesen mozdulatlanul.

- Minden rendben?- érdeklődött társam kicsit halk tónusban.

- Ez az izé…megszúrt. Mindjárt ellátom a baját. - mondtam, miközben azon tűnődtem, hogy az a nagyobb meglepetés, hogy fájdalmat éreztem, vagy hogy, hogyan tudott behatolni az állítólagosan áthatolhatatlan páncélomon.

- Sajnos muszáj volt, másképp nem tudom felvenni veled a kapcsolatot. – mondta, de ismét abban a halk tónusban.

- Micsoda?- tört ki belőlem, ez nem BRQ hanem Ő.- Mit csináltál velem? – törtem ki újra.

- Beültettem egy implantátumot. Egy kommunikátort, ami képessé tesz a velem való kommunikálásra. - mondta gépies higgadtsággal.

- Mi vagy te?- kérdeztem, miközben feltápászkodtam a földről.

- S4 a típusom. Karbantartó droid vagyok. - jelentette ki rutinos közönnyel.

- Hát az lehet, de más vagy, mint a többi!- faggattam tovább.

- Igen saját intelligenciám, és irányításom alakult ki, valószínűleg gyártási hibaként. Ezért csak az tud velem kommunikálni, akinek beültettem a saját kommunikátoromat. - közben óvatosan egyre közelebb jött hozzám, de már nem tartottam tőle. Úgy éreztem jó szándék vezérli, bár ezeknél a robotoknál sosem lehet tudni, hiszen ez is egy gyártási selejt. - Így nem kaptam páncélt sem, de nem is hiányzik. Jó nekem így is. - ez már rémisztően emberien hangzott. Felugrott a vállamra, és egész közel hajolva nézett a szemembe. Scenner csápját le föl mozgatva pásztázott engem. –Nem találkoztam olyan fajjal, aki képes a Diodonok, és a humanoidok látásmódját együttesen használni. Ugye így láttál meg? - kíváncsiskodott.

- Valóban, de tudok mást is, amit majdnem megtapasztaltál. – közöltem vele huncutul, miközben éreztem, hogy egy új társra tettem szert.

- Igen, észrevettem, hogy gyorsak a reflexeid. Váratlan támadás ért, mégis el tudtál kapni. De igen nagy erővel is rendelkezel, az egyik karom meg is sérült, amikor toltál el magadtól. - miközben továbbra is tíz centiről próbált benézni a páncélom mögé.

- Nem. Arra gondoltam, hogy valamilyen energia lövedékre vagyok képes. – emeltem fel a kezem.

- Lenyűgöző. – ámuldozott robot létére. – Mit keresel, itt? Mi vagy te? – kíváncsiskodott, mint egy kisgyerek.

Elmeséltem neki rövid, de kalandos történetemet, miközben a sorok közt sétáltam. Vissza értem az irányító pulthoz, ahol BRQ még mindig ott volt, ahol hagytam.

- Minden rendben? – kérdezte. - Meg találtad azt a valamit, amit megláttál?- ekkor jöttem rá. Hogy ő még mindig nem érzékeli S4-et, hiszen ő az űrhajó érzékelőit használja. Eltűnődtem egy percre, hogy vajon elmondjam neki vagy sem, de úgy döntöttem a kölcsönös bizalom érdekében inkább beszámolok felfedezésemről.

- Igen itt van a vállamon. Egy S4-es egység. Nem kapott Diodon bevonatot, és elszökött valószínűleg. Itt bujkált a hajón. - magyaráztam neki.

- Hogyan tudtad érzékelni?- érdeklődött láthatóan kíváncsian.

- Kombináltam a humanoid és a Diodon látásmódot. – vártam a reakcióját feszülten.

- Értem. – mit is vártam egy programtól.

- Beültetett egy kommunikátor implantátumot, így fel tudtuk venni a kapcsolatot. - magyaráztam tovább, de halhatóan nem érdekelte tovább.

- Értem. - mondta ismét közönyösen. – Hamarosan elérjük a Hiperkaput.

- Rendben, addig körülnézek egy kicsit. – választ nem várva elindultam a sorok között.

Lenyűgözött már korábban is az egyik egység, amit most tüzetesebben is szemügyre vettem. Akkora volt, mint a konténerszállító egység, de valamivel alacsonyabb, és zárt volt a teteje. Áramvonalas alakján látszott a szakszerű megmunkálás.

- Te javító robot vagy, akkor te tudsz erről mindent? – kérdeztem legújabb kis társamat.

- Persze!- mondta és átugrott a tankra és úgy mászkált rajta, mint mászókán a kisgyerek, hol lelógott róla, hol fellendült a tetejére. – Ez egy Diodeldron, egy D100-as egység. G8-ra építették, amit már ismersz, ezek hordár egységek, mint a konténerszállítók. Ezek két rakodó csáppal vannak ellátva. – magyarázta, és saját csápját ki-be mozgatva jelezte nekem, hogy ezek behúzhatók a páncél mögé. – A felső része tartalmazza teljes fegyverzetét, ami áll négy Sciber puskából, és egy Sciber ágyúból. Amik természetesen a burkolat alatt vannak addig, míg használni nem akarja. – remélem, arra nem kerül sor, mekkorát tévedtem. - A Sciber fegyvert azOndatraiak fejlesztették ki a Sciberlyon ásványból. Folyadék, ami kinyerhető belőle egyszerű préseléses eljárással, nyomás alatt tartva energiát termel, rövid ideig. Megalkották belőle ezt a galaxis szerte, használt fegyvert. Működése közben az ásványból kinyert folyadékból egy kis egységnyit egy tárolóba vezet át, majd ott sűrűsíti. Amikor elkezd energiát termelni, kivezeti két párhuzamos vezetéken a fegyver csövének végéhez. Ott egy gömb jön létre, amit a középen elhelyezkedő lökéshullám generátor a megcélzott objektumra löki ezt az energia gömböt. Ott kisebb robbanást okoz, ami a koncentrált energia felszabadul. A környéken égési sérülést okozva. A Diodonokra hatástalan, mert azok elnyelik az energiát, ami ott felszabadul, így nem jön létre robbanás. – magyarázta, amit én ámulattal hallgattam. Otthon mért nem jut ilyen az eszünkbe, bár valószínűleg akkor a kőkorszakban éltem volna. – hatalmas ugrással egy másik roboton landolt, és tovább folytatta. – Ez egy Diodendorp. A D30-as egység alapja G10-es rakodó egység. - közben alaposan szemügyre vettem. Az alapja akkora volt, mint a felderítőknek, a felépítménye viszont jóval magasabb, és robosztusabb. Kicsit szögletesnek tűnt az eddig látott letisztult formák után. Az elején felül egy vízszintesen elnyújtott pluszjel éktelenkedett, valószínűleg a szeme lehetett. - Fegyverzete két sciber puskából áll. – folytatta S4. – Természetesen a G10 rakodó csápjaival is rendelkezik, De ezeket átalakították, mint ahogy más egységeknél is. - emelte föl saját csápjait. – Az egyik végén scenner fej található, amivel szerves és szervetlen létformát is lehet vizsgálni. – tehát jól gondoltam. – A másik egy szerelő, javító kar. Ennek végét abból az Itherium kristályból van, amiben a Diodonok születnek. Ez az egyetlen anyag, amit átengednek magukon. – tehát ezért volt képes a páncélom alá hatolni.

Újabb akrobatikus ugrással termet egy másik egységen, ami már ismerős volt, de most legalább nyugodt körülmények közt is szemügyre vehetem.

- Diodegar a neve. - kezdte ismeretterjesztő előadását S4 miközben ki-be, húzta magába a csápjait, amitől úgy tűnt mintha ugrálna rajta. - A D10-es egység, szintén G10-es alapon van, viszont felépítménye igen apró, ezért a Putoriusok gyakran használják felderítőként. Viszont fegyverzete nincs. – miközben mondta, én úgy kerülgettem azt az apró szerkezetet, mint macska a forró kását.

- Akarsz ennél még érdekesebbet látni?- kérdezte pajkos kisgyerek hangszínével.

- Hát hogyne. – vágtam rá gondolkozás nélkül.

Elkezdet újra ugrálni, de most folyamatosan egészen a falig ment. Alig bírtam követni, miközben a DioDroidokat kerülgettem. Mikor végre megállt, fejjel lefele lógott a semmibe kapaszkodva. Nem értettem mi van, így közelebb mentem. Fejem hangos dörrenés mellett csuklott hátra. Nem értve mi történt, kicsit elhátráltam, és forgattam körbe a fejemet. A terem másik végén álltunk, és mellette közvetlenül egy hajó állt, úgy beleolvadt a környezetébe, hogy se Diodon, sem humanoid szemem nem látta.

A lebegőben lebegett, csak úgy, mint a többi Putorius egység, kivéve persze társamat, aki jól el lógott a hajó aljába kapaszkodva. Körülbelül huszonöt, harminc méter hosszú lehetett, és eltérően a felderítő cirkálóhoz, háromszög formája volt. A végén lévő hajtóművek kiáramló nyílása miatt kicsit szélesebbre faragták. Kecses formája az orrésznél találkozott. Itt volt kialakítva a pilóta fülke. Mivel sem ajtó sem ablak nem volt rajta, így csak találgatni tudtam, vajon, hogyan lehet bel jutni.

- X10-es a típusa, neve még nincs. A Putoriusok most fejlesztették ki. – magyarázta előre hátra hintázva, még mindig fejjel lefelé.

- Tehát prototípus. – még mindig ámuldozva néztem.

- Nem értem mit mondtál, de biztos úgy van. –helyeselt S4.

- És működik? – gyerekes izgalmat éreztem, a hadseregben kaptam pilótaképzést, de csak szimulátoron vezetem még gépet.

- Természetesen, amint lesz rá alkalom, kipróbáljuk! – jelentette ki határozottan.

- Tony! – ez már BRQ-volt. – Megérkeztünk a Hiperkapuhoz. – hangja egyből magamhoz térített.

- Meg tudom nézni valahol?- érdeklődtem, hiszen ritka alkalom, hogy egy ilyen természeti képződményt élőben láthasson az ember közvetlen közelről.

- Van egy szerelő kijárat a fejed fölött, de ne feled csak rövid ideig tudsz légüres térben mozogni! – figyelmeztettet.

- Vettem! – válaszoltam, ránéztem új társamra, akinek telepátia nélkül is tudta a dolgát. Felugrott a falra és ott szélsebesen futott felfelé. Követtem példáját, de alig tudtam tartani vele a tempót.

Éreztem, hogy olyan földi dolgok, mint a gravitáció nincsenek hatással rám. Elértük a hangár tetejét, ahol láthatóvá vált, egy apró nyílás, amit valamilyen erőtér védett. S4 kiugrott rajta, olyan fürgeséggel, hogy azt hittem egy pillanatra, hogy az űr vákuuma tépte ki a gépből. Óvatosan követtem, először csak a kezemet dugtam ki és, amikor nem történt semmi felbátorodva én is kimásztam.

Az űr hidege nem csapott meg, sem a vákuum. Ez jó jelnek mutatkozott. Mindezt észre sem vettem. A látvány, ami kint fogadott, leírhatatlan volt. A csónak alakú űrhajó úgy úszott a milliárdnyi csillag között, mint hajó a csendes tengeren. Kecses ívein megcsillant a Hiperkapu külsejét borító szerkezet villogó lámpáinak fénye. Olyan mintha jelzőlámpák lennének. A kékes színű örvény a közepén végeláthatatlan mélységről tanúskodott. Mintha szívta volna befelé az űrhajót. A körülötte lévő keret nem volt bevonva Diodonnal. Ezüst szürke felületén több ezer apró lámpa villogott. Ez a mérnöki csoda egyedül képes volt kordában tartani az univerzum erőit. Kaput nyitva egy másik csillagrendszer felé. Mérete akkora volt, hogy szinte eltörpült mellette a felderítő cirkáló.

Nem úgy, mint a kapun kiérkező hatalmas csatahajó. Rémisztő és egyben ámulattal eltöltő látvány volt, ahogy az Adrest csillag fényével együtt több ezer csillag fényét is eltakarta ez a monstrum. Még a nyakam is behúztam, ahogy a fejünk fölé ért. Végeláthatatlan hossza még ki sem ért a kapun máris látható volt, hogy tiszteletet parancsoló mérete fölé magasodott apró hajóknak.

- Putorius csatahajó. – mondta meglepő higgadtsággal, azt a tényt, amire már én is rájöttem.

- Mindketten visszaugrottunk a nyíláson és lefutottunk egészen BRQ-hoz.

- Most mi legyen?- kérdeztem, de úgy látszik költőinek vélték kérdésemet, mert válasz nem jött rá. – Be tudjuk indítani a DioDroidokat, hogy az oldalunkon harcoljanak?- próbálkoztam valami ötlettel.

- Egyelőre csak inaktív állapotban tudom őket tartani, de te talán képes lehetsz rá. – BRQ hangja mintha kicsit elcsuklott volna. Talán a csatahajó érkezése kavarta így föl mindig higgadt barátomat?

Odaálltam az egyik Diodendorp elé, és koncentráltam. Nem láttam semmi változást, ezért újra próbálkoztam. Két csápja előreugrott rejtekéből, de gyors reflexeimnek köszönhetően elugrottam. Már is fegyverzetével néztem farkas szemet. A páncélzata alól előugró hármas cső végén máris el kezdett nőni az Sciber gömb. Nem vártam meg, hogy befejezze, nekiugrottam. Megpróbáltam hátulról megragadni. Lövedéke az őt ért támadás következtében fölfelé vette az irányt. Hátán lovagolva meglódult és az egyik fal felé vette az irányt. Átkarolva kapaszkodtam megbokrosodott „lovamba”, és észre sem vettem, hogy befogtam a pluszjel alakú érzékelőit. A megvakult droid eszeveszett tempóban csapódott a fal mellett álló konténernek. Az ütéstől lerepülve landoltam a falon. A „lovam” sokkal rosszabbul járt, egyenesen az energia cellák közé zuhant, de ahelyett, hogy feltöltődött volna szikrázva feküdt benne csápjait oldalra lógatva. Leugrottam a falról és BRQ-hoz futottam.

- Mi volt ez? – förmedtem rá.

- Nem tudom irányításom alatt tartani a hajót. A csatahajó M.I.-je kezdi átvenni a hatalmat a hajó irányítása felett. – hangja kétségbeesett próbálkozásról tanúskodott. Hátulról mozgást éreztem, felugrottam. Három energia gömb szívódott fel a Diodon borításban azon a helyen, ahol álltam. Ugrás közben észrevettem valamit. A túlsó fal egy része pont olyan volt, mint az állomás hangár kapuja.

- S4, nyisd ki az X10-es rámpáját!- próbáltam neki ordítani, de telepatikusan ez nem lehetséges, csak reménykedtem, hogy meghalja. Landolva a földön újabb ugrásra készülve behajlítottam a lábam, mire a fejem fölött elszálló gömb elsodorta a felém forduló sereg egy részét. Megfordultam és egy Diodeldron csövével néztem farkas szemet, úgy három centiről.

A végén látható volt a két cső összeforduló vége, és a harmadik vastagabb középen. Ilyen közelről azért nem akartam megnézni. Nem vártam meg a következő lövést, vagy a hátam mögött lévő lassan magához térő DioDroid sereg sorozat lövését. Felpattantam a tank tetejére. A kecsesen ívelő hátán jól megkapaszkodtam, mire a tank lassan el kezdett megfordulni. Láthatóan azt hitte, hogy a háta mögött vagyok. Tempója viszont meglepően lassú volt. Oldalról eltaláló két lövedék lesodort egyenesen a társai „lábai” elé. Oldalamra pillantva nem láttam sérülést, de a testemben szétáradó energiát viszont éreztem. A Diodeldronok csövénél egyre nagyobb lett a Sciber gömb. A két kezemet összerakva a lassan megforduló tank felé irányítottam. Hirtelen leguggoltam, és a fejem felett elsuhanó gömbök közé engedtem az enyémet is. A célpontot az oldalába érte a lövedék tenger, amitől egészen a konténerekig csúszott. Az egész oldalán végig húzódó lyuk tátongott. A bekövetkező robbanás lökéshulláma a közelben lévő Diodroidokat is ellökte, amitől mind szanaszét repült.

- BRQ! Nyisd ki a hangár kapuját! – utasítottam. – Megyek érted! – Eleresztettem két lövedéket abba az irányba amerre az irányító pultot sejtettem és neki iramodtam. Négy-öt méteres ugrásokkal haladtam előre azon a csapáson, amit a felrobbanó célpontok lökéshullámai vágtak nekem a Diodonok seregében.

Elértem a pultot, felkapva harci eszközömet, máris használnom kellett a két oldalról két rám törő Diodegar szélsebesen repült felém. A hátra szaltó közben megforgatott fém botom mindkettőt szikrázva küldte vissza oda, ahonnan jött. Felfutottam a falra és hátam mögött becsapódó lövedékek kíséretében egészen az X10-esig futottam. A lenyitott rámpán már bukfencezve landoltam.

- Csukd be! – szóltam S4-nek, miközben két lövedéket az utánam igyekvő két Diodendorp felé eresztettem, akik a találattól hátrasodródva harmadik társukat is magukkal vitték. A felcsukódó kapuban még láttam, ahogy lövedékek csapódnak a burkolatnak.

Megfordulva egy ajtót láttam a raktár túlsó felén. Beugrottam a lenyíló ajtón és az ott található pult közepén található mélyedésbe döftem BRQ-t. S4 a sarokban ácsorgott szokatlanul nyugodtan.

- Hogyan tudom vezérelni? – kérdeztem sietősen.

- Tedd a kezed az irányító pultra és próbálj az űrhajó lenni. – utasítás más helyzetben viccnek vettem volna, de most meg sem lepődtem rajta. Letetem a kezem mellé. Az érzés, ami végig futott rajtam furcsa és csodálatos is volt egy szerre. Éreztem a gép minden egyes porcikáját. A hajtóművét, a fegyverzetét, és az érzékelőit is. Ez utóbbi olyan látvány volt, nyújtott mintha a gép tetejéről nézném a környezetét. Jól kivehető volt, ahogy a Diodon sereg folyamatosan bombázta a gépet lövedékekkel, amitől néha megimbolygott.

A hajtómű kiáramlásánál létrejövő tolóerő az ott állókat elsodorta onnan. Minket viszont előre mozdított. A burkolat alól kétoldalt előbukkanó Sciber ágyúkkal elkezdtem előttünk megtisztítani a terepet. Közben egyre nagyobb tolóerőt adtam. A kijárat már látható volt, így felbátorodva teljes sebességre kapcsoltam.

Az oldalról felbukkanó konténerek valószínűleg a csata hevében kavarodtak oda. Már kevés volt a hely, hogy megálljak. Biliárdgolyók módjára pattantak le a burkolatról, jó néhány kisodródott a kapun is. Sikerült! Az ideiglenes mentőhajónk eltörpült a cirkáló mellett, hát még a csatahajóhoz képest. Nem törődve semmivel, ahogyan kiért máris egyenesen visszafelé irányítottam a hajót. Bár az Adrest csillag fénye sokkal kisebb volt, mint azt gondoltam, de továbbra is „tövig nyomtam a gázt”. A csatahajó lomha uszályként mozdult meg, és lassan, felém fordította az orrát. Az oldalán végig sorakozó ágyúk jobban aggaszottak. Nem is kellet sokáig várnom. A sorozat tűz ilyen közelségből, szinte lehetetlen volt elkerülni. De a találatok nem okoztak semmilyen sérülést. A következő sem. A csillag körül keringő aszteroidák kezdtek kirajzolódni a távolban, a csatahajó meg lemaradni.

Talán sikerül? A következő találatkor már bizsergető érzést éreztem a hajtómű felől. Túltöltődik a rektora. Ideje volt előkapni a tanultakat, és hirtelen felemeltem az orrát. A lövedékek alattam süvítettek el, és az aszteroida mezőbe csapódtak. Már jött is a többi. Az oldalára fordítottam a gépet majd oldalra húzva próbáltam kikerülni a következő adagot, de még így is eltalált az egyik. A bizsergés, égető fájdalomba ment át.Vészesen közeledtek az aszteroidák. Felkaptam az orrát, a mellettem lévő kődarab darabjaira robbant. Újabb jobb kanyar, és újabb robbant darabokra. Kikapcsoltam a hajtóművet, bekapcsoltam az antigravitációs hajtóművet.

A következő lövés láthatóan célozatlanul adták le. Nem érzékelték helyzetünket.

Az aszteroida, amire leszálltam lassan elsodródott a csatahajó közeléből.

Egy darabig még ott ált, mint egy kővé dermedt monstrum, majd lassan megfordult és elindult a Hiperkapu felé, amin a cirkálót követve eltűnt.

A hajtóműnek vége.

Elengedtem a pultot és leülve karomba borút elkeseredett fejem.

- Megnézem a sérüléseket. – mondta S4 és eltűnt az ajtó nyílásában.

- Mit éreztél? - kérdezte BRQ egész megértően.

- Fájdalmat a hajtómű felől. - jelentettem ki elgyötörten, feltápászkodtam a földről. - Hogy lehet? Hisz azt mondtad, hogy nem ártalmas saját lövedékük?- érezhetően ideges lettem, nyugalomra intettem magamat. Forró fejjel nem lehet megoldani a problémát.

- Az energia elnyelés megtörtént, de a reaktor nem volt képes felhasználni ennyi többlet energiát. - kicsit idegesített higgadt hangja. S4 visszatért a hóna alatt egy henger alakú tárggyal, ami nagyon hasonlított arra a hengerekre, ami a sugárfúróknál láttam. Ennek oldalán viszont hatalmas luk tátongott. A burkolatán látszott, hogy belülről nyílt ki. A benne lévő Corodia kőzet szétrobbantotta azt.

- Ez ugyanolyan, mint amit az állomáson láttam? - csillant fel némi reménysugár bennem.

- Hasonló, csak ezt űrhajókban használják. - világosított fel BRQ, amivel egy szempillantás alatt szétzúzta a bizakodás apró szikráit is. - Hajtó mű viszont nem működik nélküle.

- Hát ez remek. - újra leültem a földre.

- Mozgást érzékelek a külső érzékelőkkel. - úgy ugrottam föl mintha a padlót meggyújtotta volna valaki. Kezem máris rátapadt a pultra. A külvilág képe hirtelen betöltötte a fejemet. Az Adrest fénye, pedig a körülöttünk lévő űrt. Az aszteroida mező sűrű tömege közt egy kisgép lavírozott. Játszi könnyedséggel kerülgette a nálánál néha tízszer-, hússzor nagyobb köveket. Egyenesen felénk tartott, kicsit ormótlan külsejű gép közel húsz méteres kocka formájú volt. Az elején lévő kicsúcsosodás fentről ívelt lefelé, majd az orrész alatt elindult felfelé. Az ék alak végén viszont egy gömb formájú orr éktelenkedett. Kicsit egy bohócra hasonlított. Kikapcsoltam az antigravitációs hajtóművet, amitől leváltunk az aszteroidáról, és úszva lebegtünk egyre távolabb tőle. Miközben az érkező hajó elé lebegtünk, csak reménykedni tudtam, hogy a többi nem fog, porrá zúzni bennünket.

A gép lassan megközelített, majd előttünk megfordult. Az X10-es orrára rátolatva, az aljából előugrott két csáp. A végükön lévő rakodó fejek megragadták az orrésznél sodródó gépünket. Lassan elindult előre, magatehetetlenül követtük őt. Egyenesen egy kisbolygó mérető aszteroida felé vette az irányt. Az X10-es vergődött, ahogy követte ideiglenes vontatóját, de az nem gondolta meg magát. Egyenesen ment tovább, miközben az aszteroida elkerülhetetlen közelségbe került. Tehetetlenül néztem, ahogy száguldottunk a felszín felé. Kicsit felemelte az orrát és egy hegygerinc felett átrepülve egy mély kráter felé száguldott.

Hirtelen megállt, majd a felszín felé ereszkedett. Olyan hirtelen, hogy nem volt időm bekapcsolni az antigravitációs hajtóművet. Így míg ő azokon landolt én a porban koppantam a has résszel.

Körülöttünk felkavarodó porfelhő ötletet adott. Kiadtam egy utolsó utasítást, majd elengedtem a pultot. Kiugrottam az ajtón, leszaladtam a rámpán. A végén felkapaszkodtam a gépre és felfutottam a tetejére. Fél szemmel láttam, ahogy S4 követ. A vontató csápokon átrohanva megálltam az ő gépe tetején.

A por elült a gép hátsó részénél egy rámpa ereszkedet le. Beugrottam rajta.

Nagyobb meglepetést okoztam magamnak, mint nekik. A két gyermek elterült alattam, és elájult. Apró termetük miatt gondoltam, hogy gyerekek lehetnek, vagy valamilyen apró lények. Közel egy méteres magasságuk mellett hosszú kezük, és lábuk volt. Egyszerű ruhát hordtak, mintha egy kékes anyagdarabot körbe csavartak volna rajtuk. Alóla kilátszó bőrük zöld színű volt, kékes foltokkal. Reméltem csak, hogy ez szokványos és nem valamilyen betegség jelei. Fejük hosszúkás volt és előrenyúló, mint a kutyáknak. Szemük sárga színű és apró, egészen felül helyezkedett el.

A gép elejéből zajt halottam, S4 elbújt a sarokban, és összecsukta magát.

Az előbukkanó guruló gömbben egy idősebb társuk ült, elég dühös fejjel. A mérges apuci gondolatait telepátia nélkül is felfogtam volna.

- Hát ez meg honnan került ide. - bár csak gondolta én mégis jól halottam, valószínűleg ez a faj nem telepatikus. Így nem is sejtette, hogy én mindent gondolatát halom.

- A másik hajóról, amit ide vontattál. - válaszoltam neki, mire rémülten felkapta a fejét és apró szemei, mintha duplájára nőttek volna. Milyen érdekes, hogy a világegyetem másik szegletében élő humanoid fajok, ugyanolyan arc mimikával rendelkeznek, mint mi.

- Ki vagy te? - érdeklődött miközben egy kézmozdulattal hátrazavarta a földön magukhoz térő fiatal társait.

- Egy távoli galaxisból érkeztem, de a hajóm megsérült és szükségem lenne a segítségedre. - kicsit rémült képet vágott, nem számított utasokra a megszerzett gépben, főleg nem élőkre. Gyorsan folytattam. - Egy Putoriusok által használt Corodia tartályra lenne szükségem. - ennél a résznél kezdett gyanakodni. Mikor S4 is kiszúrta már tisztába volt mindennel.

- A Nactice Kereskedelmi Szövetség szerződésében áll a Putorius Birodalommal. Minden őket megtámadó idegen faj a mi ellenségünk is. – határozottan felemelte a fejét. Nactice Kereskedelmi Szövetség? Ez érdekes. Próbálkozzunk akkor más irányból.

- Fizetnék érte!- mondtam, mire újra felcsillant a szeme, majd ő is támadásba lendült.

- Mivel tudnál fizetni? Semmid nincs! A hajód az én zsákmányom! – vágta rá nem túl kedvesen.

Kinyújtottam a kezem és egy energia lövedékkel szétlőttem az egyik vontató csápot.

- Biztos vagy benne?- kérdeztem, mire meglepetésemben egy Sciber puskát húzott elő guruló fotel rejtekéből, és azzal a lendülettel tüzelt is vele. A páncélom felszívta az energiát. Ettől még nagyobbra kerekedett a szeme. Kezdtem aggódni, hogy a következő meglepetésnél véglegesen megsérül a szeme, és úgy marad.

- Ez lehetetlen! – ámuldozott. – Erre csak a Diodonok képesek. – miközben leeresztette fegyverét, látván, hogy nincs esélye.

- Én is Diodon vagyok. - mondtam határozottan.

- Mit kínálsz akkor cserébe? – hangja hirtelen barátságosba fordult át.

- Vannak konténernyi energia celláim. – lelki könnyedséggel vágtam rá a hazudságot.

- Micsoda?- azt hittem kiugrik a foteléből. – Mennyi? Hol? – záporozta a kérdéseket. – Gazdag vagyok, gazdag vagyok! – pörgöttek a gondolatai, elfeledkezve arról, hogy én azt tisztán hallom. Kimutattam a rámpán az ég felé. Mellém gördült és a távolba meredt. Kérdőn nézett rám. A távoli csillagok közt lebegő szerkezet közepén örvény még ilyen távolságból is jól kivehető volt.

- Mikor a hajóm kilépett a féregjáratból. A hajtómű megsérült, ezért kiengedtem a rakományt. Mind ott lebeg valahol. –hazudtam tovább. - Ha adsz nekem Corodia tartályt akkor a fele a tied. - mondtam, miközben ő újra a fegyvere után nézett. – Ne is gondolj rá!- figyelmeztettem.

- Rendben, bár nekem nincs ilyen ritka ásványom, de tudom, hol kapsz ilyet. – próbált kereskedői fogásokkal. – De mi a biztosíték arra, hogy nem versz át? – kezdett aggodalmaskodni. - Vontass el a kapuig. Ott megmutatom, hol vannak a konténerek. A felét bepakoljuk hozzám, a többit hozzád. Rendben!- minél meggyőzőbb próbáltam lenni. - Kölcsönösen szükségünk van egymásra. – próbáltam meggyőzni. – Én gazdaggá teszlek, te elviszel oda, ahol megjavíthatom a hajómat.

- Rendben az üzlet. – mondta kicsit értelmetlenül, de ez nyilván náluk bevett szokás. Egy pillanatra azért átfutott az agyán, hogy itt hagyjon, és egyedül keresse meg az egészet, de gyorsan rájött, hogy ezt már megint meghallottam, így gyorsan letett róla.

- Akkor induljunk! – adta a ki az utasítást, és sokat sejtően rám nézett, de én meg se mozdultam. Hamar rájött, hogy nem fogom elhagyni a hajóját. Azért annyira nem hittem neki.

Előregurult, én követtem. Az utunkba kerülő roncshegyekben bukdácsolva próbáltam követni. A láthatóan szanaszét hagyott alkatrészek miatt nehezen tudtam lépést tartani vele. Az űrhajó nem volt túl nagy, de lehet, hogy egy alapos lomtalanítás után ez nem így tűnne. A legtöbb alkatrész számomra teljesen beazonosíthatatlan volt. Még azt sem tudtam eldönteni, hogy egy hajó alkatrésze, vagy droidé, esetleg egy komplett eszközt látok.

S4 leugrott a vállamról és eltűnt bennük. Mire előre értem, Nactice barátom már elfoglalta a helyét a hajó „krumpli orrába” ami tökéletesen akkora volt, mint a guruló fotel.

A vezérlőpult maga a fotel volt. Innen kényelmesen látott mindent. A kialakítása miatt, nagy látószöget tudott befogni, így semmi nem tudja elkerülni a figyelmét, ami környezetében történik. Már érthető volt honnan szedte ezt a temérdeknyi űrszemetet.

Hogy kilássak le kellett guggolnom. Láthatóan idegesítette jelenlétem, de ez teljesen hidegen hagyott.

Puhán emelte föl a gépet, láthatóan nagy gyakorlata volt. Az X10-es követte magatehetetlenül.

Egyenesen a féregjárat felé vette az irányt. Az aszteroidák úgy tűntek, mintha félreugrálnának előlünk. Kiérve a mezőből egyenesen repültünk, úti célunk felé. Az út sokkal hosszabb volt, mint emlékeztem rá. Most döbbentem csak rá hogy az X10-es mennyivel gyorsabb volt.

A kis ember kiugrott foteléből, és apró kabinja ablakára tapadt. Úgy tűnt egy pillanatra még meg is nyalta, vagy csak a száját akart, de azaz üveghez volt nyomva.

- Gazdag vagyok, gazdag vagyok. – ujjongott, és már nem is érdekelte, hogy én mindent hallok.

A fotelére tapadva próbáltam kinézni én is. Legnagyobb meglepetésemre, tényleg ott voltak az energia cellákkal teli konténerek, ahol elhagytam a cirkáló fedélzetét. Csak rémlett mintha, kijövetelkor neki mentem volna néhánynak, de azt nem hittem volna, hogy a tízből nyolc ott lebeg majd előttem.

- Tyto, mindig is hálás lesz neked. – mondta miközben nekem ugorva ölelgetett. - Máris megkezdem a bepakolást, és elviszlek a Metyst rendszer, Galaky bolygójára, ott biztosan találsz mindent, amire szükséged lehet.

Visszaült fotelébe és szorgosan nyomogatta a karfába épített gombokat. A vontató csáp elengedte az X10-est, és elnyúlt az egyik konténerért. Megragadva betolta a rámpán azt. Jól kivehető volt a kabin oldalán felszerelt monitoron, amint az ott lévő törmelékkel nem törődve zsúfolja be rakterébe az értékes rakományt.

A következő felé nyúlt és láthatóan azt is magának akarta. A kis telhetetlen, de nem szóltam, végül is teljesen mindegy a sorrend. A konténert elérte a csáp és megragadta az oldalát. A belülről kiugró csáp, rémisztően ismerős volt. A Diodendrop kiemelkedett a konténerből.

Csapda. Ez nem lehet igaz, hogy nem jöttem rá előbb. Hiszen nem véletlenül hagyták itt a konténereket.

Nem volt idő elmélkedni. Felpattanva rohantam hátra, elsodorva több alkatrészt is. A rámpán és az erőtéren átugorva, máris az űrben teremtem. Egy kézzel a csápba kapaszkodva lógtam, miközben másik kezemet előre lendítve, máris tüzeltem. Mellé. Természetesen, a kapkodásomnak meg lett az eredménye. Felpattantam a csápra és rohantam előre. A harci egység sem tétlenkedett, kijjebb mászott rejtekéből és a Tyto űrhajójára tüzelt. Nem értettem célját, bár rájöhetem volna. Elrugaszkodva megmarkoltam a konténer oldalát és másik kezemmel kirántottam onnan. Az alján lévő lógó csövek egy pillanatra elterelték a figyelmemet. Ennyi elég is volt neki. Kezeim közt vergődve, vaktában tüzelt. Eltalálta a konténer oldalát. A lökés hullám, amit fegyvere okozott mindkettőnket eltaszított. Kicsúszott kapaszkodó kezem szorításából a konténer. Kétségbeesetten kapálóztam a csáp után, de már azt sem értem el. Egyre gyorsabban távolodtunk el a két űrhajótól.

Gyors cselekvés most az életemet mentheti meg. Egyik kezemmel benyúltam a robot szétcincált aljába. A másik kezemmel megragadtam a Sciber puska csövét. Az első lövés még engemet is meglepett. A második már felkészülten várt. A távolba vesző energia gömb kilövési ereje az ellenkező irányba mozdított bennünket. A hátam a konténernek koppant és csápokat éreztem a testemen. S4 megmarkolta egyik csuklómat a másik csápjával máris felváltotta elfáradt kezemet a robot belsejében és kikapcsolta azt.

Fuldokolva másztam vissza Tytohoz. Kiterültem a raktér ajtóban a földön. Éreztem, ahogy alábbhagy a fulladás.

- Téged nagyon utálhatnak a Putoriusok. – mondta sokat sejtően, amikor végre sikerült vissza másznom hozzá. – De inkább nem szeretném tudni. - ezt a konténert inkább úgy döntött, hogy az X10-es rakterébe tolja inkább.

- Ezt a Diodroidot én dobtam a konténerbe, de úgy látszik nem pusztult el teljesen. – mondtam a földön görnyedve.

- Nem találkoztam még olyannal, aki képes volt elbánni akár egy Diodroiddal is. - nézet rám, egy pillanatra berakodás közben.

A következő konténerért nyúlt, ami mögül egy Diodeldron roncsa lebegett elő. Már kissé remegő kézzel nyomkodta gombjait.

- Rám egy egész század támadt. Párat azért sikerült elintéznem. – mondtam fél várról.

- Az az érzésem jobb veled barátnak lenni, mint ellenségnek. - nézett rám. – Nem szeretnél nekem dolgozni. Egy ilyen képességekkel ellátott személy, nagy hasznomra lenne. – most is kinyújtotta nyelvét.

- Más feladatom van. Azért köszönöm. – hajtottam fejet előtte.

- Ahogy gondolod, az ajánlatom és űrhajóm mindig nyitva áll előtted. - visszafordult és folytatta feladatát. Nem is tudtam még ekkor, hogy ez náluk mekkora megtiszteltetés.

A konténerek a helyükre kerültek, igazságosan elosztva. Ahogy a megegyezésben állt. Tartotta a szavát.

Csápja ismét átment vontató kötélbe, és megragadta az X10-est. A féregjárat felé vette az irányt. Leültem a hátam mögötti falhoz, innen is jól láttam, és tartottam egy kicsit ettől az utazástól. Repülőn már ültem sokat, de ez most más.

A hiperkapu egyre közeledett. Most tudtam jobban megnézni ezt a hatalmas építményt. A külső váza olybá festett, mint valami képkeret egy színes kép körül. Bár villogott mindenütt, mégis a sötét színű burkolata kopárnak tűnt, a közepében forgó kék színben pompázó fényörvénytől. Mérete úgy tűnt egyre nagyobb minél közelebb jött. Végül már nem látszott, hogy hol az eleje és a vége. A kékség, mint határtalan óceán örvénylett előttünk. A Tyto rezzenéstelen arcát nem láttam a székétől, de az sem nyugtatott volna meg. Amint a gép bedugta „krumpliorrát”, a környező csillagok képe eltűnt, és felváltotta egy örvénylő folyosó. A rám ható G erők a falhoz préseltek, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan alább is hagytak. Érezhetően kiengedett testem erők fogságából és így már csak a látványban tudtam gyönyörködni.

A kígyószerű mozgású fényörvényben, úgy tűnt mintha mindig a közepén mennénk, akárhogy is akart kicsavarodni előlünk.

A végét észre sem lehetett venni, olyan gyorsan visszaállt minden. A csillagok fényei helyett viszont egy egészen más látvány tárult elénk.