Nagyításhoz katt a képre. Bővebb információ Csillagterkép

IV. Fejezet

A remény szikrái.

Elengedtem a pultot, de BRQ megállított.

- Honnan tudsz ilyen manővereket?- kérdezte elhanyagolt barátom. Csak kibújt a szög a zsákból. A mindig komor és tárgyilagos társam most kíváncsi.

- Nálunk ezt tanítják. - hagytam, hagy érjen ez a fellendülése, és visszamentem a raktárba.

S4 még mindig a konténert bújta, de már egészen az alján járt. Átbukdácsoltam a buckákon, vissza az előbb otthagyott kupacomhoz.

- Mi történt?- ugrott a vállamra a konténer mélyéről.

- Egy cirkálóval kevesebb van a BRA flottájának. – konstatáltam röviden. – Az üldöző anyahajó, meg súlyos sérüléseket szenvedett.

- Remek, -válasza rövid és tömör volt. – és milyen érzés? Ismereteim szerint galaxis szerte senkinek nem sikerült még ilyen.

- Remek. – vágtam vissza. – De szerintem túlbecsülitek őket, nem olyan legyőzhetetlenek, mint képzelitek. – folytattam diadalittasan.

- Mit akarsz kezdeni ezekkel az alkatrészekkel?- mutatott a fal mellé dobál eszközökre.

- Van egy ötletem, de még sok minden hiányzik hozzá. – válaszoltam elgondolkodva.

- Amennyiben valamilyen fegyveren töröd az agyadat, akkor tudom ajánlani neked az Ondatraikat. Ők gyártják és fejlesztik a Putoriusok fegyvereit és felszereléseiket. Egy hajdan virágzó társadalom volt, de egy idegen faj nyomorba döntötte őket. Most a Putoriusok kiszolgáltatottjai. – magyarázta, amire felkaptam a fejem. Egy ilyen faj szenzációs szövetséges lenne. – A te képességeiddel tudnál rajtuk segíteni. Rájuk férne. – úgy tűnt mintha megsajnálta volna őket.

- Jó ötlet, de most másfele visz az utunk. Ugyanis, az ellenségünk ellensége, a mi barátunk. –mondtam neki az ősi bölcsességet.

- Akkor ha jól sejtem, a Moluckhoz megyünk, de az egy elmaradott faj! – értetlenkedett. – Mit tudnál kezdeni velük? Majdnem kihaltak.

- Mit tudsz róluk? - kezdtem én is kíváncsi lenni.

- A Putorius adatbázis szerint, egy igen harcias faj. Humanoid típusú, igen nagy méretű, jól tűrik az erős sugárzást. Semmilyen fegyverük nincs. Az energia fegyverek tökéletesek ellenük. – elgondolkodtató volt, amit mondott. – Amint a Putorius felderítők a bolygóra értek, rögtön megtámadták őket a Molucok. A háborúk során a létszámuk jelentősen csökkent. Mára már elvétve lehet csak megtalálni őket.

- Tehát ha jól értem, ők az otthonukat védték a behatolókkal szemben. A Putoriusok meg lemészárolták őket, miközben fegyvertelenek voltak. – háborodtam föl teljesen. – Érthető miért vannak a kihalás szélén.

- Ilyen megközelítésből még nem is gondoltam végig az eseményeket.- S4 hangja olyan volt, mint egy döntő bíráé, aki még csak most halotta a másik véleményt is.

- Milyen hasznos alkatrészeket találtál még? – tereltem el a témát.

- Egy Nactice űrhajóra jó néhány pótalkatrészt találtam, de az X10-esre ezekből csak néhány helyezhető fel implantátumként. Beépítse őket? – kérdezte miközben leugrott a vállamról az egyik kupac tetejére, és egy csápján állva, négy csápjába felemelt négy alkatrészt. Úgy festett ott, mint valami modern futurisztikus szobor.

- Egyelőre semmit se. – elgondolkozva leültem a földre, mire az egyik kupac mögül előbukkant Throg és lefeküdt mellém. Éreztem az érzéseit, unatkozik. Megsimogattam a fejét, és S4-re néztem. – Ezzel az általam használt irányítással, képes lennék távolról is irányítani?- váltottam témát. Letette az eszközöket a csápjaiból és legördült mellém.

- Mire gondolsz pontosan?- kíváncsiskodott.

- Az X10-es mellett más gépek egyidejűleg való irányítására. – adtam föl a labdát neki.

- Te is létre akarsz hozni egy droid hadsereget? Az Remek! - ujjongott.

- Egész másra gondoltam.- törtem le az örömét. – Olyanra, mintha több hajót vezetnék egyszerre? – faggattam tovább.

- Az X10-esbe még a cirkálón beépítettem, egy egységet abból a panelból, amit beültettem neked is, és azt rád hangoltam. – magyarázta miközben én, döbbenten hallgattam. Hasznosabb ez a barátság, mint gondoltam. – Ilyen irányító panelt beépíthetek más eszközbe is és tudod távolról is irányítani, például az X10-es kommunikációs csatornáján. Akár egyszerre több gépet is, de ahhoz fejlett intelligencia szükséges. Bár még magad sem ismered a határaidat, képes lennél erre? – újra ugrálni kezdett a maga furcsa módján, láthatóan felizgattam a fantáziáját.

- Beállíthatók automatikus módra, hogy folyton ne keljen irányítani őket? – nem adtam föl a kérdezést, nem törődve az ő kíváncsiságával.

- Előre be lehet programozni, persze. – ha lehet, még erősebben húzta ki-be magából a csápjait.

- És a kötelékrepülés?- faggattam tovább.

- Ezt nem értem. – hirtelen abba hagyta az ugrálást.

- Megmutatom. – levettem három korong alakú segédhajtóművet a mellettem lévő kupacról, és háromszög alakban leraktam magam elé. – Az első gépet követi a többi meghatározott alakzatban. Amint az elfordul a többi követi, megtartva az alakzatot. – miközben mondtam, a kezemmel oda-vissza lökdöstem a korongokat, illusztrálva a mozgást neki.

- Tudtam, hogy egy idegen fajtól sokat tanulhatok, de ez szenzációs. – újra elkezdett ugrálni már szinte olyan eszeveszett tempóban, hogy azt hittem tönkre megy valamelyik csápja.

- És megvalósítható? – türelmetlenkedtem, mivel választ még mindig nem adott.

- Persze könnyedén beprogramozható. Hasonló utasítás a célkövetés is, de az X10-esből csak egy van, honnan szerzünk többet? – állt le újra az ugrálással.

- Egyelőre még csak elmélet, de van pár hasznos ötletem. – lohasztottam le a fellelkesedését.

- Elárulod végre, mit akarsz ezekkel az eszközökkel?- nem szállt le róluk, én pedig, nem akartam neki elárulni.

A gép dobálózni kezdett. Mindannyian a földre zuhantunk. Az alkatrészek össze- vissza kezdtek keveredni a padlón. Próbáltam fölkelni, de nehezen ment. Az ajtó felé igyekeztem négykézláb, de folyton oldalra dőltem.

- BRQ, mi történt? – próbáltam előre kiabálni.

- Valami eltérített a féregjáratban. Másfelé fordultunk. Nem bírom visszafordítani.- hangja kétségbeesett volt.

Elértem az ajtót, ami lassan elkezdet kinyílni. A ködfelhő, ami ráburkolózott az ajtóra, megrémisztett. Mintha füst szállna ki a fülkéből. Ez lehetetlen, kigyulladtunk volna?

A ködfelhő összeállt egyetlen kupaccá, majd alakot váltott, és egy kis kopasz emberke lett belőle, aki a levegőben lebegve törökülésben ült.

Mióta itt vagyok ez az első alkalom, hogy embert látok. Ez meg mi lehet? Beütöttem a fejem és hallucinálok? Throg mellettem termet, és felfújta mellső részét, támadásra készülve. Ő is látja! Akkor nem képzelődés.

- Beszélnünk kell!- szólított meg de mire válaszoltam volna, olyan gyorsan eltűnt, mint ahogy megjelent.

Beértem a fülkébe, a gép dobálózása abba maradt. Nem láttam értelmét, hogy átvegyem az irányítást, érezhetően BRQ már ura neki.

- Mi volt ez? – kérdeztem BRq-tól. – Megjelent egy lebegő férfi előttünk.

- Akkor már értem. – válaszolt lassan. – Egy Asio támadta meg a gépet. Eltérített egy másik féregjáratban. Bár átrepültünk keresztbe a galaxison, mindjárt meg is érkezünk.

- Micsoda? Hol? Hogy-hogy megtámadott egy Asio? – özönlöttek a kérdések belőlem.

Éreztem, ahogy kilépünk a kapun. Mégis megmarkoltam a pultot.

A látvány, hasonló volt, mint a Nactice csillagrendszerben, de még lenyűgözőbb. A csillag körül keringő bolygók hátterében itt is egy ködfelhő díszelgett. Az X10-es egyenesen felé haladt. Megpróbáltam elfordítani, de nem ment. Egy erő vonzotta egyenesen felé. A rozsdabarna színű csillagköd homályából egy bolygó tűnt fel lassan. Sötét zöld színe elárulta, hogy Nature típusú bolygóval van dolgunk. A röppályája keresztezi a felhő szélét, így egy időre mindig eltűnik a szem elől. Kicsit megnyugodtam, mikor éreztem, hogy a bolygó felé visz az utunk.

De nem tartott sokáig. Szélsebesen közeledtünk feléje. A légkör sűrű volt, a gép körül felizzott a levegő, miközben beléptünk. Lassítás nélkül száguldottunk lefelé.

- Elég sűrű az aljnövényzet, le tudsz szállni? – érdeklődött BRQ.

- Ha én irányítanám, igen, de valamilyen erő nem engedi, hogy irányítsam. – válaszoltam dühösen.

Orral egyenesen egy sűrű erdős résznek vágódtunk. Az x10-es orrának és szárnyainak vágódott fák, mint a ropi törtek ketté. A diodon páncél kitartott.

Egy tisztás szélén értük le a földet, végigszántva azt, megálltunk a túlsó szélén. A hajtómű leállt.

- Minden rendben? – kérdeztem BRQ-t aki meg se moccant a helyéről, miközben kezembe vettem.

- Nem sérültem meg, és az érzékelők szerint az X10-es sem. – nyugtatott meg.

A raktár fele indultam, a lenyíló ajtó nem kis meglepetést tartogatott számomra. A helyiségbe beömlő alkatrészek. Félreállva vártam meg a végét, majd átbukdácsolva rajtuk, kerestem társaimat. S4 a kupac alól mászott ki félredobálva magáról azokat. Thorg a plafonon kapaszkodott, beérkezésemre lehuppant a padlóra vissza.

- Mi történt? – érdeklődött S4 dühösen.

- Asio barátunk vendégszeretetét élvezve, megérkeztünk egy bolygóra. – taglaltam az eseményeket.

A lenyíló rámpán Throg leszáguldott. Megmarkoltam BRQ-t, S4 a vállamra ugrott és neki vágtunk az ismeretlennek.

A barátságtalan landolás után egy teljesen barátságos környezet fogadott bennünket.

A mélyzöld fű, ami megroppant talpam alatt, a friss levegő, ami feltöltötte diodon szöveteimet a nélkülözhetetlen oxigénnel. Az előttünk sorakozó sűrű erdő fáin, éneklő madarak, és apró rágcsálók sokasága. A kék, bárányfelhős ég, teljesen honvágyat ébresztett bennem. Sőt inkább maradást, hiszen ez maga az édenkert, amiről sok otthoni krónika szól. A láthatóan érintetlen természet ámulattal töltött el, annyira hogy hosszú percekig meg se tudtam mozdulni.

Throg fel-le futkározott a magas fűben. Néha eldobva magát hempergőzött benne, mint egy felszabadult kiskutya.

A fák között észrevettem egy furcsa ködfelhőt. Lassan lebegett előre hátra, mintha nem tudná eldönteni, maradjon még vagy elpárologjon teljesen. Elindultam felé, mire egyből hátrább mozdult. Folytattam felé utamat, ő egyre hátrább és hátrább vonult. Mintha hívogatott volna. Throg felugrott a hempergőzésből és utánam eredt. Elértem a tisztás szélét. Az erdő sűrű dzsungelként tornyosult elém. Nem adtam föl, elindultam befele, követve ismeretlen barátomat. Könnyebben haladtam előre, mint gondoltam. Throg türelmetlensége eluralkodott rajta, és előre iramodott. Próbáltam lépést tartani vele, és ekkor vettem csak észre, hogy a növényzet félrenyílik előlünk, mintha egy láthatatlan ösvényt engedne nekünk, mögöttünk viszont már le is zárja.

Vajon hova vezet minket az erdő és az ő szelleme? Főleg miért?

A bozótos szétnyílt előttünk és egy újabb tisztáson találtuk magunkat. A közepén egy tó kristálytiszta vize fodrozódott, ahogy a mögötte lévő szikla tetejéről habzó zuhatag hullott bele.

Ha eddig édenkert volt a hely, most valami kifejezhetetlenül több lett. Ennél szebb helyet el sem tudok képzelni.

A ködfelhő barátom ott lebegett a tó fölött és lassan egy kupaccá állt össze. Újra alakot váltott és a kopasz ember ott lebegett előttem ismét, a víz felett.

- Mit akarsz tőlem? Miért hoztál ide? - szúrtam neki a kérdést.

- Figyelemmel kísérjük ittlétedet, amióta megérkeztél. - hangja ijesztően nyugodt és emberi volt.

- Akkor tudjátok mi a célom. Segíthetnénk egymásnak. - próbálkoztam óvatos diplomáciával.

- Mi nem akarunk harcolni senkivel, és nem követeljük vissza a Deiomst, ha erre gondoltál. A bosszú sem hajt bennünket.

- Akkor miért hoztatok ide? - kezdtem egyre kíváncsibb lenni.

- Szeretnénk a fajodat jobban megismerni. - de jó hogy így érdeklődik mindenki irántam, de nem kapnak meg ilyen könnyen.

- Amennyiben nem segítettek küldetésemben, akkor engedjetek utamra. - hangomat próbáltam harciasra formálni, de továbbra sem sikerült mindez ezzel a telepatikus kommunikációval. Minden hiába, éreztem, hogy a lelkem mélyére lát.

- Természetesen szabadon távozhatsz. - árnyék vetült ránk, felkapva fejemet ugrásra készen álltam. Az X10-es lebegett el felettünk, majd békésen landolt a tisztáson mellettünk. Most már tényleg kezmdtem kíváncsi lenni, hogy mit akarnak tőlem.

- Hallgatlak. - válaszoltam röviden.

- Én Plata vagyok, az Asio tanács elnöke. Megérkezésed a mi érdeklődésünket is felkeltette, mint ahogy a galaxisban minden fajét. Örülünk, hogy segíteni akarsz nekik. Érezni benned a jót. Ezért mutatnánk neked valamit. Használd fel bölcsen, a tudást. - sokat sejtően nézett rám, majd oldalra fordult mire a tisztás szélén a szikla mellett a növényzet oldalra mozdult, mintha élne.

Az erdő fái közt egy lefelé nyíló ajtó jelent meg. Ámulva néztem amint belül a Putoriusokéhoz hasonló űrhajó belseje tárult elénk.

Tovább siklott a szemem az oldalán és már ennek tényében jól kivehető volt, hogy a növényzet és egyéb természeti elemek teljesen beborították az idő elteltével ezt a hatalmas monstrumot. A látvány, ami kirajzolódott előttem, egyben rémisztő és csodálatos is volt. Az űrhajó oldalán és tetején lévő növényzet gyökerei belőle indultak, mintha táptalajként használnák. Az előttem lévő sziklából előtörő zuhatag szintén az űrhajóból eredt.

- Láttál már ilyet? – érdeklődtem Brq-tól

- Nem és az adatbázisban sincs semmilyen feljegyzés róla. Felépítése viszont megegyezik a Putoriusok által használt technológiával, – halhatóan őt is ledöbbentette. – de jóval nagyobb, mint az általuk ismert összes űrhajó.

S4 leugrott a vállamról és előre szaladt. A lenyílt ajtón át megállás nélkül vágtatott befele. Az ajtóhoz érve jobban szemügyre vettem a burkolatot. Színe ugyanolyan szürke volt, mint S4, vagy BRQ burkolatának. Viszont ebből növények nőttek ki.

Az ajtó mellett egy jel volt látható a burkolatra festve ( III ). Félrehúztam a növényzetet, és alaposan szemügyre vettem. A három vonalból álló jelet a fordító nem tudta lefordítani, és láthatóan BRQ sem boldogult vele.

- Mit jelent ez? – próbálkoztam mégis.

- Nem ismeri fel a fordító, de Putorius írásjelhez hasonló. – döbbenetből döbbenetbe esett a hangja.

A diodon burkolatot leszámítva, és persze a rengeteg növényzetet, minden olyan volt mintha a cirkálón lennék újra. A növények közti sötétséget egyetlen fényforrás próbálta megtörni. Az óriási raktér közepén álló plafonig érő alaktalan szerkezet. A növényzet valószínűleg igen kedvelte, mert a legtöbb gyökér innen indult ki. A tetején lévő világító félkörből viszont kristálytiszta víz bugyogott elő, és a fizika törvényeit meghazudtolva fölfelé folyva egy tetőnyíláson keresztül ömlött kifele. Valószínűsítettem, hogy a zuhatag forrására leltünk.

S4 már az oldalán mászkálva próbálta a makacs gyökerek alá férkőzni, amik nem eresztették a táplálékul szolgáló gépet.

- Atmoszféra generátor. – ujjongott S4. – Csak leírás szerepel az adatbázisban róla, mivel ez idáig senki nem látott még működő példányt.

- Ez egy Putorius kolonizáló hajó. – szólalt meg a kezemben BRQ is. – A feljegyzések szerint erre kergették fel az Asiokat, és elküldték egy kietlen bolygóra. Bár kezdetleges napenergiával működött az atmoszféra generátor, de már rég le kellett volna állnia. – hát persze ő nem halja, S4 mit mond.

- Hozzá tudunk férni az adatokhoz? – érdeklődtem S4-től.

- Persze, mire lennél kíváncsi?- vágta rá mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ilyen gépeket bütyköl.

- Mindenre, ami csak fel lelhető benne. Bármilyen műszaki adat jól jönne. – vágtam rá.

- A gép nincs felszerelve csatlakozással, de talán tudok rá szerelni egyet. – tovább folytatta a kutatást. Félig sikerült leszednie a növényzetet a gépről az egyik oldalon.

- Az adatbázis szerint, ha megpiszkálja, akkor leáll. Ezért nincs belőle működő példány. – vágta rá BRQ, látván S4 ügyködését.

- Akkor ne. Nem akarok beleavatkozni a bolygó életébe. – szóltam rá S4-re, aki abba hagyta a növényzet bontását.

- Talán a hajó adatbázisával többre jutunk. – S4 nem túl boldogan hagyta ott a gépet. Átmászott az oldalfalra és tovább folytatta a növényzet eltakarítását, amitől elkezdett egy irányító konzol előtűnni.

Thorg békésen lépdelt mellettem, meglátva viszont egy apró kék madarat, neki iramodott. A kis madár leszállt egy a padlóból kiálló bokorra, és borzolni kezdte a szárnyait, mintha megpróbálta volna elijeszteni a nálánál sokkal nagyobb szörnyeteget. Thorg odaérve felemelte hatalmas mancsát és nagyot suhintott vele. Persze a kismadár fürgén felröppent a levegőbe, mire a bokrot kapta szét darabokra.

Éppen rá akartam szólni, mikor észrevettem, hogy a bokor egy póznát takart el, ami kiállt a földből. A végén apró led szerű világítás pislákolt. Letámasztottam a falhoz BRQ-t és közelebb mentem hozzá. S4 nem törődve velem tovább bontotta a növényzetet. Throg a terem túlsó felén próbálta elkapni apró játszótársát.

A rúdhoz érve feléje nyúltam, hogy kivegyem a padlóból.

A villanás elkápráztatott egy pillanatra, majd kezdett visszatérni a látásom.

A terem fénypompában úszott, amit a tiszta, sötétszürke falakon elhelyezett világítások szolgáltattak. Az atmoszféra generátor, tisztán és sötétbe burkolózva várakozott, hogy a körülötte serénykedő idegenek bekapcsolják. A falnál lévő konzol is jól kivehető volt, ahogy érdekes fények villództak rajta. A növények és a sötétség mellett társaimnak is nyoma veszett.

De megjelentek új ismeretlen lények, melyek elég absztrakt külsővel rendelkeztek. Ott sürögtek-forogtak körülöttem, mintha ott se lennék.

Polipszerű felsőtestük tetején függőlegesen elnyújtott rücskös felszínű fej volt látható, három nagyméretű szürke szeme vízszintesen helyezkedett el. Szürkés-kék bőrszínük, csak kicsit tért el a szemük színétől. A polipszerű alkatot leginkább a kézként használt jó néhány csáp adja. Számuk igen eltérő volt, némelyik csupán kettővel rendelkezett, valamelyik akár tízzel is.

Lábuk vaskos és egyben hajlékony is volt, páratlan számuk kicsit szokatlan volt a szememnek, de hát láttam már mostanság furcsábbat is. Magasságuk nem volt nagyobb, mint egy átlag emberé.

Az előttem megjelenő idegen beszélni kezdett hozzám.

- A nagy tanács döntése szerint, a következő folyamatoknak kell végbemennie, mielőtt felébrednek a kolonizálók a hibernálásból. – hangja elcsuklott, ami arra engedet következtetni, hogy felzaklatja mondandója. – Töröld a memóriájukat és tápláld be helyette a korábban megadott adatokat. Indítsd el a genetikai átalakítót, a beprogramozott változtatásokat automatikusan alkalmazza majd. - szünetet tartott, de inkább csak éreztetni akarta mondandója súlyát. – Az atmoszféra generátor leszállás közben automatikusan elindul majd. Amint a kolonizálók elhagyják a hajót, az önmegsemmisítő bekapcsol. Ezáltal biztosítva lesz, hogy korábbi életünkről semmilyen adat ne szivároghasson ki. Ők nem követhetik el ugyanazt a hibát.

Az idegen eltűnt, és a hajó másik felében fény támadt. Több ezer kapszula feküdt egymás mellett. Bár távolinak tűntek, mégis olyan mintha hirtelen közelebb jöttek volna, és már mellettük is álltam.

Mindegyikben ugyanilyen idegen feküdt mély álomba merülve. Talán egy jobb jövőről álmodtak éppen.

A fejrészüknél fényesség támadt és felsikoltottak, amint a fémkígyó tűhegyes feje beleszúródott hosszúkás koponyájukba. Testük rángatózni kezdett, majd csönd lett.

A memória átalakítók visszahúzódtak a kapszulába és átadták helyüket egy másiknak. A kar lenyúlt egészen a derék tájukra. A bekapcsolódó kék fénytől, először úgy tűnt semmit sem történik. A bőrük lassan mégis kezdett összeesni, majd teljesen elvált az alsó felük a felsőtől. A karok átváltottak sárga fényre, majd lassan elindultak lefelé. A lábrészük porráégett az izzó fényben. A kar lassan visszahúzódott, utat engedve a következő elemnek. A korongszerű szerkezet lassan elkezdett felcsúszni a lábrész felől egészen a derekukig, majd ott csatlakozott a felsőtesthez.

A kapszulák lassan felemelkedtek függőlegesbe.

Megszülettek a Putoriusok.

A kapszulák oldalából két kar lassan lenyílt, és a végén megjelenő sárga fény nem sok jót vetített előre. Az atmoszféra generátor mellett dolgozók sietős léptekkel indultak a kijárat felé. De elkéstek! A halálos sugarak őket is utolérte. Mire a kapszulák elkezdtek kinyílni, már egyetlen túlélő sem maradt a korábbi legénységből.

Fényesség támadt újra, szememet ismét elkápráztatta, de megint hamar visszatért a látásom.

A sötétség, ami körbevett, már ismerős volt. Az atmoszféra generátor, halkan duruzsolva ontotta magából a kristálytiszta vizet. Throg lassan visszasétált hozzám, abbahagyva a kis madár kergetését. S4 még mindig a konzol megtisztításával fáradozott.

- Nem látok semmilyen csatlakozást. – hangja elég elkeseredett volt. – De van egy bemélyedés, ami arra utal, hogy csak humanoid tud rá csatlakozni.- mutatott egy helyre. Észre se vették, hogy én a múltban kalandoztam az imént.

Odaléptem a pulthoz, és nem is gondolkozva dugtam be a kezem. A fejembe törő képek, megszédítettek. Rémület, kétségbeesés, és sajnálat érzése egyszerre tódult a fejembe. Mi ez? A múlt? A jelen? A jövő? Igen. Ez a Putoriusok hibája, amiről az idegen is beszélt. Tehát ezért kell nekik bűnhődniük. Nem véletlen, hogy ellenük szervezkedek.

- Mond már mit látsz? – kérdése kicsit meglepett, hiszen telepatikus a kommunikáció. Vagyis S4-el nem. Közvetlen a kapcsolat az adója által, ami tehát nem küldte át neki az általam látott képeket. Nem látta, amit én láttam. Ez meg hogy lehet? BRQ még mindig a falhoz volt támasztva. Ő csak akkor érzékeli, amit én, ha fogom. Remek, senki nem látta csak én. Ezt az információt akarták eltitkolni a Putoriusok elől őseik, akkor én sem adom a kezükre.

- Ne piszkáld a pultot, az önmegsemmisítő van rákötve, ha leáll a gépezet, mind itt halunk meg. – utasításom meglepte kissé, de rögtön lent termet róla.

A távolba meredve láttam a növényzet mögött a kapszulákat, már függőlegesen álltak. Most, hogy már tudom, mit keresek, jobban észreveszem a dolgokat. Közelebb mentem. A több ezer hibernáló, mind üres volt.

- Egyet szerelj ki óvatosan, és vidd a hajóra, számtalan ismeretlen berendezés van benne. Hasznukra lehet még ez a technológia. – újabb parancsomat, most sem váltotta ki ellenkezés.

S4 már neki is látott, bevonta még Throgot is, aki jó öszvérként vette hátára a ledőlő kapszulát, elvágtatott vele, és S4-el a kijárat felé.

A növényzet mélyén egy fekvő kapszula árválkodott, lakója még benne feküdt.

„Az atmoszféra generátor leszállás közben automatikusan elindul majd. Amint a kolonizálók elhagyják a hajót az önmegsemmisítő bekapcsol.”

Csengtek fejemben a szavak. Ezért van még itt a hajó és működik a generátor. Maradjon is így. Felkaptam a falthoz támasztott társamat, és távoztam a múlt sötét szentéjéből.

Kint Plata lebegett elém.

- Most már tudod, miért hoztalak ide. Folytasd küldetésedet, de ne feled azokat az információkat, amiket átadtam neked. – mondandója egyértelmű volt, és valószínűleg ő alakította úgy a dolgokat, hogy semelyik társam ne tudja meg, amit átadott nekem. – Segítségedre nem lehetünk küldetésedbe, de kapsz egy új társat mellé tőlünk. Őt nem vonhatod bele a harcodba, de mindenhova el fog kísérni, és informál bennünket arról, hogy miket művelsz. – tehát kapok egy bébiszitert, remek. – Bemutatom ifjú tagunkat. Ő Trinde. – az ifjú lány, aki előtűnt a sűrű erdő homályából, bámulatos szépség volt. Miért hívják a Putoriusok ezt a fajt rémisztőnek, mikor ilyen csodálatos teremtmények vannak köztük. A teljesen földi külsővel megáldott lány külsejét egyértelműen én alakítottam ki. Nem bántam meg. A szőkés-barna haja leomlott a vállára. Kék szikrázó szeme foltokban szürkéllet, sejtetve, hogy a szépség mögött egy igen nagyhatalommal megáldott lélek lakozik. Bőre halvány barnasága, és a csontfehér lepel, ami köré volt tekerve, valamilyen görög istennőre emlékeztetett.

Mindnyájan beszálltunk az X10-esbe. Elkezdtem az emelkedést, majd az orrát az égnek emeltem.

Ideje visszatérnünk eredeti tervünkhöz és felkeresni bajtársainkat a harcmezőn (Néma Bob hozzászólása).

A féregjáratig eseménytelen volt az utunk. Amint beléptünk átadtam az irányítást barátomnak, és átmentem a raktérbe, hogy megismerkedjek új társunkkal.

S4 újra visszatért az alkatrészekhez és szortírozni kezdte őket, újra. Throg unottan feküdt a sarokban, és láthatóan nem bízott az új jövevénybe. Folyamatosan egyik szemét rajta tartotta.

Trinde folyamatosan körözött a raktérben és elég gondterhelt fejet vágott. Vagy csak én gondoltam annak, és azért alakult ilyenné az arca?

- Üdvözöllek a hajómon. – próbáltam beszélgetni.

- Nehogy azt hidd, hogy örülök ennek! – vágta vissza. – Nem én akartam ide jönni! Nem tudnál valami kényelmesebb külsőt választani nekem? – egy pillanatra megállt és tépni akarta magáról a ruhát, de ez olyan lett volna náluk, mintha én a bőrömet akarnám levenni.

- Ne haragudj, az én szemszögemből ez egy kellemes külső. – próbáltam megnyugtatni.

- De nekem nem az! – háborodott fel. A tartály vize, melyben nem rég még Ruby úszkált, most felemelkedett. Vastag vízkígyóvá tekeredett, és örvényleni kezdett körbe a teremben. Mintha egy óriási vadállat, próbálná kitörni ketrecéből.

Throg ijedtében az egyik konténer fedezékébe bújt, és felfújta hátsó végtagját, hogy ugrásra készen álljon, ha a kígyó túl közel menne hozzá. S4 behúzódott a konténer belsejébe, és onnan figyelte a végkifejletet.

Közelebb mentem Trindéhez, és megálltam előtte. A felbőszült Asio, dühös szempillantásokat vetett rám, és még gyorsabban forgatta vízi szörnyét. A szemébe bámultam közvetlen közelről.

A vízi szörny jó kiskutyaként visszatért otthonába, és újra a konténerben várta sorsát.

- Nem félek tőled. – szálltam szembe vele. – Áruld el, miért vagy ennyire dühös. Én nem kértem, hogy gyere velünk. Az Asio vezetőtök döntése volt. – szabadkoztam.

- Nem értem miért nekem kellett jönnöm? - lassan leereszkedett a földre, és közvetlen előttem állt.

- Ezt hogy érted? - próbáltam végre beszélgetésre rávenni.

- Fiatal vagyok még, most kezdtem csak tanulni. - hangja elkeseredett volt, korábbi magabiztossága eltűnt egy szempillantás alatt.

- De amint látom, azért tudsz már egy s mást. - vigasztaltam. - Mit jelent nálatok az, hogy "most kezdtem csak tanulni"? -leültem elé törökülésbe, mert zavart hogy állva magasabb voltam tőle, így is láthatóan önbizalom hiányba szenvedett.

- A természet irányítása velünk született képesség, ahogy a telepatikus kommunikáció is. A komolyabb elsajátításuk, és a többi képességünket viszont idősebb társunktól tanuljuk el. Bizonyos kor elteltével tudjuk csak elkezdeni a tanulást. - kicsi szünetet tartott mintha elgondolkodott volna. - eddig csupán a (tárgyemelés) képességet tudtam elsajátítani. - illusztráció képen felemelt egy alkatrészt az egyik kupac tetejéről, majd lassan visszaengedte a helyére.

- Talán pont ezért eset rád a választás, hogy tőlünk tanulj meg olyat, amit ők nem taníthatnak meg. - próbálkoztam tovább.

- Nem tudom, mit tanulhatnék tőletek. - kicsit lenéző hangneme nem húzott fel. - Mit tudhat egy kihaltnak hitt faj utolsó egyede, egy gyártási selejt robot, egy bujdosó M.I., és egy idegen primitív faj, aki még életben se tudna maradni a mi környezetünkben. - hiába próbálkozott továbbra sem tudott megsérteni.

Felemeltem a kezem és egy energia gömböt formáltam benne, amikor akkora lett, mint a fejem, eltüntettem.

- energia alapú anyagokkal nem vagyunk képesek bánni. -vágta rá közönyösen. - De köszönöm, bizonyára bátorításommal próbálkozol, de ne feled a telepatikus lényekkel szemben nincs rejtve semmi gondolatod.

- Remélem, jól kijövünk, majd. Minden segítségre szükségünk van a célunk eléréséhez.

-Merre tartunk éppen? - érdeklődött kíváncsian.

- Az Apuc csillagrendszer, Larys bolygójára. Van ott egy leigázott faj, akit szeretnék mellém állítani. Egy ütőképes sereget létrehozni. - válaszoltam, és örültem, hogy kíváncsi.

- azok még a te fajodnál is primitívebbek! Mi tudhatnak azok? - förmedt föl ismét.

- Egy sarokba szorított vadállat, úgy harcol az életéért, mint tíz másik. Megfelelő fegyvert adva nekik, a legjobb harcosok faraghatók belőlük.

- Te tudod, én csak megfigyelő vagyok. - zárta le a témát.

- Sikerült találnod valami hasznosat? - fordultam S4 felé.

- Találtam alkatrészeket ahhoz, amiről korábban beszéltünk. - emelt föl pár alaktalan fémdarabot, melyekből ujjnyi vastag kábelek lógtak összevissza. - Talán meg tudom oldani, hogy négy-őt gépet is tudj irányítani.

- Remek kezd el minél előbb, hogy ha lehetőségünk lesz rá, akkor készen álljon. - utasítottam szerelő barátomat.

- Hé hogyan beszélsz vele? - vágott közben Trinde.

- Beépített nekem egy kommunikátort, amin csak mi ketten tudunk beszélni. Te nem halod, amit ő mond. - magyaráztam neki, mi láthatóan nem tetszett neki, arrébb lebegett és azt a kapszulát kezdte nézegetni, amit a kolonizálóról hoztunk el.

- Ezzel mit akarsz kezdeni? - kérdezte körözve körülötte a levegőbe.

- Ez engem is érdekel? - mondta S4 miközben elindultam a kapszula felé, rájőve, hogy miről beszélünk.

- Van benne két sugárzó, azokat szeretném. Talán fegyverként is tudnánk hasznosítani. - magyaráztam nekik. - De óvatos legyél velük, mert igen veszélyesek.

- Mit tudsz róluk? - kíváncsiskodott S4 miközben a gépen körözött, mint egy ragadozó a prédája körül.

- Szerves lényekre halálos a sugaruk, és mivel a Diodonok is szerves lények, talán át lehet velük ütni, majd a Doidroidok páncélján. - magyaráztam.

- Óvatos leszek. Válaszolt rám se figyelve, és csak reménykedni tudtam, hogy hallgat is rám, és nem tesz semmi őrültséget.

- Lassan megérkezünk a kijárathoz. - szólt Brq ellőről.

Sietősen előre siettem, Trinde követett. Átvettem az irányítást.

A féregjárat tekergőző kígyóként hullámzott előttünk.

- Gyönyörű látvány. - Trindét úgy halottam, mintha mellettem állna, és a fülembe súgná. Csak most kapcsoltam, hogy eddig még nem utazott velem, olyan lény, akinek hasonló, vagy még nagyobb telepatikus képessége van. - A fizika törvényeit átvágni, és a természet erőit megzabolázni, ez a legszebb dolog, ami történt eddig velem.

A kijárat hirtelen kapott el bennünket, a lassulásra még én is rá raktam egy lapáttal, amint kikapcsoltam a hajtóművet.

A csillagrendszer több meglepetést is tartalmazott az eddigiekhez képest. Bár itt is a hátérben egy felhő úszott, ami jelezte, hogy ez a galaxis rengeteg másik galaxist elpusztított már. Viszont az itt található bolygók egyike vörösben úszott, ahogy a ritka légkörén átláthatóvá vált a bolygó felszínén hömpölygő lávafolyamok, amik jelezték a bolygó típusát. A két másik bolygó légköre már sűrűbb volt, de így is megcsodálható volt a sűrűn sziklás és sivatagos változatos felszíne. Választásomat igen megkönnyítette, az hogy az egyik mellett egy csatahajó volt leparkolva.

Mivel, most nem akartam csatába bonyolódni, mivel más terveim voltak. Ezért oldalra indultam el, és egy jókora félkört leírva, átmentem a bolygó másik oldalára. Amint takarásba került a hajó, a bolygó felé vettem az irányt. A légkört átszakítva érkeztem meg. Vízszintesbe fordultam, és a bolygó felszínéhez közel suhantam visszafelé. Csak annyit emeltem mindig, amennyi szükséges volt a domborzati viszonyok miatt. Amint feltűnt a horizonton, az orbitális pályán lehorgonyzott óriási monstrum, lassítottam, és megálltam az egyik hegy teteje felett lebegve.

Az alattam lévő sziklás hegység meredek fala lenyúl az előtte elterülő sivatagos völgyig. A mélységben jól kivehető volt a Diodon sereg mozgolódása. A tíz szállító hajó körül lévő egységek először úgy tűntek, nem tudják merre induljanak el. Lassan azonban összeálltak három menet oszloppá. Amint viszont elindultak három égtáj felé, észrevettem a távolból érkező egységeket. Feltehetően felváltva mentek ki, a miérten egyelőre nem gondolkodtam, csupán megfigyelőként voltam jelen. A visszatérő egységek azon kívül, hogy teljesen porosak voltak, az önmaguktól fölkevert portól, nem látszódott rajtuk semmi. A hozzám képest jobbra elfekvő szurdokból visszatérők viszont már nem mondhatták el magukról, hogy ennyivel megúszták. Létszámuk jelentősen kisebb volt, mint a többi konvojnak. A velük szemben induló váltás, eltérően a többitől, jóval nagyobb létszámban volt. A visszatérők között felfedeztem viszont, a miértet. A G10-es egységek sérült robotokat szállítottak. Láthatóan súlyos sérüléseik voltak. Szikrázó oldaluk, leszakadt részeik, melyek tetején feküdtek, igen nagy csatát feltételeztek.

Ez az amit kerestem. Elindultam lassan a sziklás hegy tetején követve őket a szurdokban.

Tisztes távolból követtem őket, míg ki nem értek belőle.

Megálltam a szélén és onnan figyeltem tovább.

A hegység mögött egy végeláthatatlan sziklákkal tűzdelt völgy nyújtózott a messzeségbe. A tűhegyes sötétbarna sziklák, mint apró szálkák, ott sorakoztak tömött sorokban, várva, hogy az arra tévedt vándorokat bekebelezzék.

A Putorius sereg nem is tétlenkedett, bár jóval lassabban de bementek közéjük. Óvatosan kerülgették, mintha attól félnének, ha nekik mennek egynek is, akkor összedől az egész, mint a kártyavár.

Még ilyen távolból is jól láttam, amint beértek közéjük, máris leadnak lövéseket egy-egy sziklára. Azok mintha megorroltak volna rájuk, amiért megzavarták nyugalmukat, és lábra állva rohamot indítottak. Érdekes látványt nyújtott amint a Sciberágyúk ellen pusztakézzel rontottak nekik a sziklák. Mégis láthatóan jól boldogultak, de amint egy-két lövedék eltalálta őket, máris másik szikláknak röpültek, majd a földre rogytak.

A konvoj hátsó része kezdett kioldalazni, és a buzgón harcoló sziklákat körbefogni. A harc kimenetele nem volt kérdéses. Hiába harcoltak bátran, ilyen túlerővel, és fegyverzet ellen nincs esélyük.

Itt volt az ideje közbe avatkozni. Az X10-es négy ágyúja közvetlenül a kialakuló kör szélét célozta meg. Bár tudtam, hogy nem pusztulnak el, de utat nyithatok nekik.

A félre csúszó Diodeldron utat nyitott a harcosoknak. Nekiütközve a sziklának, mély dübörgő hang repült át a szikla erdőn, és a robbanás ereje megrázta lakóit és behatolóit is egyaránt.

Az újabb és újabb lökéshullámok, más és más egységeket lökött a szikláknak, melyek némelyik hozzájárult a robbanás sorozathoz.

A szikla harcosok a földre vetődve húzták meg magukat, miközben fejük felett szikrázó alkatrészek süvítettek el.

A konvoj vége, ami még nem ért be teljesen, sietősen visszafordult, és hátrahagyva társaikat, visszavonulót fújt. A völgykatlanban iparkodtak, hogy átadják helyüket a váltásnak.

A fejük felett elsüvítő sciber lövedékek, a meredek falnak csapódtak. A rázkódástól léhuló háznagyságú tömbök elzárták az utat, majd be is temették a gyáván megfutamodókat.

Lassan visszafordítottam az X10-est és leszálltam a szikla erdő mellé.

A felkavart füst és porfelhő lassan kezdett alábbhagyni, mire kisszálltunk a gépből. Óvatosan közelítettük meg a csatamezőt. A különös sziklákat és az alkatrész roncsokat kerülgetve haladtunk előre. Throgot most visszafogtam, nehogy izgága természete, félreértésre adjon okot. Trinde ott lebeget mellettünk, míg BRQ-t most, mint sétapálcát használtam, nehogy fegyvernek nézzék. S4 a hajón maradt, beépíteni az új irányító pultot.

A porfelhő feloszlásával, a harcosok is elkezdtek felszedelőzködni. Néhányuk sérült társaikhoz sietek, és felemelve őket, elindultak az ellenkező irányba, miközben a többiek felénk fordultak.

Halottam, ahogy S4 felemeli az x10-est és biztonságba viszi, vissza a domb tetejére.

A dübörgő lépések és a közel három méteres monstrumok, eszembe jutatták a lankás szavannákon elinduló elefánt csordát.

A felénk haladó óriások némelyike két lábon szaladt, míg néhány társa négy lábon. Vaskos lábaik alatt dübörgött a talaj. Kicsi kerek fejük szinte belesimult testükbe. Sötét barna bőr színük a környező sziklákra emlékeztettek. Odaérve hozzánk mindegyik felemelkedett két lábra, és a fejenként négy kezükkel megragadták mindkét karomat.

Trinde nem mozdult, bár körül állták, de tudta, ővele hiába próbálkoznak, sohasem tudják megmarkolni.

Minden erőmmel azon voltam, hogy Throgot visszafogjam, nem volt egyszerű a félelem, és harag megint egyszerre jelentkezett nála. Az őt is megmarkoló harcos a magasba emelte, mint valami zsákmányt, ami kicsit megrémisztett egy pillanatra. Ez pont elég is volt, Throg egy szempillantás alatt háromszorosára növelte a mellső testét, amivel kifeszítette magát a kezéből. Amint földet ért rögtön a hátsó részét növelve meg ugrásra készülve. A Moluk harcos hátrább lépet tőle, valószínűleg, még nem találkoztak ilyen lénnyel. Throg ugrott, de ahelyett, hogy menekülőre fogta volna a dolgot, az egyik engem tartó harcosnak vetette magát, éles körmeit előre meresztve.

A Moluk bőre, nem csak színében, de keménységben is a sziklára hasonlított. Throg körme lecsúszott róla, feje erősen neki ütközött, a továbbra is meredten álló harcosnak. A földre lecsúszva éreztem, hogy komoly fájdalmai vannak. Nem volt most lehetőségem segíteni rajta.

Újra megragadta a harcos és feje fölé emelve diadalittasan ordított fel.

- Legyőztem. – érzései, csupán győzelemről árulkodtak, ez rémisztő! Talán mégis tévedtem volna velük kapcsolatban, és Trindének lesz igaza?

Elindultunk befele a sziklaerdő mélye felé. Az egyik kivette kezemből BRQ és elvitte magával. Trinde inkább jó szándékából követe őket, mivel őt nem tudták semmilyen eszközzel kényszeríteni.

Miközben cipeltek, jól szemügyre tudtam venni őket. Az a harcos, aki Throgot vitte a kezében volt a legmagasabb köztük, úgy saccoltam megvan 3 méter is. Ha figyelembe veszem ennek a galaxisnak a lényeit, akkor ez a Moluk lehet a csapat legidősebb tagja és egyben vezetőjük. Az a két tag, akik kezeiben voltam egy kicsivel voltak nála alacsonyabbak, pontosan 2,5 méter lehetek. Figyelembe véve a földtől való távolságomat. Trinde követői sokkal alacsonyabbak voltak, 2 méter körül, és láthatóan élvezték, hogy ők kísérhetik ezt a furcsa lényt. A csapat szélén egyedül baktató harcos fején átlósan egy forradás díszelgett, vélhetően egy korábbi sérülés, az ő kezében volt BRQ.

Amint elhaladtunk a sziklák mellett láthatóvá vált számomra, hogyan próbáltak, és miért nem sikerült elrejtőzniük. Bár bőrszínük megegyezik ezekkel a sziklákkal, és egy hagyományos látásmódú élőlényt be is tudnak vele csapni. Ám a Diodon látásmód egészen márt mutatott. Amint előtte álltak a szikla izzani kezdett, és előtte álló harcos viszont sötétbe maradt, amitől szinte világított.

Visszagondoltam az eseményekre, és megdöbbentő felfedezést tettem, újra és újra lejátszottam magamban, de ugyanarra a következtetésre jutottam.

A Putoriusok nem a háború miatt vannak itt. Ezek a sziklák érdeklik őket, és ugyanazért, amiért most már engem is. Viszont van egy nagy előnyöm, én már dolgoztam hasonló anyaggal.

Egy tekergőző folyosón, haladtunk előre, melyet láthatóan jól ismertek. Így egyenesen a Moukok talán utolsó városába jutottunk, ami úgy megbújt a szikla tengerben, hogy észre sem vettem. Az épületek mind a környező sziklákból rakták ki, láthatóan borzalmas fizikai erővel rendelkezhetnek, mivel egyetlen eszközt sem láttam még eddig náluk, így feltehetően ezeket is puszta kézzel építették meg. Az aprócska város főterének közepén zöld apró növényeket láttam, ami talán az egyetlen növényzet ezen a kopár sziklabolygón.

A felén szaladó gyerekek közel 1,5-1,8 méter magasak voltak, mégis mozgásukon és viselkedésükön jól észrevehető volt, hogy a társadalom ifjúságával állunk szemben. Némelyik odabujt felnőtt társához, valószínűsítettem, hogy az apjukhoz. Néhányan a magasba emelt Throgot próbálták ugrálva megérinteni.

Egy fiatal állt a főtér túloldalán, aki szomorúan nézte a megérkező sereget. Ránézésre úgy tűnt mintha az apja nem tért volna vissza a harcból, de a gondolatai elárulták. Nem tarthatott a harcosokkal, mert még fiatalnak tartják, pedig ő már késznek érzi magát.

A felénk igyekvő újabb Molukok, már a faj nő egyedei voltak. Arcuk sokkal simább és kissé világosabb árnyalatú volt, testalkatuk hasonló, de izomzatuk gyengébbnek tűnt. Bár a női hevesség látszott bennük, és az sohasem lebecsülendő. A zöld folyadék, melyet valószínűsítetem, hogy a növényből származik, bőrdarabokra volt kenve. Ezeket, mint gézt tekerték fel a sebesültek vágásaira.

Trinde úgy érezte, hogy eljött az idő, hogy közbeavatkozzon. A porfelhő, amit kavart, némi riadalmat keltett. A gyerekek és a nők egyenest a kőházakba siettek, míg a férfiak, elengedtek minket, és kezükkel eltakarták arcukat, de körbe forogva figyeltek. A porfelhőben ismerős dolog repült felém, megmarkoltam fegyverem szárát, miközben Throgot kerestem.

A porfelhő leült a Molukok körbe-körbe forogva még mindig támadástól tartottak. Ellenség helyett csak egy kis csapatott láttak. Trinde leereszkedet a magasból, miközben leengedte a kezét jelezve nekik, hogy mindez ő volt. Throg ott feküdt mellettünk kábultan, és mozdulatlanul. BRQ a kezemben leszúrt véggel a földben, a tetején a hologram fejjel megszólítottam őket.

- Békével jöttünk. – próbáltam a nálunk már elcsépelt mondattal, hátha itt még nem ismerik.

- Az az én zsákmányom! – szólalt meg a feltételezésem szerinti vezető, akinek csak most tűnt fel, hogy a préda eltűnt mellőle.

- Ő a mi társunk. – védtem barátomat.

- Ellenségek, elkapni őket! – bár nem voltak bő beszédűek, de igen harciasan indultak felénk.

Az energia gömb, ami lecsapott elébük, ismét porfelhőt kavart.

- Nem vagyunk ellenségek! – próbálkoztam tovább diplomáciával.

- Elfogni őket! – utasította ismét társait, akik most viszont inkább visszavonulót fújtak.

Éreztem, hogy itt nincs más esélyem, csak ha legyőzöm a vezetőjüket. Bár kétszer olyan magas volt, de bíztam a Diodon páncélomban, és abban az erőben, amivel felruházott engem.

A holo kép eltűnt és két kézbe markolva támadásba lendültem. Az óriás közelről, még félelmetes volt, de fürge mozgásommal kitértem négy karja elől. Ő viszont figyelmen kívül hagyta fegyverem. Bár nem tisztességes, fegyvertelenre fegyverrel rontani, de azt hiszem ennek még később hasznát veszem. A lábának csapódó rúd ledöntötte az óriást. Visszafordultam, és harci állásba áltava vártam támadását.

Ő lassan feltápászkodott és felém fordult.

- Nem vagyok ellenség, én is őellenük harcolok. – a gondolatok a fejében hirtelen megszédítették. Apró gomb szemei duplájára kerekedett. Arca eltorzult, majd dühödt ordítással rám rontott.

Lehajoltam és meglendítettem a botomat. A lábára mért ütéstől megint a földre zuhant.

- Fejezzük ezt be. Nincs értelme. Nem győzhetsz le. – felpattan a fejében dúló hangoktól és újra támadott.

Az ökle felém lendült, miközben oldalról a másik keze is. Keményen csapódtak be, de nem éreztem semmit. Támasztó lábam miatt nem estem el, és a páncélom kiválóra vizsgázott.

Értelmetlenül nézte kezét, nem értette, miért nem okozott sérülést hatalmas erejével, és sziklakemény öklével.

Oldalra mozdulva újra lesújtottam, de elszámítottam magamat. Négy kezét elég nehéz volt követni, és jóval nagyobbat tudott oldalra fordulni, mint azt már egy humanoidtól megszoktam. A hátracsavarodott felsőteste, egy pillanatra meglepett, és ezt ügyesen ki is használta.

Kikapta kezemből fegyverem, úgy mintha nem is fogtam volna. Fürgén oldalra ugrottam, majd fel. A lábamra mért csapástól megpördültem a levegőbe, mielőtt azonban földet értem volna újabb csapást mért rám. Az oldalamat ért ütéstől egyenesen a növény ültetvény közepén landoltam.

Kábultam próbáltam lábra állni, szememmel őt kerestem, de összezavarodott a két látásmódom, és nem láttam semmit, mire kezdett volna kitisztulni a kép csak a fejem felé tartó fém rudat láttam.

Sötétség borult rám.

Nem tudom meddig voltam kábult, de most lassan kezdett kitisztulni a kép előttem, a szürkés barna szikla mennyezet nézett vissza rám. A kő asztal, amin feküdtem, egy állati bőrrel volt letakarva, ami régi kaland filmeket idézett, ahol a sikoltozó nőt mindig feláldozták valamilyen istennek.

Gyorsan leugrottam róla, nehogy én is erre a sorsra jussak. A terem elég nagy volt ahhoz képest, hogy sziklákból rakták össze, valószínűleg puszta kézzel. A középen lobogó tűz látványa megrészegített egy pillanatra. A honvágy mindig előszökkent bennem, ha olyat láttam, ami a Földre emlékeztetett.

A falakon körbe ocsmány, torz csontváz fejek éktelenkedtek. A trófeagyűjtemény körbe futott egészen a terem egyetlen ajtajáig. Sietősen arra vettem lépteimet, és fejemet fogdosva jöttem rá, hogy most szörnyű fejfájással kellene küszködnöm, de nem érzek semmit.

A tenyeremet leengedve zöld krémszerű anyagot vettem észre rajta. Olyat, mint amivel a sérült harcosokat is ápoltak a nők.

Az épület elé kiérve, békés nyugalom fogadott, az apró városka főterén. A gyerekek dübörgő járással rohangáltak. A nők a főtér közepén lévő veteményest igazgatták.

A férfiakat nem láttam, talán a harc fáradalmaikat pihenik.

Trinde a nők felett lebegett, és figyelte amint ápolgatják a növényeket. Másik oldalon Throg feküdt és békésen aludt. Fején ugyanilyen zöld massza éktelenkedett. Mellette a földbe szúrva ott volt BRQ is.

Hátulról meglöktek, mire kissé kibukdácsoltam az ajtóból. A sebhelyes Moluc volt amint kijött abból az üres teremből, amiben voltam. Mivel én az ajtóban álltam meg, így arrébb taszított, hogy ki tudjon jönni. Hogy nem vettem észre?

Miközben elhaladt mellettem a szemembe nézett közvetlen közelről, ezért neki kissé le kellett görnyednie.

Mialatt elhalad mellettem a szemembe nézett, de se érzést, se gondolatai nem voltak. Lehet, hogy a sérüléstől nem működik a telepátiám?

Bement egy másik épületben, és azzal a Molukkal tért vissza, akivel verekedtem. A fegyverem túl messze volt, ahhoz hogy időbe elérjem.

- Üdvözöllek idegen, Puth vagyok, a Moluk faj vezetője. - szája nem mozgott, vélhetően tisztába volt képességemmel. Tehát az előbb is működött, de a sebhelyes szándékosan volt üres.- Ő Tonot. a második. - a sebhelyes még mindig teljesen üres volt.

- Miért ütöttél le? - érdeklődtem kicsit harciasan.

- Senki nem lehet jobb harcos nálam. - falkavezér gondolkodás, tehát tényleg harcos faj, de korántsem olyan primitív, bár kicsit vadállati a gondolkodásuk.

- Azt mondtad, szövetséget ajánlasz.- nem hittem volna, hogy meghallotta, amit mondtam.

- Mint láttad, én is a Putoriusok ellen harcolok.- kezdtem ellőről a diplomáciai lépéseket.

- Egyedül is el tudsz bánni velük, miét kell neked a mi segítségünk? Fejlettebb fegyverzeted, és hajód van, mint nekik. - értetlenkedett.

- Azok a fegyvereket és hajót tőlük loptam el. Nekik van ilyen fegyverzetük és fegyverük.- kijelentésemre egy kicsit meglepődött. - szükségem lenne ilyen kiváló harcosokra, mint ti. Fegyvert és páncélt adnák nektek, amivel már fel tudnátok venni a harcot ellenük. - próbáltam hatni a büszkeségükre.

- Ha elmennénk veled, mi lenne a családunkkal? A nőkkel és gyerekekkel? - kérdése mellbe vágott. Körbenézve láttam, amint a nők felkapják fejüket a hír hallatán, miközben a gyerekek mit sem törődve rohangásztak tovább. Hogyan is feledkezhetem meg róluk.

- Akkor adj pár harcost. - próbálkoztam tovább. Miközben figyeltem az érzelmeit, és gondolatait. A harciasság és a családszeretet dúlt benne.

- Rendben kapsz tizenkét harcost, Közöttük Tonotot is. ő lesz a vezetőjük.- a hátérben újra előkerült a szomorú arcú fiú és hátrábbról figyelte a beszélgetést. Érzelmei igen vegyesek voltak.

- Szeretném őt is. - mutattam a fiúra, akinek erre felderült az arca. Throg fején az egyik nő ellenőrizte a kötést és a krém állagát, a még mindig álmosan fekvő társam, tűrte az ápolást.

- Ő még gyermek, nem küldhetem háborúba, ha még vadászni sem volt. - förmedt föl.

- Nem vagyok már gyermek. Kiálltam a próbát. - háborodott fel az ifjú miközben közelebb jött. Érzéseit meg lehetett érteni. A Moluk hagyományok szerint. Az az ifjú, aki saját puszta két kezével képes felépíteni saját szikla otthonát, elnyeri a megtiszteltetést, hogy a harcosokkal együtt harcoljon, vagy vadászon. De Puthot is meg lehetett érteni az ő fejében egy régi harcos társának tett ígéret játszódott le, miszerint megvédi a fiút.

- A fiam kiállta a próbát, nem tagadhatod meg tőle, hogy vadászon vagy háborúba menjen. - förmedt föl haragosan a Throgot ápolgató nő. Sértette a büszkeségét, hogy nevelt, és kitanított fiát visszafogja valaki, miközben ő kiváló harcost nevelt belőle. Hiszen a hagyományaikhoz az is hozzá tartozott, hogy a fiatalokat az otthon maradt nők tanítják és képzik ki.

- Törvényeink tiszteletére, engedem, hogy mostantól vadászni menjen, de háborúba nem mehet. - a vezéren látszott hogy nem tágít döntése mellől.

- Akkor elhagyom népemet, és az idegenhez csatlakozok. - kijelentése határozottságát bizonyítva odalépett mellém, és kisé a hátam mögé állt.

- Nem tudod mit teszel. Soha többé nem teheted be otthonodba a lábad. - förmedt föl Puth.

- Felnőtt már, döntését tiszteletbe kell tartanod. - meglepett az anya reakciója, de mindenesetre igen önfeláldozó volt. Odalépett gyermekéhez és a fejére tette a kezét. - Vívd meg a harcodat, és halj meg büszkén. - jókívánsága igen sajátos volt, de a fiú érzelmei elárulták, hogy ezt csak igazi nagy harcosoknak szokták mondani.

- Vigyázok majd rá. - nyugtattam a koránt sem nyugtalan anyát.

- Fajon kívülinek tekintünk most már, soha többet nem jöhetsz vissza ide. - adta meg magát a vezér. - A tizenkét harcos hamarosan elkészül, de ne feled Tonot a vezetőjük, csak rá hallgatnak. Neki pedig, döntési joga van, társként kell bánod vele. - fordult felém.

- Megértettem. - adtam meg magam, mire a vezérek elvonultak saját otthonaikba felkészülni.

- Hogyan fogod felfegyverezni őket? - kérdése Trindének, kicsit váratlan volt, és nem is volt rá válaszom. Még.

- Nem tudom, majd kitalálok valamit. - vágtam vissza, s örültem, hogy ezt ők nem halják.

- És mivel fogod elvinni őket, a hajód elég szűkös lenne ennyi személynek? - ez a kérdése már jobban tetszett.

- Erre már meg van a tervem, S4 ezen fáradozik ezekben a pillanatokban is. - határozottságom már megnyugtatta egy kicsit.

- Hello Tony vagyok. – mutatkoztam be legújabb társamnak.

- Plati, és köszönöm, hogy magad mellé kértél a harcodba. – válaszolta.

- Ő Trinde, egy Asio. Az ott meg Throg, egy kihalt fej utolsó példánya. – mutattam be neki a többieket, miközben neki a szeme se rebbent meg, tehát nem halott még az Asiok rossz híréről. – Ez meg itt BRQ, egy mesterséges intelligencia. – na ez már meglepte egy kicsit. – Tájékoztasd kérlek. - leszúrtam a földbe a végét, megjelent a már általunk jól ismert holo fej, és beszélni kezdet. A hologram elégé megrémisztette, de figyelmesen hallgatta mondandóját, ami részletesen kitért az én ide jövetelemtől, ágészen a Putoriusok múltjáig.

- Hallasz Tony? – S4 hangja a fejemben csenget, gyorsan körbenéztem, és vártam mikor ugrik föl a vállamra.

- Igen, hol vagy? – kérdeztem vissza.

- Mér mindig a hegy tetején. Készen vagyok az átalakításokkal, a távvezérlőt rád hangoltam, ezért tudunk most beszélni, ilyen távolságból is.- magyarázta. – Mikor jöttök. Újabb konvoj érkezett, elég nagy létszámú. Felvegyelek benneteket?

- Ne a sziklákhoz érsz, azonnal felrobban a hajó.- figyelmeztettem - Kimegyünk, maradj ott és légy készenlétben. – folytattam, majd Platihoz fordultam. – Szükségünk lenne annyi bőrre, amennyit csak tudsz hozni.- biccentett és elsietett az anya felé, aki még mindig Throgot ápolgatta, aki láthatóan már jobban volt és türelmetlenül várta a harcot. Együtt bementek az egyik szikla épületbe és egy nagy kupac bőrrel érkezett vissza hozzánk.

Beléptem abba az épületbe, ahova Tonot távozott, aki erre idegesen kapta föl a fejét.

- Csapatok érkeznek, indulnunk kell. – utasítottam, míg ő felpattant szikla ágyáról és előttem termet.

- Most nem mehetünk el mikor ilyen bajba sodortad a városunkat. – förmedt rám.

- Nem elmenekülni akarok, hanem legyőzni őket, a csapatoddal. – válaszoltam higgadtan. – Ha most indulunk, akkor még a sziklák közt meglephetjük őket. – sietettem.

Kilépett az otthona ajtaján és elordította magát. – Harcra. – Hangjától megremegtek a sziklák, miközben végig suhant köztük, de rögtön ott termet az összes harcos, élükön Puthal. Jól látható volt ki tartozott Puthoz, és kik voltak azok, akik Tonot mellé lettek kijelölve.

- Keményebb vagy annál a sziklánál?- Tonot meglepően nézett rám, de nem ellenkezett.

Odalépett az ösvény szélén álló sziklához és mindkét jobb öklével hatalmasat ütött bele. Óvatosan a háta mögé húzódtam, nehogy a kirepülő sziklák eltaláljanak.

A lehulló darabokra nézett, majd kérdőn rám.

- Mindenki fogjon meg minden kezébe egy-egy darabot, és hozzátok.- adtam ki az újabb utasítást.

Miközben mindegyik Moluk felvette a maga ki darabjait, Trindéhez fordultam. Szó nélkül átvette Plati kezéből a bőrdarabok, hogy neki is esélye legyen felvenni a maga kis darabjait.

A lebegő bőrdarabokhoz léptem, és BRQ-t belecsavartam az egyikbe. Az ő épsége most igen fontos, nem szeretném, ha felrobbanna, mert odakoccan valamelyik sziklához. Az egész küldetés rögtön kudarcba fulladna.

Elbúcsúztak a többiektől, és mer nem is olyan kis csapatom elindult visszafelé az ösvényen. Hátrahagyva a Vezetőt és csapatát, akik a város szélen maradtak, ott őrizve azt.

- Mi a terved? – érdeklődött Tonot, láthatóan a vezér nélkül, már nem olyan magabiztos.

- Amint elérjük őket, ők körbe fognak venni minket. Ha le akarjuk győzni, őket akkor a csapatod maradjon le, és rejtőzzön el a sziklák takarásában. – magyaráztam. – Figyeljenek oldalra, amint közelebb jönnek, dobálják meg őket a kövekkel, majd húzódjanak fedezékbe. – láthatóan értette taktikám jelentőségét, én pedig minden rezdülésére figyeltem, nehogy megsértsem. Fontosnak tartottam, hogy szilárd kapcsolatot alakítsak ki köztünk. Végtére is ő a hadseregem parancsnoka.

Az ösvényen egyre lassabban haladtunk amint közelebb értünk az erdő széléhez. Számításaim szerint már rég el kellett volna érnünk hozzájuk. Vajon mit csinálnak? Hol lehetnek? A sziklák felett már látszott az a hegy, amelynek tetején az X10-es is várakozott.

A következő kanyar után, végre megpillantottuk őket. Csak két Diodeldron, ácsingózott az egyik szikla tövében. A többiek a sziklás rész és a hegy között elterülő síkságon várakoztak.

A két „tank” nem jött egyedül. A tetejükről és oldalukról lelógó apróbb szerkezeteket bár még nem láttam így, de könnyedén felismertem őket. S4-es egységek voltak, bevonva Diodonnal. Érzékelő csápjaikat odanyomva a sziklának vizsgálgatták azt, de úgy hogy ne érjenek hozzá.

Tonot harci kedve egyre nagyobb volt, nehéz volt ellenállnia. Embereit fedezékbe küldte, ami jól láthatóan nem tetszet nekik. Viszont hűségük megrendíthetetlen volt.

- Be kell csalni őket a sziklák közé, csak ott van esélyünk velük szemben. – hangom már elszállt Tonot figyelme mellett. A vére izzott, tudtam itt a végpont.

Kirontott a szikla takarásából, és a két gépszörny felé futott. Tudtam, hogy megállítani nem tudom, de megelőzni igen. A távolabbi Diodeldron már tüzelt is. A lövedék elé vetettem magam. Kicsit lelassított, de még így is a Moluk előtt tudtam maradni, viszont feltöltődtem. Az energia gömb kialakult a kezemben, és a közelebbit vettem célba. A találat erejétől az S4-ek lehullottak róla. A fejem fölött elszálló szikladarabok látványától, hirtelen irányt váltottam. Oldalra vetődés közben éreztem, amint megremeg a levegő körülöttem, és alkatrész darabok repülnek felém. A levegőbe rúgtam magam, és az egyiken szörfözve egy pillanatig, máris a másikra vetettem magam. A kezemet felemelve halálos fegyveremet újra töltve lecsapni készültem. Hanyatt zuhanva landoltam a porban. A testemre vetődő polipok, máris minden végtagomat lefogtak. Egész jól csinálták. Máris mozdulni se bírtam. Minden erőmet összeszedve próbáltam talpra állni, de szorításukból nem szabadulhattam.

Hirtelen eltűntek rólam. Meglepetten ültem föl, de a fejem fölött elhúzó kőzuhatag inkább arra ösztökélt, hogy maradjak a földön. A robbanás ereje még így is elsodort. A hátamon csúsztam egy darabig. Hátra bukfenccel ugrottam talpra. Hátrapillantva meghűlt bennem a vér. Az egyik sziklától pár centire álltam meg.

A tank darabjaira hullott. Plati állt mellettem, és a földről kezdett kődarabokat felszedni, hogy pótolja az imént elhajítottakat. Jó választás volt, magam mellé kérni.

Nem volt sok időnk, oldalról máris zajokat hallottam.

- Oldalról jönnek, vigyázzatok. – ordította Tonot, és már el is tűnt a rengetegben. Plati is követte, újabb köveket felkapva a földről.

Sietősen indultam én is de hasra vágódtam. Lepillantva láttam, amint egy csáp tekeredik a jobb bokámra. Oldalara pördülve felültem és már lőni is akartam, mikkor a levegőből egy másik kis polip érkezett. Mielőtt az is landolt volna rajtam, még a levegőben eltaláltam. A lövedék ereje visszaküldte arra amerre jött. A lábamnál lévő, társa mutatványát látva bevetette egy másik csápját is, és a másik lábamat is megfogta, miközben a többi a földbe szúrta, hogy oda szegezzen. Felemelni mindkét lábam nem sikerült, így megcéloztam az apró testét. A lövedék hatására kicsúsztak a földbe szúrt csápjai. Most már sikerült felemelni, kissé szétnyitott bokáim közé lőttem. Ez is elrepült. Ijedten ugrottam talpra, és láttam amint földet ér máris felém rohan, gördülő csápjain. Megcéloztam és lőttem. A fejemre ugró társa miatt, lövedékem célt tévesztett és kitért oldalra. A robbanástól én is hátra vágódtam. Éreztem, amint a fejemre ugrott S4-hez csatlakozik egy társa, ami a hátamra mászott, és a kezemet próbálta elkapni. Félig eltakart szememmel egy harmadikat láttam, ami szemből érkezett. Újra tüzeltem, de ismét nem találtam el. Egy mellette lévő szikladarabot a földön igen. Az újabb robbanás megint hátra lökött. A koppanástól, ami a hátamat érte megrémültem egy pillanatra, tudtam, egy szikla az. Többre nem volt időm a robbanás megrázott, mintha villám sújtott volna végig rajtam. A két S4 egységet darabjaira tépett, engem meg elküldött alacsony röppályára. Fejjel előre landolva a földön, feltúrva azt, de épségben megúszva a kalandot.

Talpra ugorva kerestem van-e még több, de nem láttam. Oldalról csatazajt halva indultam volna el, de hangok elültek, bár a robbanás erejét még itt is éreztem. A lökéshullám felkavarta a port körülöttem, de az is hamar elszállt.

Csönd lett. Ennyi? Nincs több?

A harcosok odaözönlöttek hozzám, Tonot vezetésével, és kérdőn néztek.

Throg egy apró fémdarabbal játszotta szájában, nyílván ő is kivette részét a harcból. Plati újabb sziklákat megmarkolva állt mellém.

A „erdő” széléhez mentem, és óvatosan kilestem egy szikla mögül és figyeltem a sereg készülődését. Úgy tűnt mintha nem tudnák eldönteni, mi legyen. Egymást kerülgetve próbáltak a másikra terelni a feladatot.

Tonotra néztem, majd föl a hegy tetejére. Ő is felpillantva vette az adást.

- Most. – adtam ki a parancsot.

Az X10-es kivágódott a hegy takarásából, és oldalra dőlve végigsuhant a völgyön miközben tüzet nyitott. A találatok még nagyobb kavarodást okoztak a DoiDroid seregben. Az oldalra csúszó egymásnak ütköző egységek, próbáltak messzebb kerülni a szikláktól, miközben a célpont felé fordultak. Hátat fordítva nekünk.

A sziklák mögül előzúduló kőeső elől nem volt menekülésük. A sorozat robbanások darabjaira tépték a hozzánk közelebb lévőket. Szétszóródásuk közben a többiekben okoztak sérüléseket. A porfelhő egyre nagyobb lett. A szürkeség betöltött mindent.

A föld megremeget alattunk. A többméteres porfelhő elindult felénk, árnyékot vetve a szila erdőre. Dübörgő lépésekkel halad.

Ledobta magáról porfelhő takaróját, a közel tízméteres monstrum, ami előttünk állt. Két vaskos, kristály borítású lábán megcsillantak a nap sugarai, ahogy felénk tartott, a völgykatlanból.

Tehát erre vártak az egységek.

Lépései alatt megremegett a föld, ahogy Itherium borítású lába, mely egyedül álló volt a Putoriusok seregében, előre lépett. A robosztus felsőteste viszont már ismerős volt. A Diodendrop felnagyított változata volt. De oldalából és mellkasának felső részéből több tucat csáp állt ki, melyek jóval vaskosabbak voltak, mint amit eddig láttam, és mindegyik végén Itherium kar volt. Annyira magabiztosak voltak a Putoriusok legújabb találmányukban, hogy nem is vonták be Diodonnal. Vagy esetleg azt hiszik, ha nem vonják be, akkor nem okoz neki sérülést a robbanó sziklák?

A feje helyén lévő két Sciber ágyú felénk fordult és tüzet nyitott. A Molukok jó reflexekkel ugrottak be a szikla erdő sűrűjébe. Én inkább kifele ugrottam. Hiszen egy óriásnak egyetlen gyenge pontja van a lába. Amint talpra értem a lába mellet máris tüzet nyitottam rá. Az Itherium kristályról úgy pörögtek le lövedékeim, mintha szivacs labdával dobtam volna meg őket.

Ez az óriás sem olvasott népmesét. Nem a lába a gyengéje.

A csápjait kinyújtva behatolt a sziklák közé. Robbanást várva behúzódtam a lábához, de semmi nem történt. Könnyed lazasággal húzta ki őket a veszélyes sziklák közül.

Megrémülve figyeltem, hogy újonnan szerzett kis csapatomat hogyan kapja el, de meglepődtem a valóságon. Minden csáp végén egy-egy kődarab volt. Behúzva csápjait, lenyílt egy jókora panel a has résznél, és két Itherium borítású konténert pillantottam meg. A csápok belehelyezték a darabokat, és máris a következőért nyúltak.

Tehát a Putoriusok legújabb bányász gépével van dolgunk.

Fellendültem a magasba, és megkapaszkodtam a lábának felső részében. Új célpontot szúrtam ki magamnak. A csápoknak csapódó lövedék már hatásosabb volt. Belendültek tőle, és hullámszerű mozgásba kezdtek. Amint hozzáértek a sziklákhoz máris robbanások sorozata hallatszott. Leugrottam róla és a lába mögé menekültem a kőzápor elől.

A felsőtestének ütközött darabok jókora lukakat nyitottak rajta, csápjai közül néhány leszakadva csapódott be a sziklaerdőbe. Amelyik nem találta el, az a mögötte mozgolódó egységeket ritkította meg.

A második kőhullám, már túl pontos volt ahhoz, hogy véletlen legyen. Kis csapatom pontosan célzott, némelyik eltalálta a fejét, a többi a már megnyitott lukakat találta el.

Még be sem fejeződtek a robbanások máris újra felszaladtam rajta. Az egyik jókora lukhoz siettem, ami a hasüregénél nyílt ki.

Végig hasaltam a burkolatán, lenézve láttam amint egy vékony csáp, tekeredik a bokámra. Szorítása olyan erős volt hogy moccanni se bírtam. Mozgást éreztem, felpillantva észrevettem, hogy kihúzza egyik óriási csápját a sziklák közül, és felém fordítja. Oda akart szegezni a burkolatához.

A lövedékem talibe találta az S4-es egységet, a szorítása engedett, oldalra gurultam, mire a csáp melettem hasította ketté a burkolatot, és az S4-es egységet.

Másik kezemben lévő lövedéket bedugtam a kiszemelt nyíláson és célpontot kerestem. A két iterium konténer egyike már félig volt kőzettel, felette karomnyi vastag energia kábelek futottak. Lövedékem ketté vágta az egyiket, mire lekonyult az egyik vége, egyenesen a konténerbe.

Felpattanva elrugaszkodtam oldalra, amenyire csak bírtam.

A robanása konténer miatt felfele koncentrálódott. Leszakítva a fél felsőtestét és a fejét.

A megmaradt rész dübörögve és szikrázva dőlt hátra egyenesen, a megmardt Diodroidokra.

A por lassan elült a völgyön. A nap sugarai átörtek rajta és újra bevilágítota a sikságot. A szikrázó robotok kilátszó fém részein megcsillanva nyugtázta, hogy újra békesség honol a bolygó ezen kis részletében.

Trinde lebegett mellém, még mindig maga melett lebegtette a bőrdarabokat. Odaléptem mellé és kivettem BRQ-t. Épségban megúszta az ütközetett.

Tonot és a molukok léptek ki a sziklák takarásából, és a gépszörnyet keztdték közelebről megvizsgálni. Már ami megmaradt belőle.

Plati lépett mellé, gyorsan megkértem rakja tele a bőrdarabokat sziklákkal, magunkkal visszünk néhányat a terveim megvalósításához.

S4 landolt melettünk az X10-essel tisztes távolban a roncsoktól. Kiszállt a a gépből és egyenest a vállamra sietett.

- Miféle szörnyeteg volt ez? – érdeklődött a távolban fekvő gépóriást vizsgálgatva.

- Úgy tűnik rájöttek, hogy bányászhatják ezt az igen veszélyes anyagot. – magyaráztam. – Bemutatom legújabb társainkat. Ő Plati, Tonot, és a Moluk harcosok. Mostantól a mi oldalunkon harcolnak.- mutattam be neki sorba őket. A Molukok igencsak meglepődve figyelték, mivel az előbb még bőszen irtottam őket, most meg a vállamon békésen ücsörög az egyik.

- Nagyobb gépre lesz szükség. – konstatálta az új jövevényeket S4.

- Nem, többre. – mondtam neki sokat sejtően, de ő már tudta a tervemet. – Szerezz be minél több adatot erről az új robotról, és gyere utánunk. – adtam ki az utasítást, majd Trindéhez fordultam. – minden egyes bőrdarabba csavarj bele egy-egy kődarabot, úgy hogy minden oldalról takarja, és ne bontódjon ki, és vidd fel kérlek, az egyik üres konténerbe. – bár nem értette mi a célom mindezzel, de teljesítette a kérésemet.

A Molukok eddig bírták a várakozást, dübörgő léptekkel indultak el a szoros felé, amerről a DioDroidok is érkezettek. Némelyik két lábon futott, mások négykézlábra ereszkedve, felhasználva, hogy alsó kezüket lábként is használhatják. Utánuk eredtem, de méret különbségek miatt sokkal gyorsabbak volta nálam. Ütést éreztem az oldalamon, és oldalra estem. Throg felfújta hátsó végtagját és a levegőbe emelkedett. Erősen kellet kapaszkodnom bele, hogy ne essek le. Újdonsült paripám békaugrásokkal követte a győzelemtől megrészegült harcosokat. Akik gyorsan tanultak, és most már láthatóan előszeretettel használják azt a fegyvert, amire eddig nem is gondoltak volna. Mindegyikük mindegyik kezében egy-egy szikladarab pihent.

A síkság közepén öt szállító között portyázó Diodeldronok, láthatóan csak azért maradtak ott, hogy ne legyen őrizetlenül hátrahagyva a védtelen hajók. Egy tucatot számoltam, miközben fel lelifteztem Throg hátán.

A Molukok amint kiértek a völgykatlanból, máris tüzet nyitottak. A kőzápor csak a közelebb esőket érte el. A robbanásokra felfigyeltek a többiek. A felénk fordulók válaszoltak a támadásra.

Elrugaszkodtam ideiglenes szállítómról, egyenesen az egyik lövedék útjába. Mielőtt földet értem volna, máris tüzeltem. Az egyik „tank” nekiütközött a másiknak, és oldalán jókora luk tátongott, amiből szikrák csapódtak ki. Egyenesen az egyik földre esett szikladarabra. A robbanás a levegőbe emelte mind a kettőt, és csak alkatrészenként estek vissza.

A második kőzápor már sokkal hatékonyabb volt, a felénk tartó egysége egymás után estek darabokra.

Futva közelítettem meg a szállítókat. Szerencsére elkerülte őket eddig minden kőzápor, de inkább közelebbről is ellenőrzöm.

Az egyik háta mögül elém forduló három Diodeldron igencsak meglepett. Mindegyik fegyverének végén, már ott gyűlt a Sciber lövedék. Megfeszülten figyeltem, hogy a kellő pillanatban el tudjak ugorni.

A felettem elsuhanó négy lövedék a közeli homok kupac alá küldte őket. Az X10-es elsuhant a fejem fölött, és visszafordulva landolt a szállítók mellett.

Plati ért mellém, rápillantva láttam amint még egy követ szorongat, nem kis markában. Felém fordulva meglendítette kezét és eldobta azt. A földre vetettem magam. A hátam mögötti robbanás megrázta a talajt alattam. Felállva megfordultam.

A három „tank” a homokbuckában fetrenget, darabokban. Szép dobás. Egy csapásra hármat.

S4 sietett lefele a rámpán, két csápon, a többiben lapos alkatrész darabokat vitt. Beszaladt az egyik szállítóhajóba.

A Molukokat figyeltem amint a fejük felett lebegő fekete csónakot figyelték. Az orbitális pályán keringő csatahajó, sötétszínét megvilágította a közeli csillag. Érzéseik nagyon vegyesek voltak. A harciasságuk mellé, félelem, csodálat is vegyült.

- Most mi a terved? - Trinde lebegett mellém. – Hogyan tovább? – érdeklődött.

- S4 hamarosan végezz, akkor eltűnünk innen. – válaszomat megerősítve láttam amint, kis barátom kiszalad, és beugrik egy másik szállítóba.

- És hogy fogod megvédeni őket? Kitaláltad már? – kíváncsisága érdekes volt. Úgy tűnt kezd megbarátkozni a helyzetével, és bele élnie magát.

- Vannak még fajok melyeket, még nem látogattam meg. Ha ott is sikerrel járok, akkor a galaxis egyetlen faját, a Naticeket leszámítva, mindegyiket magam mellé állítom, és legyőzöm BRA-t. – mondtam határozottan.

S4 már a harmadik szállítóba sietett át. Csápjaiban egyre kevesebb volt az alkatrész. Gyorsan dolgozik, remélem elég időnk lesz minden gépre.

A távolban porfelhő jelent meg két irányból is. Valószínűleg a csatahajó értesítette őket.

Trindére néztem, aki vette az adásomat. Porfelhőt kavart a szállítók köré. A Molukok letakarták kezükkel arcukat, és követve vezetőjüket az egyik szállítóba, amivel már S4 végzett. Nem tetszet nekik, amikor az ajtó elkezdett felcsukódni mögöttük, ők még harcoltak volna.

Throg és Plati az X10-es felé vették az irányt.

- S4 igyekezz, jön az erősítés. – Bár még mindig nem ment a telepatikus ordítás, de nem adom fel.

Felszaladtam én is az X10-es rámpáján, és egyenesen a pilóta fülkébe siettem. Brq-t a helyére raktam, és utasítottam, hogy azonnal kezdje meg a felszállást.

Leugrottam a magasba emelkedő hajó rámpájáról, és landoltam a puha homokban. Figyeltem amint a gép lassan emelkedik. A szállítók még mindig a földön voltak. S4 még az egyikben dolgozott.

A porfelhőn át, láttam amint közelednek az egységek. Bár tüzelni nem kezdtek el, mivel érzékelőiket megkavarta a forgószél, keltett portölcsér.

Mellettem lévő szállító megremegett és elkezdett lassan a magasba emelkedni. Társai lassan követték, szép sorrendben. Kivéve, amiben S4 dolgozott még.

A remény apró szikrái kezdték felütni fejüket a szívemben, amikkor láttam, hogy tervem sikerrel jár.

Odarohanva az átláthatatlan örvénylő porrengeteghez, és kikapcsoltam a humanoid látásmódomat, hogy megállapítsam mit is láthatnak ők.

Mindent. Konstatáltam az eredményt. Mivel viszont antigravitációs hajtóműveik felmondták a szolgálatot a porviharban, így amelyik közelebb jött, csak egy helyben forgott a levegőben.

Az utolsó szállító is emelkedni kezdett. Megfordulva rohantam oda hozzá, és ugrottam föl a tetejére.

A mellettem elsuhanó lövedék pont azt a szállítót találta el, amiben a Molukok utaztak. A gép megbillent egy pillanatra, de hajtóművei kiegyenlítettek, és egyenesbe hozták.

Elrugaszkodva átugrottam a következő hajóra. Innen már az eltalált hajót vettem célba. Ugrás közben lepillantva láttam amint a porviharból egy Sciber lövedék tart felénk. Lenyújtva kezemet célba vettem és lőttem. A két lövedék szikrázva egyesült és szűnt meg.

Neki koppantam a hajó oldalának, egyik kezem még mindig lefele irányút így egy kézzel próbálkozhattam csak. Ijedten kaptam utána, de centik híján nem sikerült.

Rémülten szemeim előtt láttam, amint egyre távolodik tőlem. Az egész konvoj egyre kisebb és kisebb lett, amint lefelé zuhantam a mélybe egyenesen az ellenségeim csápjai közé.