I. Fejezet

Nactice megbetegedések.

Kinyitottam a szememet mire a szikrázó napsütés teljesen elvakított. Felülve nagyot nyújtóztam, és ásítottam. Beletúrtam összekócolódott hajamba, és felálltam. A kőpadló hidegsége égette a talpamat. Kisiettem a fürdőbe, és megmosakodtam. A tükörből visszanéző karikás szemű illető ismeretlenül nézett vissza rám. Pedig én voltam.

Visszamentem a szobába és az ágy végébe lehajított nadrágomat, és cipőmet felhúztam. A szekrényből kivettem egy kapucnis pólót és belebújtam. Kiléptem az ajtón és leszaladtam a lépcsőn. A ház előtt elterülő park tökéletes terep volt egy kis délutáni kocogáshoz. A nap már magasan járt, így igencsak meleg volt. Az izzadságot próbálta a vékony póló felszívni, de egy idő után feladta, és átadta a lehetőséget a nadrágomnak.

Visszaértem a ház elé. Lihegve támaszkodtam a térdemre. Fújtattam, mint egy gőzgép. A friss levegő átjárta a tüdőmet, és majd széttépte.

Mozgást éreztem a hátam mögül. Megpördültem, de nem volt ott senki. Légzésem lelassult és koncentráltam. A környező bokrok és fák suhogása elárulta mozgását.

Kinyújtottam kezemet, mire a hatkarú fém polip feltekeredett rá, miközben végig szántotta a csupasz karomat.

- Mindig elfelejtem, hogy az emberi tested milyen sérülékeny. – mondta S4 és leugrott rólam.

 

II. Fejezet

Idegenek érkeznek.

Az úszó város, alaktalan formája azt engedte következtetni róla, hogy folyamatosan az űrben építik. Bár fegyverzet nem látszott rajta, azért lelassítottam és felhúztam a pajzsot mindegyik hajóra. A burkolat anyaga világossárga színben pompázott, ami már egyszer láttam. A közeli csillagok fényei megtörtek rajta. Ismerős volt a felépítménye, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, de biztos voltam benne, hogy láttam már valahol.Egyhelyben állt és várt. Nem tudom mire, de mielőbb fel akartam venni vele a kapcsolatot nehogy a Putorius flotta, támadást intézzen ellene.

Koncentrálva élőlényeket kerestem rajta, de nem sikerült. Ennek két oka lehet. Vagy nincs rajta szerves lény, vagy nem lehet ily módon áthatolni a láthatatlan pajzsán. Én inkább az utóbbira szavaztam. Biztos voltam benne, hogy sokkal fejlettebb, mint a mienk. A flotta közeledett, és még mindig nem sikerült semmilyen kommunikációt felvenni velük. Óvatosan közelítettem meg. Nem szerettem volna felrobbanni a pajzsán. A sárga burkolat több helyen érdekesen ki ugrott, amitől még mindig azon a véleményen voltam, hogy toldozva-foltozva van a burkolata. Mintha utólag építettek volna hozzá számos részt. Eredeti alakját a felismerhetetlenségig eltorzítva.

- Tony a műholdak szerint fegyvereket érzékelhetők rajta. Miért nem támadsz? - Megarhy parancsnok ide ért, és máris támadni akart. Pontosan ezt szerettem volna elkerülni.

- Ne támadjon. Ha le akart volna lőni, már rég meg tehette volna. - vágtam vissza.

- Nem hathatjuk, hogy előnyhöz jusson. - vágta rá Megarhy.

 

III. Fejezet

Odatrai vs Moluk.

Megbabonázva néztem a káoszt, ami pillanatok alatt kialakult körülöttem, és semmit sem tehettem ellene. Kinek az oldalára áljak? Mit tegyek?

Elég kétségbeesett lettem, nem láttam teteim indokát. Miért nem oda lőttem ahová akartam? Mi lett volna akkor, ha eltalálom. Akkor is kitört volna a háború, vagy csak én lettem volna a Molukok ellensége? Esetleg Puth vesztette volna el a bizalmat, és szétesett volna a társadalmuk?

Ezt már sohasem fogjuk megtudni.

 

IV. Fejezet

Újra Putorius fogságban.

A kapszula ajtajának szisszenésére nyitottam ki a szememet. A falak már ismerősen csillogtak. Kipattantam belőle és végig néztem sima fekete bőrömön, amin már kereszt irányban aranycsíkok futottak végig, mint valami ókori lánc páncél. A kabin teteje visszatükrözte az arcomat, ami már ismerősebb volt, mint a sajátom. A fekete maszk, amit rá húztak a Diodonok, csak egy helyen tért el. A keresztirányú egybefüggő csík szememnél. Pirosan izzott a szoba halovány fényében. A PDE (Putorius Diodon Eye) látásmódot kereszteztem a humanoid szememmel, és már sokkal tisztábban és minden apró részlettel együtt láthattam.

A Diodon burkolat felruházott különös képességek egyik volt a telepatikus kommunikáció. Melyet már határozottan és megszokottan, tudtam használni. Amint kiértem a ház elé, apró barátom még mindig ott várt, ám hívott egy egész Diodeldron egységet.

A rám meredő ágyúk sokasága, már nem késztettet mozdulásra. Sötétség borult rám.

 

V. Fejezet

Bosszú.

A kapszula ajtajának szisszenésére nyitottam ki a szememet. A falak már ismerősen csillogtak. Kipattantam belőle és végig néztem sima fekete bőrömön, amin már kereszt irányban aranycsíkok futottak végig, mint valami ókori lánc páncél. A kabin teteje visszatükrözte az arcomat, ami már ismerősebb volt, mint a sajátom. A fekete maszk, amit rá húztak a Diodonok, csak egy helyen tért el. A keresztirányú egybefüggő csík szememnél. Pirosan izzott a szoba halovány fényében. A PDE (Putorius Diodon Eye) látásmódot kereszteztem a humanoid szememmel, és már sokkal tisztábban és minden apró részlettel együtt láthattam.

A Diodon burkolat felruházott különös képességek egyik volt a telepatikus kommunikáció. Melyet már határozottan és megszokottan, tudtam használni. Amint kiértem a ház elé, apró barátom még mindig ott várt, ám hívott egy egész Diodeldron egységet.

A rám meredő ágyúk sokasága, már nem késztettet mozdulásra. Sötétség borult rám.

 

VI. Fejezet

II galaktikus háború

A Demios mellett parkoló Két Megalima, és az Anyahajó várt minket. Megarhy parancsnok, már felkészült érkezésünkre. Jó tudta, mit kell tennie.

Semmit. A fegyverek a helyükön maradtak, és a vadászok sem mozdultak.

Megállítottam a konvojt mellettük, és a Lyruxokat beirányítottam a Megalimáim gyomrába, és hátra hagyva őket egyedül indultam meg a felszín felé.

A hangárban landolva, máris Diodeldronok fogadtak bennünket. Na nem támadási céllal, hanem, hogy szállítóként elvigyenek minket, egyenesen Amon elé.