Csillagterkép

I. Fejezet

Nactice megbetegedések

Kinyitottam a szememet mire a szikrázó napsütés teljesen elvakított. Felülve nagyot nyújtóztam, és ásítottam. Beletúrtam összekócolódott hajamba, és felálltam. A kőpadló hidegsége égette a talpamat. Kisiettem a fürdőbe, és megmosakodtam. A tükörből visszanéző karikás szemű illető ismeretlenül nézett vissza rám. Pedig én voltam.

Visszamentem a szobába és az ágy végébe lehajított nadrágomat, és cipőmet felhúztam. A szekrényből kivettem egy kapucnis pólót és belebújtam. Kiléptem az ajtón és leszaladtam a lépcsőn. A ház előtt elterülő park tökéletes terep volt egy kis délutáni kocogáshoz. A nap már magasan járt, így igencsak meleg volt. Az izzadságot próbálta a vékony póló felszívni, de egy idő után feladta, és átadta a lehetőséget a nadrágomnak.

Visszaértem a ház elé. Lihegve támaszkodtam a térdemre. Fújtattam, mint egy gőzgép. A friss levegő átjárta a tüdőmet, és majd széttépte.

Mozgást éreztem a hátam mögül. Megpördültem, de nem volt ott senki. Légzésem lelassult és koncentráltam. A környező bokrok és fák suhogása elárulta mozgását.

Kinyújtottam kezemet, mire a hatkarú fém polip feltekeredett rá, miközben végig szántotta a csupasz karomat.

- Mindig elfelejtem, hogy az emberi tested milyen sérülékeny. – mondta S4 és leugrott rólam.

- Igen. - dörzsölgettem a karomon lévő sebet. - Történt valami? - kérdeztem, nem szokása csak úgy megkeresni.

- Igen. Újabb zavargások, és az a különös betegség ütötte fel a fejét a Dionson, meg kellene nézni.

Szó nélkül mentem vissza a házamba, és a másik szobába mentem, miközben ledobáltam magamról a ruhákat a földre, és a fülemből kivettem a fordítót is. Megnyomtam a gombot a kapszula oldalán, mire az hangos szisszenéssel nyílt ki. Belefeküdve máris csukódott befelé. Az egész kezdett egy sűrű átlátszó folyadékkal megtelni. Fulladás tört rám. Kényszeresen kapkodtam levegő után. Az egész tüdőmet kitöltötte, pár liter a gyomromba is került belőle. Elsötétült minden.

A kapszula ajtajának szisszenésére nyitottam ki a szememet. A falak már ismerősen csillogtak. Kipattantam belőle és végig néztem sima fekete bőrömön, amin már kereszt irányban aranycsíkok futottak végig, mint valami ókori lánc páncél. A kabin teteje visszatükrözte az arcomat, ami már ismerősebb volt, mint a sajátom. A fekete maszk, amit rá húztak a Diodonok, csak egy helyen tért el. A keresztirányú egybefüggő csík szememnél. Pirosan izzott a szoba halovány fényében. A PDE (Putorius Diodon Eye) látásmódot kereszteztem a humanoid szememmel, és már sokkal tisztábban és minden apró részlettel együtt láthattam.

A Diodon burkolat felruházott különös képességek egyik volt a telepatikus kommunikáció. Melyet már határozottan és megszokottan tudtam használni. Amint kiértem a ház elé, apró barátom még mindig ott várt, ám hívott egy Diodeldron és az oldalára kapaszkodva figyelte amint én is felugrok rá. A lebegő tank már jóval felszereltebb volt, mint elődei. A tetején lévő forgó lövegtorony tetején lévő két Sciber ágyú ugyan még a régi mivoltát tükrözte, de a burkolat alatt megbúvó rakétavető és ART ágyúk már az újdonságok voltak. Az ideiglenes közlekedési eszközünk a kikötő felé vitt. A Putorius főváros most elég csendesnek bizonyult. A korábbi háborúnk már nyomát sem lehettet látni. A romeltakarítást az Ondatraiak végezték, akik saját bolygójukon már bizonyították, hogy igencsak gyorsan és hatékonyan tudnak dolgozni.

Azóta nem sok idő telt el, az ikrek készítettek egy naptárt számomra amivel, figyelemmel tudom kísérni az idő múlását. Nem tudom menyire pontos, de közel egy hónap telt el az óta. Mégis számtalan dolog megváltozott a galaxisban. Miután a fajok békét, és szövetséget kötöttek. Felállítottak egy rend védelmi szervet. Melynek tagjai a három fő fajból lettek kiválasztva. A Molukok a legharciasabbak, így ők ki sem maradhattak volna ebből. A gyalogság egyetlen szerves egységét ők teszik ki. A Putoriusok a leghatékonyabban átalakítható egységét adta. Azt, amin most is utaztunk. Ezek a monstrumok, már a legmodernebb fegyverekkel van felszerelve. Így a szárazföldi egység nehéztüzérei lettek. Az Ondatraiak a rólam mintázott droidjukat fejlesztették tovább a Putoriusok alakváltó technológiáját felhasználva. A HD100-as egységek alapvetően, pontosan egy emberi külsővel rendelkeznek. Hasonló képességekkel bírnak, mint én. Az ugyanolyan burkolattal rendelkező droidok képesek felmászni bármilyen falfelületre, akár fejjel lefelé is haladni. A megerősített váz hatalmas erőt és fürgeséget kölcsönzött számukra is. Bár az általam használt energia lövedékre nem képesek, de bármilyen kézi fegyvert nagy hatékonysággal tudnak kezelni. A pusztakezes harcművészet elemeit én programoztam beléjük, így talán a földi egység leghatékonyabb tagja lett. Alakváltó képességük révén bármilyen ismert humanoid típusú lény alakját fel tudják venni. Bár nem igazán értettem a lényegét, a megtévesztés talán az egyetlen ok, ami értelmet ad neki. Harcban inkább a Throgról mintázott kutya formát veszik fel, aminek már sokkal több értelme volt.

A katonaság mindenhol jelen van. Minden városban, és kereskedelmi központban megtalálhatók. Feladatuk ugyannyira a város védelme, mint a belső konfliktusok megoldása. Programozásuk szerint csak ártalmatlaníthatnak szerves lényt, súlyos sérülést sem okozhatnak. Kivéve persze a Molukokat, akiket persze nem lehet programozni. Ám igen harcias természetük ellenére megígérték, hogy nem tesznek kárt másban.

A fegyverek is sokat fejlődtek. Az Ondatrai faj lett a galaxisban az egyetlen, aki fegyvereket gyárthat. Bár erre a címre rászolgáltak. Az általam elmondott fegyvereket szinte egytől egyig felülmúlták. A háborúban is bevetett rakéták, már kézi változatát is elkészítették. Ráadásul nem csak Itherium hanem Xorian burkolatú is van már belőle. Nem csak ütközésre, hanem időzítve is robbantható. A saját pajzsa már szinte túlzás. Az Arca kővetőket felváltotta egy új fegyvercsalád. Az ART (Acra Rock Throw). Lényege ugyanaz maradt, ám a köveket egy fém korongba csomagolják, és a fegyver azt lövi ki a már jól bevált Sciber fegyverben található lökéshullám generátorral. A korongokkal, sokkal távolabb és pontosabban lehet célozni. Bármilyen felületen megtapadnak, alapértelmezésben időzítve vannak, de beállítható azonnali robbanásra is. A célt tévesztetteket fel lehet újra szedni és újra kilőni, kivéve, ha aknaként használják, ami még az antigravitációs hajtóműre is robban. A korábban említett Sciber ágyú tovább fejlesztése a földi viszonyban a gépfegyverekhez hasonlítható. A korábban egyes lövésekre képes fegyver, mára már sorozatban is használható. Bár a kézi változatánál ez a beállítás gyakori feltöltést eredményez, de a nagyobb társainál, amik egységekre és űrhajókra van szerelve, és a saját generátorral vannak ellátva, már komoly, ütőképes fegyver. Ezek az automatikus célzással ellátott ágyúk már nem egyszerre és egyesével lőnek. A fejlet programirányítás összekötetésbe van a célkövető rendszerrel, ami meghatározza a mozgás irányát és sebességét. Így az ágyú a megfelelő szögben, elébe céloz. A találati pontossága már 95% körül jár a korábbi 60%-al szemben.

Az űrhajók területén is további fejlesztések lettek beiktatva. Az új fegyverek nagyobb változatai már a legkisebb vadászgépeken is megtalálható. A pajzsokkal együtt. Fajtára az Ondatrai anyahajók lettek a cirkálók. A Putorius anyahajók, pedig maradtak anyahajók, ám komoly átalakításon estek át. A tetején lévő hangár ajtók akkorák, hogy az Ondatrai cirkáló is befér rajta. A mindkét oldalán sorakozó kisebbek, pedig a vadászraj kieresztésére szolgál, és a leszállóegységek indítására. Ez utóbbi kettő megmaradt ugyanaz, amit a háborúban az Ondatraiak használtak. Bár a fegyvereik le lettek természetesen cserélve az újakra.

Lassan begördültünk a hangárba ahol kis csapatom és hajóim már vártak. Az X10-es még mindig egyedüli gépként ácsorgott a Putoriusok tárházába. Bár most kellő átalakításon eset át. A raktér teljesen a fegyverzetnek lett alárendelve, amitől aztán egyetlen szabad centiméter nem maradt szabadon. A fülke megnagyobbodott és külön oldalsó bejáratot kapott. A belsejében sem az unalmas pult várt már. Ülést rakattam bele magamnak, ami kicsit furcsa volt számukra, de sokkal kényelmesebb lett. Bár a gravitációs kiegyenlítőknek köszönhetően, nem lehet benne érzékelni a hajmeresztő manővereimet. Az ikrek készítettek bele egy közvetítő holokivetítőt, amivel már társaim is láthatták, hogy mi történik odakint. Saját maguknak pedig két kezelőt, - egymással szemben - ahol akár menet közben is bármilyen módosítást elvégezhettek. Ezáltal állíthattak a fegyverrendszeren, vagy a pajzson is. S4 nem igényelt semmilyen helyet, neki tökéletesen megfelel a falon lelógva is. Throg egyszerűen lekuporodik a sarokba, míg Plati és Trinde a kivetítő előtt állva osszák a tanácsokat. Lehet mégsem kellett volna az a kivetítő?

A csapat, személyes védelemét is fejlesztették. Mindenki saját testreszabott pajzsot, és fegyvereket kapott. Igényeinek megfelelően. Ez alól még Throg sem lett kivétel. Bár sokkal alacsonyabb a telepatikus képessége, de némi tanítással elsajátította az ART ágyúk kezelését. Bár komoly fejtörést okozott az alakváltó képességét hogyan tudják a felszerelések követni. Ám az alakváltó Diodonoknak ezt is sikerült kiküszöbölniük.

Plati a létező összes fegyverből kért többtucatot is, amit a fülke hátuljába helyezett állványon sorakoznak. Nem meglepő igény volt. Bár pusztakezes mivoltát sem hazudtolta meg. Kért egy olyan adattárolót, amiben én korábban BRQ-t cipeltem át az egész galaxison. Ez a megerősített borítású kézi fegyver elsődleges fegyvere lett. De azért természetesen bevetésen ő is magára aggatja a Sciber ágyúit, Rakéta vetőjét, és Art puskáját is.

Trinde az egyetlen, aki semmilyen technológiát nem igényelt. Bár az energia fegyverek komoly sérülést tudnak okozni neki, de fürge mozgása, mindezt ellensúlyozni tudja. Erre legjobb példa a háború során egyetlen találatot sem kapott, pedig őt semmilyen pajzs nem védte.

S4 egyedül az, aki továbbra sem kért semmilyen burkolatot, vagy fegyverzettet. Egyedül pajzsot kapott.

Az ikrek személyi pajzsukon kívül, csak egy-egy ART puskát kértek. Bár nem túl harciasak, ha arra kerül a sor, de ezzel távolról is tudnak segíteni minket.

Beérve a hangárba leugrottam, S4-el együtt a padlóra és odasétáltam a többiekhez, akik egy konténer mellett álltak. Ebben voltak összegyűjtve a felszerelésünk. Amikor elhagyjuk a bolygót, akkor kerül csak ránk. Bár béke uralkodott a galaxisban, de az óvatosság azért nem árt.

Odaérve, megálltam és felemeltem a kezemet és hagytam, hogy az ikrek felöltöztessenek. Az implantátumok terén történt fejlesztések engem sem kerültek el. A hátamhoz nyomott tartály éhesen nyelték el a Diodonok. A létezésem három alap elemét tartalmazó kapszula, amint eltűnt bennem máris éreztem a hatását. Az energia, tápanyag, és oxigén tartalékot adó implantátum már korábban is sokat segített, most még nagyobb koncentrátumot tartalmaz. Az oldalamba süllyesztett pajzs generátorok, bár feleslegesnek tűnnek, de megakadályozzák, hogy szervezetem bármekkora támadás esetén is túltöltődjön. A vállamba nyomott energia mini ágyúk nem tartalmaznak semmilyen Sciber alkatrészt sem. A saját energia lövedékeimet tudom rajta kilőni. Így kezem szabadon marad. A Voilant szerkezet, amit a fejembe nyomtak, egy saját fejlesztésű egyedi darab. Ez által képes vagyok irányítani bárhonnan az X10-est és a Lyrus egységet is, szélsőséges esetben akár egész Diodon burkolatú flottát is. Anélkül hogy bármelyikben is tartózkodnák, vagy megérinteném. A távolsági telepatikus kommunikáció továbbra is része, ami rákapcsolódva a kommunikációs rendszerre, az egész galaxison át is el tudok érni bárkit a Putoriusok közül legalább is.

Bár a háború óta béke uralkodott a galaxisban, leszámítva a Nactice zavargásokat. Mégis az Ondatraiak felállítottak a határvonal mentén egy műhold láncot, amiket elláttak fegyverzettel és minden féle érzékelővel. Bármilyen apró meteor is repül be rajta, máris érzékelik és továbbítják bármelyik hajó navigációs rendszerébe. Így megerősített védelmet biztosítottak a galaxis, ezen részének. Bár kérésem ellenére nem állították be azt, hogy ha ismeretlen eredetű hajó lép be a háló érzékelő körzetébe, akkor ne nyisson rá tüzet. Ezáltal lehetőséget sem adva a békés kapcsolat felvételnek. De legalább rögtön nem nyit tüzet.

- A flotta készen áll az indulásra. – a kommunikációs csatornán Corax jelentkezett be.

Ő az Ősputorius, aki már elérhetővé vált mindenki számára. Tanácsadóként követi az eseményeket. Hiszen az ős és a modern kor technikai vívmányait egyaránt ismeri. Tőle tudtuk meg, hogy az a sugár amivel BRQ eltalált, a hibernáló - átalakító kapszulából kiszerelt Garulus volt. Ez egy sárga, sejt roncsoló energia nyaláb. Ennek tovább fejlesztett változata az, amivel elkészítik a Diodonból a Xoriant is. Bár elveszti a szerves szimbiózisból származó előnyeit, de egy sokkal keményebb anyagot tud létrehozni. Az Inflata sugár, kék színű, és ezzel állították elő az Itherium folyadékából a Diodont. A sugár képes megformálni, és megerősíteni a Diodonok közti kötést. Ugyanezen az elven alapszik az alakváltó droidok technológiája is. Hiszen a tovább fejlesztett sugárzás, már nem teszi visszafordíthatatlanná az anyagot, hanem engedi, hogy a későbbiekben bármikor és bármennyiszer át lesen formázni őket. Miközben a tartó váz határozza meg az új alakot.

Mára már szinte minden Diodon burkolatot, ahogyan az enyémet is. Behálózták Xoriannal is, ezáltal megmarad a szerves mivolta és a képességei is, de felruházza egyúttal egy keményebb páncélzattal a tetején.

Beszálltunk az X10-esbe, az új oldalsó rámpán, amivel egyenest az új irányító termébe jutunk, ami már méretét tekintve nem mondhatni, hogy fülke. Az ülés bár kicsit ódivatúnak hat egy ilyen modern, és fejlett technikai tudású gépben. Mégis az ikrek ki tettek magukért. Bár nem újdonság a galaxisban az ilyen szerkezet, hiszen a Nacticek is előszeretettel használják guruló foteljukat. Ezt a mintát követve készítették el az én ülésemet is. Ami egy merev hátú fotelnek felel meg. Teljes felülete Diodon, ahogyan a gép belső része. A külső páncél természetesen már behálózza a Xorian, Mint valami álcaháló lenne rajta.

A hat gép könnyedén emelkedett a magasba az űrkikötő tető kapuján keresztül és a magasba emelkedett. Amint kiértünk a kapun a Lyrus flotta alakzatba rendeződött. A sűrű légkört könnyedén átszeltük. Az orbitális pályán keringő Anyahajó egy P50-es új típusú Putorius anyahajó volt. Az oldalán felsorakozó apró kapuk egyike nyitva volt, és a sárga erőtér védte a bent lévőket az űr vákuumától. Arra véve az irányt a Lyrusokat egyenes vonalba rendeztem. Lassítva repültem be. Amint bent voltam máris oldalra mozogva tettem le a gépeket az antigravitációs hajtóművekre.

A túlzsúfolt hangár bár végig húzódott a teljes belső téren mégis alig volt benne hely. A számtalan hordár és Diodeldron egységek folyamatosan mentek föl a középütt elterülő és a legtöbb helyet kiszorító Megalima osztályú Ondatrai cirkálóra.

Miközben az irányító pult felé haladtunk úgy tűnt a nagy készülődés úgy tűnne bárkinek, mintha invázióra készülnénk, pedig ez csak az általam kötelezővé tett óvintézkedések.

- Megérkeztünk. Indulhatunk. – szóltam oda az Irányító Pult mögött lévő Putoriusnak. Megarhy parancsnok a minket kísérő flotta parancsnoka. Ő az oka annak, hogy ezeknek a hajóknak nem tudom át venni az irányítását. Amíg ő rá van csatlakozva addig, a nagyobb telepatikus képessége miatt ő irányít.

A Hiperkapu közepén örvénylő kék fénykör még mindig megbabonázott. Bár most már nem kell kiszállnom a gépből, hogy láthassam.

A belépés a hipertérbe nem volt észrevehető, és az út is rövid volt. A Nactice birodalomban való kilépés után, máris mehetünk vissza. Miközben beszálltunk a gépbe figyelhettük, ahogy a Megalima lassan felemelkedik és elhatja hordozóját a tetőn lévő óriás kapun keresztül. A Lanis vadászok kiröppentek az oldalsó zsilipeken, és elébe sorakoztak, míg a Lotor leszállóegységek velünk együtt, indultak és mögé zárkóztak fel. Bár túl nagy haderőnek tűnt, de tudtuk mi vár minket, lent.

A csillagrendszer már ismerős volt számomra, itt szerveztek bele a versenybe. De most másik bolygóra voltunk hivatalosak. A Dionson még nem jártam, de a bolygó semmiben nem különbözött a többitől. Ugyanolyan poros, sziklás síkság volt, mint a többi Desert típusú bolygó. Az ilyen lakatlan pusztaság tökéletes hely a kereskedelmi létesítményeknek.

Itt is magaslott egy. Hegység tetején álló építmény legfelső szintjét lehetett csak látni, ahová le lehettet tenni a gépeket. A Megalima a hegy mellett lebegve maradt, míg a vadászok szétszéledve indultak el lezuhant gépeket felkutatni.

Letettem az X10-est és az egyik Lyrust, amibe Tonot és csapata volt. A többit én is az állomás körül hagytam lebegni. A Lotor leszállóegységek követtek. Amint érintettük a kifutót, azon nyomban zuhanni kezdtünk. Az autómat dokkoló rendszer egyenesen az általa kijelölt helyre süllyesztett bennünket, a kereskedelmi szinten. Amint eltűntünk a hegy gyomrában máris szemünk elé tárult az a káosz, ami lent várt minket. Az összetört füstölgő roncsok, a menekülő gyerekek. Az összeverekedő felnőttek. A közéjük ugró asszonyok, akik ennél a fajnál jóval magasabbak, mint a törpe növésű férfiak.

Leérve máris megrohamozták a hajónkat is. A fel dühödt kereskedők némelyike menekülni akart, némelyike meg örült dühébe rontott nekünk. Nehéz lett volna megkülönböztetni őket. Így amint kiszálltam rögtön a felém rohanót megragadtam, és a lövedékemet eresztettem a lábába. A vállamra szerelt ágyú olyan gyorsan fordult, ahogy megéreztem őket. Sorba szedte le őket. De mindegyiket vagy lábon, vagy vállon találtam el. A földön fekvők kezdtek többen lenni, mint a talpon lévők. A csapatom is kiszállt mögöttem. Throg és Plati összedolgozva ártalmatlanították őket, persze mindegyiknek, csak olyan sérüléseket okozva, amibe nem halnak bele. A betegség elvette bár az eszüket, mégsem akartunk kárt tenni bennük. Nem úgy, mint ők. Amelyik ámokfutóvá vált, az olyan hihetetlen erőre tett szert, hogy komoly gondokat tudtak okozni. Thrognak teljes testsúlyára szüksége volt, hogy lefogja őket addig míg Plati egy ütéssel kábulatba küldte őket.

A mögöttünk érkező HD100-asok olyan tempóban szedték össze az ártalmatlanított egyedeket, hogy pillanatok alatt megtisztult a gép környéke. A leszállóegységek belsejében lévő átalakított konténerek, ideiglenes börtönként fogadták be az ájult, de hamarosan magukhoz térő egyedeket. Mind a Putorius bolygóra kerül, ahol egy külön épület együttes lett kialakítva, erre a célra. Ahol hibernálják őket addig, míg meg nem találjuk a gyógymódot.

Hamar végeztünk. Néhányan előbújtak. Ők a társaik elől rejtőzködtek eddig. Mozgásuk és szemük elárulta, hogy rettegnek. Mindegyik halálra volt rémülve. A fenyegetettség eddig csak az ő fajukra volt jellemző. Senki mást nem támadott meg. Talán túl sokat vannak az űrben és ez most visszaütött? Nem tudom. Sajnos hiába a fejlett technológia. Itt az orvos tudomány lekorlátozódik a Putoriusok kapszulájára, ami csak az emberekre és a Putoriusokra van beállítva. Így ennek semmi hasznát nem vesszük.

Ez a nép teljesen a kereskedelem rabszolgája, de most, hogy társaik betegek erről nem szólnak a törvényeik, hogy ilyen helyzetben mi a teendő. Az árván maradt űrhajók, és rakományok, nagyobb zűrzavart okoznak a társadalomban, mint a betegség. Elvenni senki nem meri, hiszen az lopásnak számít, ami számkivetetté, és ami rosszabb nála, nincstelené kárhoztatná a delikvenst. Ám mindenki meg akarja szerezni magának törvényesen. Ez belső viszályt okoz. Bár fizikailag nem tesznek kárt egymásban. Mégis sokan elnincstelenednek, mások meg szedik magukat. Egyre nagyobb rétegkülönbségeket okoz ez a társadalmukon belül. A fiatal szolgálók úgy vándorolnak hajóról hajóra, hogy néha még az idősek sem tudják, hogy melyik melyiküké. A fiatalok közül néhányan túl hamar kapnak lehetőséget saját hajóra, és tapasztalatok hiányában nincstelenségbe sodorják az idősebb tásaikat is. Lassan szedelőzködtünk és ott hagytuk, ezt a megzavarodott népet. Visszaindultunk az X10-eshez. Mikor lenyílt a rámpa a lift egy újabb hajót hozott. Jóval nagyobb és felfegyverzett volt, mint egy átlagos Nactice kereskedelmi űrhajó. A nagykövet HD100-asokkal körbe véve szállt ki, felmérni a károkat.

- Üdvözlöm Alcedo nagykövet úr. – üdvözöltem. Talán ő volt az egyetlen Nactice, akit állva járni láttam. Igaz mostanában egyre többen tesznek ugyanígy. Hiszen menekülni így gyorsabb. Nem is szólva az ámokfutókról.

- Kint mi a helyzet? – érdeklődött szomorúan. Már nem is csodálkoztam, gondolatain. Megszoktam a furcsa gondolkozását ennek a fajnak. Szomorúsága abból fakadt, hogy az árván maradt gépeket, hogyan lehet igazságosan elosztani. Korábbi stabil értékrendjük felbomlani látszott. Törvényeik elavultak, és ez a gond most mind rá hárult.

- Megarhy parancsnok mi a helyzet odakint? – léptem kapcsolatba a flotta parancsnokkal.

- 32 gépet számoltunk meg. Hasonló körülmények között a korábbiakhoz. – gondolataiban igencsak aggódott ezért a népért.

- 32 gépet találtak lezuhanva. – továbbítottam a nagykövet felé a kapott információt.

- Leroskadt egy földön heverő kocka alakú alkatrész darabra. Gondolatai úgy pörögtek, hogy nehéz volt követni. Összegyűjteni a roncsokat, és a halottakat. A temetést megszervezni, annak, költségeinek értékét kiszedni a roncsokban található értékekből. A többit zárolni. Szétosztani.

Magára hagytuk gondolataival. Vissza kellett indulnunk. A mi feladatunk itt véget ért. A többibe nincs beleszólásunk. Ez az ő belügyük.

Szomorú szívvel hagytuk magukra a városlakókat, akik lassan kezdtek visszazökkenni a régi kerékvágásba. A felszállás gyors ütemben zajlott. Visszatértünk az anyahajóra. A vadászok és a leszállóegységek velünk együtt az oldalsó kapukon szállt be, míg a Megalima felül, ereszkedett be a helyére. Amint bent voltunk máris indultunk vissza. A leszállóegységek rakományát minél előbb le kell szállítanunk, mert galibát okozhatnak, ha magukhoz térnek.

A visszaút ismét eseménytelenül telt el. Ki sem szálltunk az X10-esből. Az ikrek a konzoljuknál dolgoztak lázasan ki tudja min. Plati és Trinde a történteken beszélgettek. S4 a fejem felett lógott a plafonról, Throg a sarokba pihente ki a harc fáradalmait.

- Szerinted mi történt velük? – érdeklődött Trinde az én gondolataimról. Miközben pontosan tudta, hogy halovány fogalmam sem volt, hogy mi történt velük.

- Ha otthon lennék akkor az orvosok a éréből tudnák megállapítani, hogy mi folyik bennük. Vannak orvosi szkennerjeink is. – bár az itt használt test szkennerek, amik például S4 egyes csápjai végén is megtalálhatók, semmilyen belső elváltozást nem tapasztaltak.

- Igen fejlett a fajotok orvosi tudománya, most hasznát vehetnénk neki. – az ötlet nem rossz, de miután több mint száz évet utaztam egy teleport sugárban ebbe a galaxisba, nem hiszem, hogy ha visszamennék, még találnák valami használhatót a Földön. Ahogy a fajtársaimat ismerem, mire újabb száz év alatt visszaérnék, semmi nem maradna hajdani régi otthonomból. Ha nem mi akkora bolygó pusztította el őket.

- Talán lehet, hogy hamarabb rá jönnénk, de meg fogjuk tudni így is. – bár én sem voltam biztos benne, amit mondtam, és ezt ő előle sem tudtam eltitkolni. A Putorius tudósok még igencsak gyerek cipőben járnak ilyen téren. És az utóbbi egy hónapban egy tapodtat sem jutottak előrébb.

Megérkeztünk. Rákapcsolódva az X10-es rendszereire, már láttam amint a Deioms felé tartunk. A leszállóegységek kiröppenve sietősen a bolygó felé vitték igen értékes, de veszélyes rakományukat. Beindítottam a hajtóműveket, de az ikrek megállítottak.

- Tony várj! – gurultak oda hozzám. – Ezt meg kell nézned. – a konzol holokivetítőjén a Galaxist körül ölelő Műholdak lehelyezkedése volt látható. Először értelmetlenül néztem őket. Majd észrevettem, hogy néhány hiányzik belőle, méghozzá egymás mellől. Már értettem min dolgoztak olyan lázasan az egész út során. Ellenőrizték, nehogy csak meghibásodás legyen, de nem véletlen, hogy pont egymás mellettiekről van szó. Ez valami igen nagy mérető objektumot feltételez.

- Megarhy parancsnok. Behatolást jeleznek a műholdak. Az ikrek átküldik a koordinátákat.

- Az Alba csillagrendszer mellett van. Máris indulunk. – mondta határozottan. Az anyahajó oldalsó manőverező hajtóművei feldübörögve fordították meg a monstrumot. A Hiperkapu az új adatok révén a megadott kijárat felé repítette a flottát.

Le sem állítottam a hajtóművet. Ismerve a csillagrendszer közelségét, elsőnek szeretnék kiröppenni. Tudtam, hogy az Ondatraiak és a Putoriusok is egyaránt kétkedve fogadnak minden idegent, és nem szeretném, ha galaktikus háború robbanna ki, azért mert elhamarkodottan döntenek.

A kijáratot elérve nem vártam meg, hogy a parancsnoki állásból kinyissák nekem a kaput. Saját irányításom alá vettem, és szélesre tárva teljes meghajtással hagytam el a dokkot. A Lyrusok könnyedén röppentek ki utánam. Az alakzatot rögtön felvéve máris az anyahajó előtt haladtam. Fejeltebb hajtóműveimnek köszönhetően máris kezdtek lemaradni. Bár a határvonal még messze volt, nem törődtem vele. Teljes szebbességgel nyomultam előre. Az ikrek továbbították számomra az eltűnt műholdak helyzetét. A három közül a középső felé vettem az irányt. Mivel tudtam milyen nagy távolságban vannak egymástól. Feltételeztem, hogy bármi is jött ott be igen nagyméretűnek kell lennie.

Hamarosan meg is láttuk, mi is az. Mérete még az én képzeletemet is felülmúlta. Az anyahajó eltörpült mellette.