Csillagterkép

II. Fejezet

Idegenek érkeznek.

Az úszó város, alaktalan formája azt engedte következtetni róla, hogy folyamatosan az űrben építik. Bár fegyverzet nem látszott rajta, azért lelassítottam és felhúztam a pajzsot mindegyik hajóra. A burkolat anyaga világossárga színben pompázott, ami már egyszer láttam. A közeli csillagok fényei megtörtek rajta. Ismerős volt a felépítménye, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, de biztos voltam benne, hogy láttam már valahol.Egyhelyben állt és várt. Nem tudom mire, de mielőbb fel akartam venni vele a kapcsolatot nehogy a Putorius flotta, támadást intézzen ellene.

Koncentrálva élőlényeket kerestem rajta, de nem sikerült. Ennek két oka lehet. Vagy nincs rajta szerves lény, vagy nem lehet ily módon áthatolni a láthatatlan pajzsán. Én inkább az utóbbira szavaztam. Biztos voltam benne, hogy sokkal fejlettebb, mint a mienk. A flotta közeledett, és még mindig nem sikerült semmilyen kommunikációt felvenni velük. Óvatosan közelítettem meg. Nem szerettem volna felrobbanni a pajzsán. A sárga burkolat több helyen érdekesen ki ugrott, amitől még mindig azon a véleményen voltam, hogy toldozva-foltozva van a burkolata. Mintha utólag építettek volna hozzá számos részt. Eredeti alakját a felismerhetetlenségig eltorzítva.

- Tony a műholdak szerint fegyvereket érzékelhetők rajta. Miért nem támadsz? - Megarhy parancsnok ide ért, és máris támadni akart. Pontosan ezt szerettem volna elkerülni.

- Ne támadjon. Ha le akart volna lőni, már rég meg tehette volna. - vágtam vissza.

- Nem hathatjuk, hogy előnyhöz jusson. - vágta rá Megarhy.

/*Szavazás eredménye: A Putoriusok támadják meg az idegen hajót. */

A Megalima kiemelkedett a tetejéből, és előre lendült. Kicsit megdőlt oldalra, és lecsúszott az anyahajó oldalán. Amint tisztes távolba ért nagyobb társától, máris előkerültek a rakétakilövők.

- Ne! - tört ki belőlem és leszakadtam a konvojtól.

A hármas rakéta kiröppent az állványából. Egyenesen az idegen hajót vette célba. Mint halálos kristály nyilak szelték át az űrt, az Itherium rakéták.

Oldalra buktatva, elébük kerültem. Ösztönösen cselekedtem, éreztem, hogy ez nagyon rossz ötlet. Bár esélyem sem volt a saját rakétáink ellen, hiszen az X10-est is darabjaira szedik. Mégis tennem kellett valamit.

A hajóm burkolata aljából elővillanó Sciber ágyúk szintén úgy voltak beállítva, hogy a testemből kiáramló energiát tudjam ki lőni rajta. Talán ez lehet az egyetlen esélyünk. A kiröppenő két energia gömb a fejlett célzó rendszernek köszönhetően, tökéletesen ott találta el ahol akartam. A hátuljánál. A vezérsík egy része letört. Az irányt tévesztett rakétát így már nem lehetett a célra visszafordítani.

A harmadik átsiklott a lövedékeim között. Mivel a Sciber ágyúmból csak kettő van. A rakéta így zavartatlanul folytathatta útját.

A célpont sem hagyta ennyiben a dolgot. Az egyik burkolat lemez alól sárga sugár tört elő. Precíz pontossággal szedte le a rakétát, ami rögtön darabjaira robbant.

Megkönnyebbülve álltam meg a Megalima és az idegen hajó közt. Ez közel volt. A sugár fegyver viszont nem tűnt el, mint ahogy azt gondoltam volna.

Lehetőségem sem volt fel fogni a történteket. Egy utolsó gondolatot tudtam csak a társaim felé közvetíteni. Mielőtt az újra lecsapó halálos sugár darabjaira nem tépte az X10-est. A velünk együtt felrobbanó hajó lökéshulláma, elérte a Megalimát is. A pajzsát végig simító lángnyelvek nem tettek kárt benne.

A Chry bolygó homokos felszínén álló épület kívülről egy várfalnak tűnt volna. Ám ennek volt teteje is, bár ezt nem lehettet látni, mert állandó porviharok miatt teljesen ellepte ez az apró szemcséjű anyag.

Az előtte lévő kisebb csoport furcsa egyveleget alkotott. A tank formájú védelmi nehéztüzérség, tetején lévő ágyúk úgy meredtek alacsony szögben az ég felé, mintha állandóan felülről érkező támadást várna. A mellette álló hústorony, kezében szorongatott rakétavető végén egy kristályos hegy ált ki. A falon guggoló fekete ruhás alakokra úgy tűnt nem hat a gravitáció. A zsilip kapu két oldalán álltak, mint ókori védőszentek szobrai lettek volna, örök mozdulatlanságra kárhoztatva.

A fejük felett megjelenő fénycsóva viszont mozgásra ösztönözte őket. Lassan felállva futni kezdtek egészen az épület tetejéig, ott megállva figyelték, hogyan válik hét darabra a lezuhanó meteorszerű jelenség. Droid agyukba bele égetve a pontos helyet ahova lezuhantak a darabok, rohantak lefelé, be a kapun egészen a központi irányítóba, ahol máris leadták a koordinátákat a Putorius flottának.

Magamhoz térve rémülten néztem körbe. A pajzsom most bizony jó szolgáltatott tett. Mégis csak van értelme hordani. Az űr vákuumát ugyan túléltem volna, de rövid időn belül elfogyott volna az oxigén tartalékom. A hajdani csodás gépem roncsai közt lebegve kerestem a többieket.

S4 darabjai koppantak neki a pajzsomnak. Neki nem sikerült megúsznia. Még jó hogy ő csak droid és M.I. klón, bármikor pótolható. A monstrum még mindig ott állt, mint korábban, szabad szemmel, jóval nagyobbnak tűnt, mint azt a hajómon keresztül láthattam. Lassan lebegtem együtt a roncsokkal, elúsztam az oldalához, ahol a megpillantott ajtó és a mellette lévő felirat, más szemszögbe helyezte az ittlétét. A „II” szám úgy éget bele a fejembe, hogy végérvényesen, kitörölhetetlenül benne maradt. Egy halvány árnyékot láttam nem messze előttem. Az egyik szárny darabon elrugaszkodva arra lendültem. A porfelhő, ami a roncs között úszott, így már sebesen közeledett felém. Az utolsó pillanatban kikapcsoltam a pajzsot, majd amint bent volt, visszakapcsoltam.

A Lyrusok távolsági irányítással elindultak felém. A legközelebbi haladt az élen, míg a többi kicsit lemaradva, szétszórt alakzatban közelítettek. Miközben közeledtek, a kezeim közt szorongatott felhővel, még mindig a többieket kutatta szemem. Bár nem láttam őket, biztosra vettem, hogy az utolsó üzenetem elért hozzájuk. Lyrus 2 odaért hozzám és megfordulva bezuhantam a rakterébe a nyitott rámpán keresztül. Kikapcsoltam a pajzsot, mire a raktér mesterséges légköre megcsapott minket. A porfelhő lassan alakot öltött, és egy szőke hajú lány feküdt a karjaim közt. Lassan magához térve kinyitotta a szemét. Meglátva helyzetét sietősen kiröppent a kezemből és a levegőben lebegve megállt felettem. Zavarában, gondolatait elrejtette előttem.

Megérintve a falat máris, folytatva az irányítását neki mentem pár roncs darabnak. Throg és Plati egymástól nem messze ájultan lebegtek. A rámpát arra fordítva ők is bezuhantak a raktérbe. A Lyrus 4 oldalán koppanást halottam, majd még egyet. Arra fordulva láttam, amint az ikrek összekapcsolt pajzzsal lebegnek felette és az egyik csápjuk alól előkerült villáskulccsal püfölik a burkolatát. Habozás nélkül nyitottam neki ajtót, és fordítottam feléjük. Mikor beértek a raktérbe, rögtön talpra ugorva kikapcsolták pajzsaikat, és a többiek miatt aggódtak. Közöltem nekik, hogy mindenki megúszta a támadást. Hála az általuk kifejlesztett személy pajzsnak, és hogy habozás nélkül teljesítették utolsó parancsomat. Így mostanra már mindenki magához is tért.

A Megalima odaért hozzánk, de nem kértem segítséget. Nem sérült meg senki. De csodás gépem apró darabokra robbant. Az idegen hajó pontosan tudta hova kell lőni. A Diodon-Xorian páncélon úgy hatolt át energia fegyvere, mintha ott sem lenne. Bejutva már könnyedén keresztüldöfte az erőműként szolgáló két, fúziós reaktor. A robbanás azonnal széttépte. Most már csak űr szemétként lebegett.

Visszavonulót fújtam inkább. Talán mégis csak félre ismertem őket? Miért támadt meg, miközben azon voltam, hogy megállítsam az őket ért támadást. A Megalima nem törődve tovább velem, újabb rakéta özönt indított ellene. Most már nem bízta a véletlenre. Az összes rakétavetőből tüzelt. A kiröppenő 30 darab Itherium rakéta, egy tucat anyahajót szét tudott volna szedni. Az idegen hajó meg se moccant. Bár pajzsa nem volt látható biztosra vettem, hogy mindegyik fegyverünket megfogja majd.

A halálos kis tűhegyek úgy szálltak bele, mintha ott se lenne. Nemhogy a pajzs, de még a burkolat sem állt nekik ellen. Eltűntek a szemünk elől. Meglepetésemben, majdnem mellé mentem az anyahajó zsilipkapujának. Egy pillanatra meg álltam a levegőben és a robbanás gigantikus látványát vártam.

Nem történt semmi. Elnyelte őket, mint éhes ragadozó az áldozatát. A Megalima cirkáló fordult egyet és a Sciber ágyúkat és az ART ágyúkat húzta elő. Lőni viszont már nem volt ideje.

A mellette megjelenő fehér fényes ködfelhő úgy szívta magába, mintha egy fekete lyuk lett volna. Talán nem is voltam messze a valóságtól. Utolsó próbálkozásként kieresztette az összes Lanis vadászt. De már azok sem tudtak elmenekülni. A fényes felhő magába szívta őket, és eltűntek a szemünk elől. A monstrum követte a felhőbe, de még csak az eleje ért bele máris eltűnt. A féregjárat bármerre is vitte őket, már nem tudtam rajtuk segíteni.

Az ürességnél, amit hagyott maga után, csak a szívünkben érzett rémület volt nagyobb. Lassan folytattam utamat a leszálló dokk felé.

- Miért támadta meg? Most elvesztettünk egy egész cirkálót. - förmedtem rá Megarhyra. A Putoriusnak láthatóan nem tetszett kitörésem.

- Te meg miért térítetted el a rakétákat? Különben is téged lőtt le, mégis véded? - támadt vissza.

- Felesleges a vita. Inkább találjuk ki kik is voltak, és mit is akartak. - állt közénk Trinde.

- Ős Putoriusok voltak. Láttam az oldalukon a feliratot. Ez a II kolonizáló hajó volt. Itt volt a lehetőség, hogy felvegyük velük a kapcsolatot, és szövetséget kössünk vele. - Förmedtem rá a Putoriusra, aki a halottakon annyira meglepődött, hogy el felejtett visszavágni.

- Biztos vagy benne? - kérdezték az ikrek. - Mi nem érzékeltünk Putorius technológiát rajta. Sőt csak egy apró gépezettet érzékeltünk, de mire meg tudtuk volna határozni, addigra szétlőtt minket. - gondolatuk elárulta, hogy jobban bánják az adatok elvesztését, mint a rövid űr sétát, és a hajó felrobbanását.

- Lehet, hogy ezért lőtt szét minket? - Plati bár szokása szerint csöndes szokott lenni, most mégis közbeszólt. Kérdése be is talált, mert választ nem kapott rá.

- Meddig tart pótolni a hiányzó Műholdakat? - fordult Megarhy az ikrek felé.

- Már el is indítottuk a hajót, csak a támadás miatt késletettük egy kicsit. Hamarosan bezáródik újra a kör. - magyarázták.

- Rendben, mert van más dolgunk is. Ismeretlen objektum zuhant a szomszédos csillagrendszer Chry bolygójára. A katonaság jelezte számunkra. - olyan gyorsan lépett tovább, mintha mi sem történt volna. Végül is csak gépek voltak a cirkálón, így a veszteség elhanyagolható. Csupán újat kell belőle gyártani és kész. Némi nyersanyag veszteség. Viszont az X10-es számomra többet jelentett, mint neki. Véleménye szerint, egy jó konstrukció, ami egyedi volt.

Miután megnyugtattam, hogy megoldjuk a Lyrusokkal is a bolygóra szállást. Elindultunk a megadott koordinátákra.

A Chry kereskedelmi központjánál álló HD100-as egységeknek beépített PDE szemük, sokkal messzebb tudott ellátni, mint a Moluk természetes látása. Mégis a szerves lények megérzését nem lehet bele programozni semmilyen droidba. Így már sokkal hamarabb megérezte az ismeretlenek közeledését, mint azt bármilyen fejlett technológiával is rendelkező droid észrevehette volna.

A három alak a porfelhőn keresztül vágva közeledett az épület komplexum bejárata felé. Mivel jól ismerték a Nacticek törvényeit. Tudták, hogy akit egyszer kizárnak az épületből, és földön futóvá tesznek. A szó mindkét értelmében, azt nem lehet be ereszteni. Még ki sem lehetett venni, hogy felnőtt vagy gyerek közelít-e hozzájuk. Férfi vagy nő, már tudták, hogy nem engedhetik be őket. Mikor odaértek a három Nactice férfi, mégis úgy döntöttek, hogy beengedik őket. A melegséget és barátságot sugalló szemük, ellenállhatatlanul meredt még a droidokra is. Bár érzelmeket nem éreztek, mégis valami azt sugallta nekik, hogy be kell engedniük őket. A Moluk harciasságát félre rakva nyitott neki kaput, és hagyta, hogy ellenállás nélkül bejussanak az erődítményként őrzött kereskedelmi központba.

Az anyahajó megérkezett a kijárathoz, és kilépett a hipertérből a kapun keresztül. Beindítottam a hajtóműveket, de most megvártam a zsilipkapu kinyitását. Amint a bolygó orbitális pályájára ált, kiröppentünk a vadászokkal és a leszállóegységekkel együtt. Egyenesen a bolygó felszíne felé tartva. A ritka és poros légköre, nem volt meglepő, még fel sem izzottak igazán a burkolatok máris a kereskedelmi központnál találtuk magunkat.

A pusztaság közepén lévő építmény könnyű célpontnak tűnt, de a kapunál álló katonaság sértetlenek tűnt, így nem feltételeztem, hogy bejutott bárki is az épületbe. A megadott koordináták fölé érve, még egyszer ellenőrizem őket, de pontos volt. Mégis semmi sem volt látható. Még egy becsapódás nyomot sem lehetett észrevenni. A porviharok bár betakarhatták őket, de akkor elég kicsinek kellene lenni. Egy egység leereszkedett a földre és körbe járták a környéket, miközben felettük lebegve fedeztük őket. Semmi nem találtak. Pedig a koordináták pontosak.

- Tony azonnal menj a kereskedelmi központba, furcsa jeleket fognak az érzékelők. - Megarhy utasítása meglepett. Hiszen a katonaság érintetlen volt, akkor mi történt?

Válasz nélkül lendültünk neki. A többiek követtek szó nélkül.

Az épület bejáratához érve, nem mentem be a kinyíló zsilipkapun. Az őrség előtt tettem le a gépet, és hozzájuk siettem. Platit előre engedve kérdőre vonta a Moluk katonát. Nem lepett meg, hogy idegenek érkeztek az épületbe, de már tudtuk, hogy ugyanolyan alakúak, mint a Nacticek, vagy pedig alakváltók.

Belépve óvatosságra intettem a többieket. Mindenki gyanús. Senkit se engedjenek magukhoz közel. Throg óvatosságból felugrott az egyik űrhajó tetejére és onnan kémlelt körbe. Trinde is a magasba emelkedett, de egyikük sem látott semmi különöset. Zavargásnak nyoma sem volt. A hömpölygő tömeg, az ide-oda sereglő fiatal Nacticek, a köztük lebegő hordár droidok. Minden a rendes kerékvágás szerint folyt. Vagy mégsem? Egy villanást vett észre Throg. Jelzésére, Trinde is felfigyelt rá. A tömegen átverekedve próbáltuk követni lebegő társunkat, aki megmutatta, hogy merre menjünk. Throg hajóról hajóra ugrálva közlekedett. Hiába volt Plati kétszer akkora, mint egy Nactice, mégis lassan tudott utat törni nekünk.

/*Hozzászólás: Warrior*/

Már mi is láttuk a fényvillanást, de nem is az volt az igazán meglepő, hogy egy Nactice megölelve egy másikat eltűnik. Hanem, hogy ez rajtunk kívül senkit nem izgatott. A Nacticnek álcázott idegen szeme elárulta őt. Sokkal nagyobb, bár barátságosabb is volt, mégis amilyen lelki könnyedséggel pusztította el őket. Amint végzett áldozatával máris a következőért nyúlt. Jöttünkre meglepődött egy kicsit, és lemerevedett. Érzete rajtunk a támadási szándékot, és inkább abba hagyta a halálos ölelgetést.

Az idegen mellett termett két másik. Már az őröktől tudtuk, hogy nincsenek többen, mégis azt akarták velünk elhitetni telepatikusan, hogy sokan vannak. Tehát nem tudják, hogy mi is telepatikusak vagyunk. - Mit akartok tőlük? - kérdeztünk rá Trindével együtt.

Ezen annyira meglepődtek, hogy azt is elfelejtették, hogy álcázták továbbra is magukat. A feltörő fény először valamilyen fegyvernek gondoltuk, de hamar rá kellett jöttünk, hogy ez az idegenek eredeti testük. Már az Asioknál megszoktam a nem szilícium alapú létformákat, de ilyet még ők sem láttak. A fénylények alakjuk nem volt tisztán kivehető, de leginkább egy Nactice méretű, a tetején kiszélesedő, több féle szín kavalkádban izzó, rúd alakra emlékeztető testük volt. Szokványos testrészek nem voltak észrevehetők rajtuk. A tetejéhez beszéltünk, de biztosak voltunk, hogy nem ott van a gondolkodó részük. Inkább az egészből érezhető volt az értelem.

- A téridő görbítésével érkeztünk, egy másik dimenzióból. Az őslakók tökéletesek a mi számunkra. – hangjuk megnyugtató, és bársonyos volt. – Nem öljük meg őket, csak elvisszük a mi világunkba, hogy ott teljesebb életet élhessenek.

- Nem hiszem, hogy ezzel ők is egyet értenének. – vágtam rá. A képek melyeket feléjük irányítottam, bővebb információkat közölt velük a Nacticek életérő és gondolkozásukról.

- Nem ismered a mi világunkat, hidd el jobb ott nekik. – mondták lelki nyugalommal, és visszaváltozva Nacticé folytatták az eltüntetésüket, mintha ott sem lennénk.

Nem láttam más megoldást, fegyveremet előkapva tüzet akartam nyitni. Egy elsuhanó fekete árnyék megakadályozott benne. Throg rájuk vetette magát. Az egyikük feléje fordult és a levegőben megállította őt. Úgy lebegett pár centire áldozatától, mintha meg szűnt volna az állomáson a gravitáció. Lövedékem átsuhant az őt fogva tartón. Elrugaszkodva vetettem magamat rá, de elkéstem.

Throg egy fényvillanást követően eltűnt.

Megragadtam támadóját, de kicsúszott a kezemből, és ő fogott meg.

- Elkéstünk. – mondta a többinek, de mi is halottuk.

Mindhárom mellett megjelenő fényvillanás egy szempillantás alatt eltüntette őket a szemünk elől. Most vettük csak észre, hogy nem egyedül távoztak. A zsúfolt kereskedelmi központban megállt az idő. A droidok lemerevedve álltak éppen ott ahol tartottak és további parancsra vártak. A hajók megpakolva rakománnyal várták, hogy elinduljanak, vagy éppen kipakolják őket.

Hiába. Az összes Nactice eltűnt.

- Tony, mi folyik ott lent? – Megarhy hangja ideges volt, nyilván az érzékelői jelezték az eltűnéseket.

- Az összes Nacticet elvitték magukkal, de legalább már láttuk, hogy egy magasabb életformával van dolgunk. – válaszoltam.

- Értem. Nézzetek szét a felszínen is. Az őrök hét fénygömböt láttak, mennyivel találkoztatok lent? – érdeklődött.

- Csak hárommal. Tehát még négy van odakint. – válaszoltam elszántan miközben visszafelé rohantunk a Lyrusokhoz.

- Mik voltak ezek? – Plati értetlen arckifejezése elárulta, hogy igencsak meglepődött az eseményeken.

- Nem tudom, de kiderítjük. – válaszoltam miközben beértünk a raktérbe, aminek rámpája máris felcsukódott.

A magasba emelt gépet a felszín közelében tartottam, miközben a többit távolabb tolva, egyenes vonalba repültünk. Ebben a nyitott alakzatban jóval nagyobb területet át tudtunk kutatni. A homokbuckák hullámzó alakjait követve, folyamatosan ugyanolyan távolságban a földtől repültünk. De semmi.

Az idegenek vagy nagyon jól álcázzák magukat, vagy már elmentek. Inkább az első mellett voksoltam.

Az ikrek odajöttek hozzám és egy kisméretű holo képernyőt dugtak az orom alá. A rajta lévő adatok megleptek, de máris cselekvésre ösztönöztek.

A Lyrusok alól előbukkantak a rakétavetők, betöltve az Itherium rakétákkal. Mindegyik egyszerre indult el. Egyenes vonalban a felszín felett száguldottak előre. Lassan megemelkedtek az ég felé, majd átfordulva máris visszafordultak. Erejük több cirkáló elpusztítására is elég lett volna. Most mégis igen kis célpont ellen használták fel erejüket.

A Lyrus 3 mellett lévő egységek oldalra kitértek. A robbanás egyszerre következett be mindegyik rakétában. A darabjaira szakadó hajóból nem volt semmi, ami a földre hullott volna. A légkörben dúló nagy erejű lökéshullám 360 fokban küldte szét.

Egyetlen egy része sikeresen túl élte a robbanást és a puha homokba zuhant. A többi Lyrus körbe fogva mindent rá eresztett, amije csak volt. A Sciber ágyúk megállás nélkül küldték ki halálos és pontos lövéseiket. Az ART ágyúk úgy beterítették, hogy ki se látszott közülük. A detonáció krátert fúrt a homokban.

A lenyíló rámpáról a közepébe ugrottam. A HD100 egység lassan felült és bár barátságos szemeket meresztett rám, a Diodon szemek helyett, mégis haraggal kaptam föl. Az átalakulástól elkápráztatta Humanoid szememet, amit gyorsan ki is kapcsoltam. A PDE szememben viszont már jól kivehető volt a fényes pálcika lény.

- Hová vitetetek mindenkit? Kik vagytok ti?- förmedtem rá.

- Segítünk nektek, de nektek is segíteni kell nekünk. Különben arra a sorsa juttok, mint mi. – hangja bársonyos volt. Fényes teste viszont most elhalványult kissé.

- Mit értesz ez alatt? – próbáltam megrázni, de kisiklott kezemből, és mire a homokban elterült teljesen kialudt a fénye. A fénylény valójában egy félig szilícium alapú, félig energia alapú lény volt. A szemet kápráztató fényesség nélkül valóban nem sok maradt belőle. Az a bot alakú maradvány egy megkövesedett leletre hasonlított. Sziklakemény és sötétszürke felszíne, érdekes kontrasztot adott az eddigi fényes és melegséget sugárzó természetével.

Felkaptam a földről és egy jól irányzott ugrással a magasba emelkedtem, egy éppen arra forduló Lyrus rámpájára. A raktérbe érve letettem egy konténerre. Megfogva a falat máris visszarendeztem a flottát a rendes alakzatába, és az ég felé irányítottam.

Megarhy a csápjaiban forgatta a furcsa lény maradványát. Kétkedve vette tudomásul, hogy ez egy lény, és hogy ennyi bonyodalmat tudott okozni. Sőt továbbra is okoznak. Hiszen immár nem csak a barátunkat, de egy egész bolygót kiürítettek. Mi tagadás nem volt nehéz, mivel csak egy kereskedelmi központ volt rajta.

- Vissza kell térnünk az Ondatrai birodalomba. Készül az új Megalima, és a te hajód is. - ez a gyorsaság nem volt meglepő. Az Ondatrai birodalom a pusztulása után kevesebb, mint egy hét alatt elindították az összes gyárukat, és feltakarították a törmelékeket az utcákról. A saját hajóm újragyártása, még csak meg sem lepett. Még mindig engem tartanak megmentőjüknek, ezért aztán bármit is kérek tőlük, azt rögtön megkapom. Már addig fajult a dolog, hogy amit nem kérek azt is meg teszik.

Az út unalmas és hosszú volt, valahogy nem nagyon volt kedvünk beszélgetni. Nem meglepő. Hiszen a mai nap folyamán, felrobbantunk, eltűnt az egyik társunk, egy egész várost eltüntette pár idegen, akikben még kárt sem tudtunk tenni. Az egyiket úgy tudtuk csak elkapni, hogy feláldoztuk az egyik hajónkat, és a rajta lévő összes egységet, és még meg sem tudtunk semmit tőle. Így nem csoda, ha mindenki ideges, és feszült. Az ikrek lázasan dolgoztak valamin, az egyik konzolon, csak annyit tudtam kivenni, hogy újabb ötletek kerülnek megvalósításra az új hajónkban. Figyelembe véve a történteket, nem szabad ugyanabba a hibába esnünk, mint annak idején a Putoriusoknak, hogy annyira biztosak voltak seregük ütőképességében, hogy nem fejlesztették tovább őket.

Trinde és Plati megunva a csendet odajöttek hozzám.

- Szerinted mit jelenhet az mit az idegenek mondtak. - kérdezte Trinde.

- Nem tudom mit akartak ezzel mondani, hogy "Elkéstünk", meg hogy "Segítünk nektek, de nektek is segíteni kell nekünk. Különben arra a sorsa juttok, mint mi." - emlékeztem vissza a hallottakra.

- Tehát most ők azok, akik a hajóval jöttek, vagy ők külön jöttek, és a hajón lévők az ellenségeik? - Plati kérdése ott keringet a levegőben és nem jött rá válasz. Mindenki a gondolataiba merülve töprengett.

- Szerintem ők egy és ugyanaz a faj. Tekintve a közlekedésüket. Valószínűleg a megbetegedésekre gondoltak. De mit értettek azon, hogy segítsük nekik? Hiszen még mi se tudjuk mivel is állunk szemben. - törtem meg a csendet, bár magam sem voltam tisztába vele, hogy igazam van-e, mindenesetre az ösztönöm ezt súgta.

S4 ugrott a vállamra. Jó volt újra látni.

- Miről maradtam le? - érdeklődött. A P50 típusú anyahajó alap felszereltségéhez hozzá tartozik több S4-es javító egység. Egyet kivettek a sorból és eddig töltötték bele BRA programját.

- Találkoztunk idegenekkel. - kezdtem el, majd képeket átsugározva neki a Voilanton keresztül gyorsan felvilágosítottam a történtekről.

- Érdekes. - jegyezte meg röviden. - Miből gondolod, hogy ők ugyanazok, mint az űrhajókban lévők? - kételkedett bennem.

- Csak tippelek, a megérzésem ezt súgja. - magyaráztam egy gépnek, de biztos voltam benne, hogy ezt nem fogadja el.

- Rendben. Most mi lesz? - hát ez meglepő, gép létére gyorsan elfogatta döntésemet.

- Visszatérünk az Ondatrai birodalomba, és felkészülünk a következő támadásra. Talán legközelebb nagyobb szerencsénk lesz. - mondtam elgondolkodva, de nem nagyon bíztam benne.

- Tony. - szólított Megarhy parancsnok magához. Az előtte lévő kivetítőn Alcedo nagykövet látszott.

- Befejeztük a hajóroncsok át vizsgálását. A legelső hajó oldalán, amit még a Puchen (Nigra birodalom) bolygón találtatok, furcsa bemélyedést találtunk. - a képernyőn eltűnt az arca és a hajó rajza jelent meg, ami pontosan megmutatta a behatolás nyomát. - A vizsgálataink szerint egy meteor csapódott bele, és talán ez okozta a hajó lezuhanását is, de a roncsban nem találtuk meg. Viszont a fertőzést talán innen kaphatták el. A hajó ez után még egy helyen leszállt, így tovább adhatta. - magyarázta.

- A Puellan bolygón szállt le? - érdeklődtem, nem találomra.

- Igen jól gondolod. Pontosan ott szállt le ahol az egész fertőzés elkezdődött. A továbbiakat már mindannyian ismerjük. - újra megjelent az arca és feszülten várta a válaszainkat.

- Az Ondatraiak és a Putorius tudósok közösen azon dolgoznak, hogy megoldást találjanak a problémára, De eddig még nem jártak sikerrel. - Megarhy megértően próbálta elő adni magát, nem sok sikerrel.

- Halottam a Chry bolygón történtekről. Azt hiszem, kifutunk az időből. A népem között teljes káosz alakult ki. Többen felfüggesztették a kereskedelmet, és elmenekültek kietlen bolygókra. Ott akarják megvárni a végét. Miután ismerik a fajunk fenntartásának metódusát, ez egyenesen a kihalásunkhoz fog vezetni. - hangja még kétségbeesett volt, gondolatait látva már meg sem lepődtem rajta, hogy a kihalás legfőbb okát a kereskedelem hiányában látta, nem pedig a szaporodás elkerülésében. - A nőket és gyerekeket nem meri senki sem felvenni a hajójukra, mert a legfőbb fertőzést ebben látják, így ők kiszolgáltatva vannak a hátrahagyott kereskedelmi központokban. - hangja éreztette velünk, hogy ezt nekünk kell megtenni.

- Biztosíthatom, hogy a katonaság nem távozik az összes Nactice központból, és biztosítja az ott maradók védelmét. Amennyire az lehetséges. A Putoriusok és az Ondatrai szakemberek folyamatosan azon dolgozik, hogy megoldjuk a problémát. - magyarázkodott.

- Ezt már halottam, de még mindig nem történt semmi. A faj pedig csak fogy, és fogy. Megoldásokat akarok látni, nem magyarázatot. - morgolódott a nagykövet, teljesen jogosan, de egyelőre, senki nincs a galaxisban, aki tudna megoldást a problémára.

- Mit kíván tőlünk, mit tegyünk? – kérdezett vissza Megarhy, kicsit lemondóan.

- Evakuálják a létesítményeket. Vigyenek mindenkit a Putorius központba, és biztosítsanak számukra ott védelmet. Mielőbb találják meg a megoldást, mert a kereskedelem felfüggesztése, az egész szövetséget érinti, és megbénítja. – teljesen igaza volt, a fajok egymás közt szimbiózisban élnek, ha az egyik elbukik az a többire is kihat.

- Amint az egységeket felvettem az Ondatrai birodalomba, máris indulunk. – válaszolta beleegyezően Megarhy parancsnok.

- Gondolataid elárulják, hogy nem értesz egyet a nagykövettel. – mondta ki a gondolataimat.

- Szerintem nem meteor volt, hanem valami más. Azért nem találták meg a roncsban. – mondtam elgondolkozva.

- Mire gondolsz? Egy idegen technológia talán? Valamilyen fegyver? – kíváncsiskodott, pedig pontosan látta, hogy az én gondolataimban is ezek a kérdések keringőztek, de választ nem találtam rá. Még nem. Közben kiléptünk a kapun és megérkeztünk az Ondatraiak fővárosa fölé. Az anyahajó nem képes leszállni, de nincs is szüksége rá. A bolygó körüli orbitális pályán már ott várakozott az új Megalima, amit láthatóan még olyan frissiben készült el, hogy az egységek még csak most érkeztek meg rá. Olyan forgalom volt a dokkok környékén és a zsilipkapuknál, hogy biztosra vettem, hogyha nem gép irányítaná őket, mér rég összeütközött volna jó pár gép. Nem vártuk meg a bepakolás végét. A Lyrusokkal leszálltunk a bolygóra. Amúgy is az anyahajónak most más feladata volt. Megegyeztünk Megarhyval, hogy tájékoztatjuk egymást a fejleményekről. Szerencsére gyorsan megbékélt a Putorius és nem túl haragtartó.

A kikötőben már jóval kisebb volt a forgalom, mint az űrben. Így kényelmesen leszállhatunk. Az ikrek egyenest a főhadiszállásunkra invitáltak, hogy bemutassák az új hajónk terveit, és a további újításokat. Ott már a két faj vezetője várt minket jó néhány Ondatraival, és Molukkal körbevéve magukat.

- Mi történt a Chry bolygón? – förmedt rá Puth Tonotra. A vezető gondolatai elárulták, hogy kudarcként könyveli el a vereségünket.

- Esélyünk se volt velük szemben, álcázták magukat, és sokkal fejlettebb eszközeik voltak. – mentegetőzött, a felbőszült „második”.

- Már megint az eszközökre támaszkodsz, elfelejtetted őseink semmilyen fegyvert nem használtak, mégis dicső háborúkat vívtak. – támadt továbbra is rá.

A majd három méteres hústorony meglepő fürgeséggel vetette előre magát. Még vezetőjét is meglepte. Akkora bal korgott vitt be neki mindkét bal kezével, hogy a falig repült. Ott egy jókora darabon megroggyant a fal. Nem hagyta annyiban a dolgot, lábra ugrott és ellensége felé fordult. Ám az megint sokkal fürgébb volt. Még egy Molukot is megszégyenítő gyorsasággal rontott neki. A fal egy rész beszakadt a háta mögött, és a napsugarak átsütöttek rajta.

Nem hittem a szememnek, majd kissé későn kapcsoltam. Ha valaki a vezérrel harcol annak kimenete a halálig tart és a győztes lesz a Molukok új vezetője. Gondolkodás nélkül rontottam nekik. Amíg egy jókora hústoronynak nem ütköztem. Felnézve saját Moluk harcosaimmal találtam szembe magamat. A törvényeik tiszteletére kértek, sajátos módjukon.

A két vezér viszont nem bánt egymással ilyen finoman. A Puth mögött lévő falon egyre nagyobb lett a nyílás. Tonot gyors mozdulatait nehezen tudta elkerülni, nem úgy, mint az övét ő. Fürgesége és erő különbsége, származhatott abból a dühből is, amit vezére ellen jól láthatóan érzett. Egyik döngő ütés a másik után csapott le.

A fal nem bírta sokáig, a mellette lévő kristály ablakkal együtt kiszakadt, és a két test kizuhant rajta. Bár az első emelten voltunk, de az Ondatrai építészet szerint ez otthon úgy három emelet magasnak felelt volna meg. Mégsem féltettem egyiket sem. Ezeket a lényeket nem olyan fából faragták, hogy gondot okozzon nekik egy ekkora esés.

Leérve folytatták ahol abbahagyták. Tonot furcsán hajolt oldalra az ő feléje suhanó ütés elől. Ilyet még nem láttam egyetlen Moluktól sem. Talán ezért érdemelt ki a „második” címet? Mindenestre most az első helyre pályázott. Puth ütése sorra sikertelenek voltak, vagy el sem találta, vagy egyszerűen lecsúszott a keze támadójáról. Bár éles karmokkal vannak felszerelve minden végtagjukon, mégis sötét barna kő kemény bőrükön ezek nem képesek sebet ejteni.

Láthatóan Puth mozdulatai lelassultak, fáradt már. A harc kimenetele előre látható volt. Szinte hihetetlen volt számomra, és elképzelhetetlen, hogy valakit a szemem láttára megöljenek. Elrugaszkodva a falon teremtem, majd onnan a nyíláshoz ugrottam. Az elébem kerülő Molukot kilöktem a nyíláson és együtt zuhantunk az utca kövére. Bár szegény csak a törvényeiket védi, mégis most hangos csattanással landolt hanyatt a beton keménységű, számomra még mindig ismeretlen anyagból készült közlekedő útfelületre.

Talpon érkeztem, és máris tovább lendültem. A két torzsalkodó vezér, még mindig nem hagyta abba. Nem is vártam tőlük. Érkezésem kicsit megzavarta őket, ami a célom is volt. Tonot egy pillanatra felém fordult, így a vezérnek sikerült végre egyet betalálnia. Az alvezér hátra tántorodott. Itt az alkalom. Mér elég közel voltam. A kezemben összegyűlt energia gömbformát felvéve lendült ki a kezemből. Egyenest a vezér felé. Mi történik? Nem a vezért céloztam! Már nem tudtam mit csinálni. A saját lövedékemet még én sem tudom utol érni. A találattól hátra tántorodott, és nem értette mi folyik itt. Én sem. A mellkasán lévő égési sérülést nézte. Tonot kihasználva az alkalmat, előre lendülve egyenesen a vezér sérült részére mérte a végzetes csapást. Mire ő, megtántorodva hátra vágódott és elterült.

Odarohantam hozzá. Sérülése nem tűnt súlyosnak mégis éreztem, hogy teljesen elhagyja az ereje. Görcsbe rándult a szívem. Tudtam már nem segíthetek rajta. A Diodonjaim jelezték, hogy eltűnt belőle az élet.

Tonot lett az új vezér. Felüvöltve éreztette a többiekkel ezt a tényt. A Molukok mindenhonnan előözönlöttek és csatlakoztak hozzá.

- Pusztuljanak a rabszolgatartóink. – ordította, és egy fegyvert kapott el, amit az egyik harcos dobott oda neki.

Oldalra vetődve tértem ki a lövedék zápor elől. A felém özönlő ART korongok úgy tapadtak a betonhoz, mintha oda ragasztották volna őket. A robbanás sorozat eltakarta előlem Tonottot és a köré gyűlő kisebb csoportot.

Oldalazva próbáltam fedezéket keresni. Neki ütköztem valakinek. A hústorony álig felfegyverkezve tornyosult előttem. Rakéta vetője csillogott a szikrázó napsütésben.

Hátrálva kaptam elő fegyvereimet, amit eddig a páncél alatt rejtegettem, de nem volt rá szükség. Az elülő por felé tüzelt, amit egy kicsit is át lehetet látni rajta.

Meglepetésemben nem tudtam, merre is lőjek. Mi folyik itt. Bár úgy tűnt, hogy néhány Moluk újdonsült vezére ellen fordult, mégis a legrosszabb történt, amit egy társadalomban csak történhet.

Kitört a háború.

 

 

Szavazás!

Ki oldalára álljon Tony, ebben a háborúban? Határidő: 03.24. 8 óra.

A Főoldalon te is leadhatod a szavazatodat.