Csillagterkép

III. Fejezet

Ondatrai vs Moluk.

Megbabonázva néztem a káoszt, ami pillanatok alatt kialakult körülöttem, és semmit sem tehettem ellene. Kinek az oldalára áljak? Mit tegyek?

Elég kétségbeesett lettem, nem láttam teteim indokát. Miért nem oda lőttem ahová akartam? Mi lett volna akkor, ha eltalálom. Akkor is kitört volna a háború, vagy csak én lettem volna a Molukok ellensége? Esetleg Puth vesztette volna el a bizalmat, és szétesett volna a társadalmuk?

Ezt már sohasem fogjuk megtudni.

A frissiben újraépített, vagy felújított épületeken még meg sem látszott a por, máris újabb bombázás érte. Az Ondatraiakban az utóbbi években bele rögzült menekülési rutin, még ki sem tudott törlődni. Máris újra szükségük lett rá. Bár most azért jobb volt a helyzet, hiszen a Molukok megosztva harcoltak ellenük és mellettük. Ami azért meg is nehezítette a helyzetet. Hisz nem lehetett hirtelen megítélni, hogy melyik, melyik oldalon áll.Szememmel Tonotot kerestem, de eltűnt a felkavarodó por és füstfelhőben. Visszafelé menekültem a kibontakozó harcból az épület felé. Platit láttam az egyik fajtársával közel harcot vívott. Az ikrek a háta mögött próbáltak fedezéket keresni, míg Trinde az ajtót védte. A feléje igyekvőket egyszerűen felkapta és elhajította. Azok újra felpattanva újra és újra rá törtek. Amint közelebb értem, rám támadott az egyik, jól láthatóan a Molukok oldalán álló, ellenségének tekintve. A közel három méteres hústorony, döngő lépésekkel szalad felém. A fegyvereimet előkapva, a lábát lőttem meg, amitől futtában hasalt el. Egészen odacsúszott hozzám. Felugrottam a hátára és folytattam az utamat az épület felé.

Trinde, már nem nagyon bírt el velük. Egyre többen és többen érkeztek. Eltökélt szándékuk volt, hogy megrohamozzák a főhadiszállásunkat. A Plati által bekért tartalék fegyverekre fájt a foguk. Utasításokat osztottam nekik telepatikusan. Ám a felém törő következő Moluk nem hagyta, hogy befejezzem. Amint a lábára lőttem, felugrott és megsorozott az ART korongokkal. A robbanó lövedékek halálos zápora lepörgött a felvillanó pajzsomról. A földre esve, viszont felrobbantak, amitől engem hátra, őt a levegőbe repítettek.

Csapatom újra eltűnt a porfelhőben. Ám a Moluk nem. Bár több sebből is vérzett a robbanás miatt, mégsem adta föl az üldözésemet. Előre törve a felhőből, újra felém szaladt. Most már nem finomkodtam, egy sorozatott küldtem felé, de már a mellkasát célozva. Újra elhibáztam, elfelejtkeztem az igen fordulékony felsőtestükről. Úgy fordult ki a lövedékeim elől, hogy közben még csak lassítania sem kellett. A lába mégis csak jobb lett volna. Viszont már túl közel ért. ART fegyverét felemelte, de nem tüzelt vele. Felhúzott pajzsomon úgysem tudna áthatolni.

De nem támadott tovább, hirtelen megpördült. A háta tele volt korongokkal. Hátra vetődtem, és kikapcsoltam az összes szememet. Erre a látványra nem volt szükségem. A halk puffanás, és a robbanás hangja betöltötte a fülemet, ami nem is volt, csak a Diodonok továbbították felém a külső zajokat. Ám jelen helyzetben ez is éppen elég volt.

Visszakapcsoltam a fejemet és egy fölém tornyosuló Molukkal néztem farkas szemet. A sebhely az arcán keresztben végig húzódott. A tigris karom szabdalta arca ismerős volt. Kezét nyújtotta. Segített felállni, és együtt mélyedtünk bele a porfelhőbe.

Követtem legújabb szövetségesemet, de nem tudtam Tonot hová is megy. Mikor megláttam az épületet, már tudtam, hogy ez be fog következni. A gyár, ami előtt megálltunk, az volt, ami az én hasonmásaimat gyártja, a HD100-asokat. Tudtam, hogy az alagsorában több konténernyi fegyver van, hogy az elkészülő egységek rögtön magukhoz tudják venni őket.

Megállva várt. Nem tudtam mire vártunk, de nem szóltam közbe. A porfelhőből több Moluk is közeledett felénk. Felismertem őket. Az én különítményem volt. Egytől egyig. Gondolhattam volna, hogy ők hűségesek lesznek vezetőjükhöz, de honnan tudták, hogy itt vagyunk? Előre megbeszélték? Vagy üzent nekik? Érdekes.

Amint összegyűltünk behatoltunk. A pajzsainkról lepörgő Sciber lövedékek, és ART korongok közepette nyomultunk befelé. Bár a mi lövedékeink is hasonlóan jártak, mégis sikerült hátrébb szorítani az épületet védő Ondatraikat és a Molukokat.

Az emeleten lévő irányító konzol, már a csata elején megsemmisült. Nem hagyhatták, hogy rá tegyük a kezünket. Hiszen ha saját oldalunkra állítjuk a gyárat, akkor a túlerő miatt felénk lendül a győzelem esélyének mérlege. De azt nem tudták, hogy elég csak megfognom a maradék konzolt, és a gépsor a Diodonjaimnak köszönhetően máris az én irányításom alá esik.

Az emeletre való feljutást is meg nehezítették. Az ART lövedék zápor beborította a feljárót. A detonáció, visszadobott minket a bejáratig. A feljáró egy pillanatra megemelkedett, majd darabjaira szakadva, golyózáporként zúdult a falakra. Több helyen öklömnyi lyukat ütve rajta.

Talpra ugorva előre szaladtam. Felugorva a falom teremtem, onnan elrugaszkodva máris az emeleten voltam. Bár folyamatosan záporoztak felém a különböző lövedékek, de a következő elrugaszkodásommal, máris a konzolnál voltam.

A fekete árnyak, amik fentről érkeztek, még számomra is meglepetés volt. Pedig számolhattam volna rájuk. Pajzsom védelmében összekuporodva próbáltam a rohamukat visszaverni. De amint a hasonmás droidok oda értek hozzám, egyszerűen sarkon fordultak és pajzsaikkal védtek. Meglepetésemben egy pillanatra leblokkoltam. Még hozzá sem értem a konzolhoz, mégis az én oldalamon harcolnak? Magamhoz térve, rá támaszkodtam a maradványokra. A kapcsolat létrejöttekor már adtam is kifele az utasításokat. A gépsor a csata során nem sérült meg, mert az épület magasabb szintjén kezdődik el, és onnan emelkedik egészen a tetejéig. Amint befejeztem máris elindult és gyártani kezdte az egységeket.

Az Ondatraiak bár meg próbálták tönkre tenni, de a fegyverek hatósugara nem volt ekkora. A Sciber fegyverek bár elérték, de csak elektromossággal látták el az amúgy is azzal működő részeket. Az ART fegyverek korongjai pedig sorra visszapotyogtak a nyakukba.

Az első példányok már a lefelé tartó liften érkeztek a földszintre vissza, mire sikerült a védelmezőim körgyűrűjében a többi Molukhoz visszacsatlakoznom a legalsó szinten. Bár hozzá jutottak a fegyverekhez, mégis annyit elhasználtak, hogy nem biztos, hogy megérte bejönniük ide. Ám ha az erősítés megérkezik Droid társaim személyében már egy legyőzhetetlen sereget képeznek majd, amivel aztán leigázhatjuk az egész megmaradt Ondatrai birodalmat, és az áruló társakat is.

A feljáró által ütött lyukakon keresztül fény áradt be, eddig. Most viszont árnyékok vetültek rá. Ami nem sok jót ígérhetett a kis csapatomnak a földszinten. Tudtam, hogy percek kérdése és betörnek a terembe. A Lanis vadászok valószínűleg most készítik elő rakétáikat. De még szükség van pár percre, hogy a HD100-asokkal elég sokan legyenek.

Nem volt már annyi időnk. A falak kirobbantak a helyükről és a nyakunkba szakadtak. A rakétatámadás, nem csak az alsó szintet, hanem az épület tetejét is érték. A gépsor súlyos sérüléseket szenvedett, és a felső szintre omlott, ahonnan meglepő módon nagyon gyorsan eltűnt az összes Ondatrai.

A törmelék alól előmászó társaim már szemtől szemben találták magukat a Vadászhajók rakétakilövő állványaikkal. Amik idő közben újra töltődtek. Esélyünk se volt ellenük. A rakétatámadás a hátunk mögül tört elő. A Lanisok hirtelen felkapták magukat, de már elkéstek a HD100-asok pontosan lőttek, mint ahogy egy géphez illik. Sorban hullottak alá tűzgolyóvá válva. A mellettünk megálló több tucat droid teljes harci díszben feszített. Bár a gépsor elpusztult, azért sikerült egy ütőképes különítményt felállítani. Szövetségeseim lassan kimásztak a romok alól, amiben, nagyban segítettek a droidok is, mivel ledobálták róluk az oldalfal jókora darabjait.

Kiléptünk az épület elé. A por és füstfelhőben kibontakozódott csata láthatóan nem a mi oldalunkon állt. A droidokkal előre nyomulva az élen lőttünk le mindenkit, aki csak mozgott. Tonott és csapata sérülten inkább megfigyelőként követett minket. A fürge és mozgékony droidok halálosan pontos lövéseket adtak le. Minden droid egységet beterítettek ART-vel. A lények ellen a Sciber fegyvereket használták. Lassan kezdtük visszaverni az egységeket a főhadiszállásként használt épületbe. A hátunk mögött begyűltek a szövetséges Molukok. Tonotal az élen, csatlakoztak a minket kísérő Molukokhoz. Mivel más fegyver nem maradt a droid gyárban így kénytelenek voltak beérni a Sciber gépfegyverekkel. Amivel hatékonyan fedezték a hátunkat, miközben egyre előrébb nyomultunk.

Sikerült a megmaradt Ondatraikat és az áruló Molukokat visszaszorítani az épületbe. A csapatomat is láttam ellenünk harcolni. Trinde próbálta eldobálni a droidokat, de azok sokkal gyorsabban visszatértek. Lassan kezdett felhagyni vele, és visszavonulva megfigyelő maradni. Plati még mindig az ART-vel próbált beteríteni, teljesen sikertelenül. Az ikrek a háta mögött elbújva, néha egy-egy csápjukat kidugva lövöldöztek vaktában. Amint az alagsort teljesen elfoglaltuk, beleértve a fegyver konténereket is, amiben nem meglepő módon csak néhány Sciber fegyver maradt csupán, felhagytam a támadással.

Mindegyik Moluk társaim összegyűlt az alagsorban, és diadal ittas üvöltésben ünnepelték a győzelmünket.

- Tony, mi bálványoztunk téged! Te mentettél meg minket! Miért? – Wulpes sétált elő az emeletre szorult parányi csoportból.

- Ideje egy újabb vezetőt választani, aki leigázza az egész galaxist. – válaszoltam röviden.

A Sciber fegyver pontos lövése a vezető mellkasát érte. A lövés ereje hátra vetett őt. Majd holtan zuhant a földre.

A Moluk társaim megdöbbenésükben leeresztették a fegyverüket. Tonot oda sétált előre, hozzám és elismerően tette kezét a vállamra.

- Most. –adtam ki az utasítást. Ezt viszont most csak az Ondatraiak hallották.

Hirtelen a gyáva nép bátorságot mutatva kiálltak egyenes sorba, legelőre. Kezükben lévő Sciber puskák megállás nélkül ontották magukból a halálos energia gömböket. A Moluk fel sem tudtak eszmélni, mi történik körülöttük. A droidjaim szintén megfordultak és folyamatosan tüzeltek.

A meglepődött sereg most döbbent csak rá, hogy egy csapdába sétáltak. Hátrálva próbáltak menekülni, de az ajtókat leszállóegységek torlaszolták el, melyek fedélzetén szintén Ondatrai harcosok lőttek rájuk.

A két tűz közé szorult hústornyok sorra dőltek el. Esélyük sem volt a menekülésre.

- Mi folyik itt? – förmedt rám Tonot.

Válasz helyett elhátráltam tőle. Az emeletről elébe zuhanó test, már ismerős volt számára. Plati felemelt fejjel markolta meg a meglepett vezetőt és dobta el a falig. Bár mindkettő sérült volt. Olyan dühvel rontottak egymásnak, mint két felpaprikásodott kiskakas. Gyorsak és erősek voltak. A fiatalabb bár eltökéltebb volt, mint idősebb társa, de még akkor sem volt biztos a győzelme.

Hátrálva távolodtam el tőlük, az ájultan fekvő Molukokon átmászva ellenőriztem, menyire volt tökéletes a Sciber puskák átalakítása. A kábító lövedékék úgy tűnt tökéletesen működtek. Bár némelyik többet kapott a kelleténél, mégsem halt bele. Az ajtóban felszálló Lotorok, fényt engedtek be a terembe. Kint már több Ondatrai elkezdte a romok eltakarítását, és az ájultak elszállítását abba az épületbe, ahol a megbetegedett Nacticek egy részét is elhelyezték. Hiszem a Putoriusok sem voltak képesek mindenkit befogadni, Itt pedig még jó néhány épület üresen ácsorgott.

A hátam mögött a fal egy darabja újra kitört. A két felbőszült Moluk ismét nem találta meg az ajtót. Platinak sikerült egy jól irányzott ütést bevinnie, mégis Tonotnak az meg se kottyant. Ő is lecsapott, de a fiatal kitért előle. A felsőtestük igen fordulékony. Ezt igen jól kihasználta. Újabb ütést mért a vezetőre. Egyenesen az arcát borító sebhelyre. Éles vaskos körme feltépte arcán a kitin páncél keménységű bőrt, és egy még mélyebb sebet hagyva az eredeti helyén. A szemébe folyó sűrű vére elvakította, így össze-vissza kapálózott csak. Előregörnyedve próbálta elkerülni, hogy ne a szemébe folyjon, de a párharc kimenetele már el volt döntve. Plati nem kímélte. A fejére mért ütéstől biztos, hogy én már agyrázkódást kaptam volna. Míg ő csupán térdre rogyott. A következő ütéstől, már viszont kiterült.

A Molukok, akik az emeleten ébren maradtak, és az Ondatraiak együtt kiabálva üdvözölték, az új vezetőt.

Most már be lehettet menni az épületbe, összeszedni az eszméletlen társakat. Wulpes ájult testét felfektették egy hordár droidra, és két felfegyverzett testőr külön kísérte el az épületbe.

- Nem lesz semmi baja. Pontosan lőttél. – nyugtattak az ikrek.

- Kár, hogy őt nem avathattuk be. – válaszoltam szomorún körbenézve.

- Kevés volt az időnk, és gyorsan kellett cselekedni, nehogy elfajuljanak a dolgok. – bátorítottak. - Ismét sikerült meg mentened minket. – kezdtek kerülgetni, amit már jól tudtam, hogy az örömük kifejezése.

- Hiszen én okoztam, mit köszöntök akkor meg? – értetlenkedtem felháborodva.

- Tonot rátámadott Puthra, és jól tudjuk, hogy mindenképpen ő győzött volna. – Igen. Hiszen a betegség jele már látszottak rajta, az pedig „mellékhatásként” roppant nagy erőt kölcsönöz neki. Éppen ezért tudta Plati is felvenni a harcot Tonottal. Bár ő sem és mi sem lettünk harciasabbak. A fejünket sem vesztettük el, mint a Nacticek, mégis nagyon jól tudtuk, hogy mindannyian meg betegedtünk már. Talán ezért nem tudok pontosan lőni? Pedig Wulpesnál sikerült.

- Tony itt Megarhy parancsnok. Azonnal fel kellene jönnöd. – hangja elég mérges volt. Biztos voltam benne, hogy most a Putoriusoknak is magyarázkodnom kell majd.

- Indulunk. – válaszoltam röviden. Azt hittem már elmentek a Nactice bolygóra, evakuálni.

A hangár felé indultunk. Csatlakozott hozzánk Trinde is. Platit megnyugtattam, hogy maradjon nyugodtan, amint lesz valami, visszajövünk érte. De most neki itt kell rendet tennie. A felébredő Moukoknak el kell majd magyarázni, hogy mi történt, és erre a legalkalmasabb ő. Az új vezérük.

A hangárba érve tátva maradt volna a szám, ha lett volna. Az új hajóm, bár alakjában hasonló volt. Mégis teljesen más. A Strix névre hallgató széles ék alakú gép legszembetűnőbb különbsége az volt, hogy aranysárga színben pompázott, szinte szikrázva a sötét hangár közepén, hiszen már teljes felületén Xorian borította. Bár biztos voltam benne, megoldották, hogy irányítani tudjam. A másik jelentősebb különbség, hogy az elején lévő fülke alatt is fegyverek helyezkedtek el. Néhány Ondatrai éppen a feltöltésükkel volt elfoglalva. Így mind nyitva volt. Hosszra kicsit megnyújtották, de nem jelentősen, nehogy a harcban hátrányba kerüljön mérete miatt. Továbbra kis méretű támadó vadász hajónak kell maradnia.

A fegyver állványokat látva, biztos voltam benne, hogy jóval nagyobb tűzerőt fogunk képviselni. Az eddigi két Sciber ágyú, és egy rakétakilövő, és ART fegyver helyett, már három komplett fegyver állványt tartalmazott, plusz a fülke alatt még két külön Sciber ágyút.

- Van más újdonság is. – kezdték a használati tájékoztatót az ikrek. – A fülkéből két fegyver állvány rá van kötve a mi konzolunkra. Így mi is be tudunk segíteni, a harcban. Természetesen nem mi lövünk, hanem az automatikán tudunk állítani, a felvetődött igények szerint. Míg a fülke alatti fegyver állványt és a két plusz ágyút akár te is kezelheted egyidejűleg. – nem semmi tűzerőt préseltek bele. – A pajzs egy kísérleti példány, állítható az erősége. Bár minél erősebbre állítjuk annál több energiát fogyaszt, de ennek kipótlására a két szinkron fúziós reaktorunk mellé kaptunk egy harmadikat ami csak akkor indul be ha szükség van rá. – reméltem, hogy több kakaót is bele rakta, és megint nem kellett csalódnom bennük. - A saját energia lövedékedet hasonlóan az X10-eshez itt is átirányíthatod a két első ágyúba.

- Ne feledkezettek meg a kísérleti fegyverről sem. – szólt közbe S4 aki megint a semmiből került elő. Valószínűleg a hajón dolgozott eddig.

- Miről beszél?- érdeklődtem kíváncsian.

- Emlékszel még a hibernáló kamrákról, amit az ŐsPutorius kolonizáló hajón találtunk. – kezdett derengeni mire akar kilyukadni, de azért hagytam, hogy befejezze. – A bennük található szövet átalakító sugárra, már akkor a te hívtad fel a figyelmünket. Azóta a mérnökeink elé került és kifejlesztettek belőle egy fegyvert, ami egy rövid impulzusokban lövi ki ezt az energiát, méghozzá a Sciber ágyúkon keresztül. Ezt a fülke alatti két ágyúra van kötve. Amit bármikor aktivizálhatsz. Nem tudjuk pontosan milyen hatása, és ereje van. Ezért építettük be, hogy tesztelni tud. Ha bebizonyosodik hogy hatékony, akkor elkezdődik a sorozat gyártása.

- Hogyan tudtátok megoldani a Xorian irányítását, diodonokkal? – érdeklődtem.

- Eddig az volt a probléma, hogy a Xoriannal nem voltak képesek felvenni a kapcsolatot a Diodonok és így nem tudtad irányítani. Kifejlesztettünk egy olyan réteget, aminek döntő többsége Xoriant tartalmaz, de 0.005%-ban Diodont is. Ami már elég ahhoz, hogy irányítani tudd. Akár távolról is. Ha benne vagy, akkor pedig mindegy, mert belül teljesen Diodon felépítésű. – magyarázták. Előre nézve az egyik fegyver állvány behúzódott majd újra előbujt. Tényleg működik. Ez azért már nem semmi még tőlük sem.

Nem vártam meg, hogy folytassák. Elindultam a fülke alatt lenyíló rámpa felé. Senki nem követett. Megfordultam kíváncsian.

- Nekünk jelentkezni kell Wulpes előtt amint magához tér, hogy elmagyarázhassuk, mi is történt, így most nem tudunk veled menni. – magyarázkodtak az ikrek, és hogy ne keljen további kérdésekre válaszolni, lassú félkörívben megfordultak és elviharoztak.

- Nekem is vissza kell térnem a tanács elé, hogy beszámoljak rólad. Nemsokára küldenek értem egy Lotort, ami visszavisz. – magyarázkodott Trinde, majd elszárnyalt a kijárat felé.

Akkor ezek szerint egyedül kell kipróbálnom a hajót. Sebaj, lássuk hát milyen a kicsike.

Belépve semmi különös nem fogadott, bár kicsit kisebb volt, mint az előző, de azért kényelmesen el lehetett férni benne. Hasonlóan gravitációs kiegyenlítőkkel volt felszerelve, ami ebben a galaxisban alap felszerelés, minden hajóhoz. Így nem volt jelentősége a belső biztonságnak.

A fotelem persze ott várt, ahol lenni kelet. Az orr részben. Innen lenne a legjobb kilátás, ha itt ismernék az ablak fogalmát. Belehuppanva, azért panoráma kilátás vetült elém, amikor meg tapasztalhattam az új burkolat, által nyújtotta látványt. A felülnézeti kép úgy festett, mintha egy pózna tetején csücsülnék, ami a tetejéből ágaskodik jó magasra. A fegyvereket és a hajtóművet már éreztem is. Tényleg többet tud, mint az eddigi hajónk.

A Strix már teljesen fel volt töltve fegyverrel, így elindulhattam. Könnyedén emelkedett, minden nehézség nélkül hatolt át a bolygót védő erőtér pajzson. A kint tapasztalható káros sugárzás lepörgött az új burkolatról. Itt már nem volt szükség pajzsra, hogy megvédjem az elektromos rendszereket tőle. A Xorian legfőbb előnye.

Az anyahajó még mindig ott állt, ahol hagytuk. Pedig már rég a Nactice bolygó felé kellene tartania. Az oldalán felsorakoztatott dokkoló kapuk túl kicsik voltak ahhoz, hogy egy cirkáló beférjen rajtuk, de a vadászoknak és nekem tökéletesen elég volt. Az egyik ki volt nyitva, csak az erőtér pajzs védte meg a bent tartózkodókat, hogy az űr vákuuma kiszívja őket a világűrbe.

Arra vettem az irányt, és pontosan a közepén berepülve landoltam a villogó fénnyel kijelölt helyen. Felálltam a székből és a lenyíló rámpán a parancsnok elé indultam.

A hajó körül közel 100 HD100-as egység várt fogadó bizottságként. Attól tartok nem csak egy egyszerű elbeszélgetés lesz. Erre rögtön rá jöttem, amikor felém mered a 100 ART fegyver csöve. Egyenest Megarhy parancsnok elé vittek. Bár nem értettem mi folyik itt. Egyébként is oda indultam, ezért kár volt a gyalogságot ugrasztani.

- Tony, a Putorius tanács megvonta tőled a bizalmat, amiért rá lőttél Puthra. A szövetséges vezető elleni merényleted miatt. Az ítéleted azonnali kivégzés. – mondta, de szinte be sem fejezte, máris éreztem a hátamra tapadó korongokat.

Felugrottam, elkerülve a többit. A levegőben következett be a robbanás. A detonáció a falhoz vágott. A Diodon páncélom súlyosan megsérült a hátamon. Bekapcsoltam pajzsomat, hogy védjem magamat a többi lövedék elől. Ám a rakétáknak ez nem okozott gondot. Úgy hullottam alá a falról, mint irtószertől elkábult légy. A padlón hangosan csattanva értem földet. A felém sereglő Droidok bár úgy néztek, mint én, mégis ellenem fordultak.

A túlerővel szemben esélyem sem volt. A Diodon páncélom porhanyóssá válva pörgött le rólam. Az Implantátumok sorra lehullottak.

A beborító korongok robbanását már nem halottam. Sötétség borult rám.

A kapszula ajtajának szisszenésére nyitottam ki a szememet. A falak már ismerősen csillogtak. Kipattantam belőle és végig néztem sima fekete bőrömön, amin már kereszt irányban aranycsíkok futottak végig, mint valami ókori lánc páncél. A kabin teteje visszatükrözte az arcomat, ami már ismerősebb volt, mint a sajátom. A fekete maszk, amit rá húztak a Diodonok, csak egy helyen tért el. A keresztirányú egybefüggő csík szememnél. Pirosan izzott a szoba halovány fényében. A PDE (Putorius Diodon Eye) látásmódot kereszteztem a humanoid szememmel, és már sokkal tisztábban és minden apró részlettel együtt láthattam.

A Diodon burkolat felruházott különös képességek egyik volt a telepatikus kommunikáció. Melyet már határozottan és megszokottan tudtam használni. Amint kiértem a ház elé, apró barátom még mindig ott várt, ám hívott egy Diodeldron és az oldalára kapaszkodva figyelte amint én is felugrok rá.

A Putorius birodalom érdekesen vegyes építészeti csodái közt egyetlen épület volt csak, amit sajátjuknak mondhattak. Ez a kristályokkal díszített felhőkarcoló volt a Putoriusok féltet kincsének é s titkának a központi épülete. A Diodeldron a fele fordult, így már tudtam hova megyünk. Persze az épületbe már nem mehetett be, így itt már kénytelenek voltunk sétálni. Persze csak nekem, mert S4 azonnal felugrott a vállamra. Amint beértünk, ott már HD100-as testőrök védték az egyetlen liftet ami, az emeletre vezetett.

Jötömre, rögtön félre álltak és szabad utat engedtek. A felvonó bár kisé hagyományos megoldás volt, egy ilyen fejlett technikával ellátott fajnak, de legalább biztonságos is. Bár gyorsan halad mégis, óráknak tűnt mire felért az épület tetejére.

Kilépve már láttam azt a gépet, ami a terem közepén tornyosult, egészen az épület hegyes kúp alakú tornyába. Hasonlított a korábban az űrállomáson látott gépezetre. Annyi különbséggel, hogy ennek a közepén egy tartály díszelgett, teli világossárga folyadékkal, amiben egy Ős Putorius úszkált.

- Köszönöm, hogy eljöttél. –Szólalt meg Corax. Mintha lett volna választásom.

- Mi a szándékod velem? – kérdeztem, most már egyre kíváncsiabban, hiszen nem véletlenül élek még.

- Sajnálom, hogy ilyen drasztikus megoldást kellett választanom, de szükséges volt, hogy a Putoriusok láthassák, hogy te sem vagy kivételes helyzetben, és hogy a szabályaink rád is vonatkoznak. – magyarázta.

- Még szerencse, hogy az ikrek kitalálták ezt a rendszert, mert különben már nem élnék. – hálálkodtam a sorsnak, hogy az Ondatraiak bálványozásának köszönhetően, kialakították a személyes védelmemet. Így nem kell sehova sem személyesen mennem, hanem egy HD100-as egység be beültették a tudatomat, ahogyan BRA-nak is az S4-es egységekbe, így biztonságban tevékenykedhetek. Mivel azok teljesen úgy néznek ki, mint én, senkinek sem tűnik fel. Csak az energia lövedékemet, nem tudták megoldani. Így Megarhy csak egy droidot pusztított el. – Akkor most megkapom a büntetésemet? – érdeklődtem.

- Nem áll szándékomban elpusztítani téged, de a Putoriusoknak igen. Félnek tőled és a benned rejlő képességektől. Így nem marad más választásod, mint elmenekülni. Nem veheted fel a kapcsolatot senkivel sem. Nekem kell jelentened folyamatosan. Ezért S4 által beültetett kommunikátor speciális jeleket küld, ami közvetlenül hozzám fut be. Más nem fogja ezeket. – magyarázata közben lassan eltűnt a tartályból, mintha kiúszott volna belőle lefelé. – Most pedig indulj, és derítsd ki, mi folyik ebben a galaxisban. – teljesen eltűnt, a gép pedig elsötétült.

A kezemben előre lendülő energia gömb robbanása a földszintig lehallatszott. A tartályban lévő víz a padlóra folyt. A gép szikrázott, és füstölt. A lift elindult felfelé, amit már nem akartam megvárni, a felfelé haladó testőrséget, inkább az ablakon keresztül próbáltam megkerülni. Az Itherium kristály kirobbant, beengedve a napfényt, ami egy kicsit élettel töltötte el a termet. A hátam mögött felcsapódó energia lövedék tenger elől, a mélybe vetettem magamat.

A torony egyedi kialakítása miatt csupán néhány szintet zuhantam, és talpon érkezve, máris ugrottam lejjebb. Azon a helyen, ahol álltam egy pillanatig, máris több ART lövedék csapódott be, azonnali robbanásra állítva.

A fejem fölött feltörő lángokkal nem foglalkozva zuhantam tovább a mélybe. A következő szintet nem vártam meg. A falhoz tapadva lefékeztem magamat. Az utánam vetődött HD100-asok elhúztak mellettem. Most rajtam volt a sor. Utánuk ugrottam, és a levegőben soroztam meg őket. Tudtam, hogy nem sok kárt tehetek bennük, kivéve, ha kilövöm a pajzs generátorukat, ami az oldalukon helyezkedett el.

A mellettük kirobbanó Itherium kristályok, felszabdalták fekete burkolatukat. Az erőterek lekapcsoltak, így védtelené váltak. A hátukon felszerelt ART korongtárolók sorra robbantak fel, találataim során. A kialakult tűzgolyón átszáguldva újra a falhoz húztam magamat és lelassítottam zuhanásomat. Könnyedén landoltam a ház előtti utcán. Bár sejtettem, hogy további ellenállásokba ütközök majd, de nem várt sereg fogadott. A Diodeldron egység, nem várta meg, hogy eldöntsem, merre is akarok menni. Az utca egyik oldalát teljesen elzárva, máris tüzeltek.

Felugorva a levegőbe, az ellenkező irányba haladtam. Nem akartam egy pillanatig sem egy helyben maradni, mert máris megsoroznak a halálos korongjaikkal. Az úton és a falakon felváltva próbáltam minél messzebb kerülni tőlük. Egyenesen az űrkikötő felé haladva.

Egy kisebb épület tetejére felszaladva, már láttam a lapos épületet. Egy jól irányzott ugrással a teteje felé repültem. A hátam mögött felzúgó hang, ismerős volt, de ebben a helyzetben már nem tehetem ellene semmit.

Az Itherium rakéta telibe talált és újra sötétség borult rám.