Csillagterkép

V. Fejezet

Bosszú.

A hajó könnyedén emelkedett felfelé. Kilépve a bolygó vonzás körzetéből csatlakoztak a cirkálóink is. Belépve a hiperkapun, folytattuk a már megkezdett utunkat.

Felállva a székemből, a többiekhez fordultam.

- Hogyan akarsz bejutni a hajóba majd? – Plati kérdése meglepett, de tudtam, hogy a kíváncsisága felülkerekedett harciasságán.

- Szerinted mivel kellene próbálkozni? – kérdeztem vissza.

- Ajándékozzunk neki valamit, mondjuk egy hajót. – Trinde megszólalása meglepett. Ritkán szólal meg, de akkor telibe talál mindig.

- Jó ötlet. Felkészítek egy leszállóegységet. Mit rakjak bele? – S4 könnyedén bele ment a dolgokba.

- Némi fegyver talán jó ajándék lenne. De csak olyat adjunk, ami nem veszélyes ránk nézve. – Plati jól gondolkodott.

- Akkor csak a Sciber ágyúk jöhetnének szóba. Az viszont nem nagy valami. – Az ikrek jól látták meg a dolgok lényegét.

- Nem hiszem, hogy tartanunk kellene tőlük. Egy Megalimát már megszereztek, azokon lévő fegyverek eltörpültek az ő általa használttól. Nyugodtan adhatunk neki bármit. Ha el akar pusztítani minket, akkor azt az első alkalommal is megtehette volna. Csak az erejét mutatta meg. Most azt várja tőlünk, amit meg is fogunk tenni neki. Alázatosak leszünk és ajándékokkal fogjuk elhalmozni őket. Így lesz csak esélyünk a közelébe jutni, és megismerni őket. – gondolkodtam hangosan.

- Közeledünk a kapuhoz. – Szólaltak meg az ikrek, a monitorok kijelzőire tekintve. Visszatértem az irányításhoz. A hajó akkor lépett ki a hipertérből, mikkor leültem a székembe és átvettem az irányítást. Ott találtuk magunkat ahol az egész történet lekezdődött.

Biztonsági okokból mindenki bekapcsolta a személyi pajzsát miközben, egyre jobban gyorsultunk fel. A két cirkáló nehezen tudta velünk tartani a tempót, de szeretem volna minél előbb oda érni. A csillagrendszer és az ismert galaxis határán álló monstrum, még mindig mozdulatlan volt, mintha az óta, nem is mozdult volna el onnan. Leállítottam a hajtóműveket, és megvártam, míg a két cirkáló is felsorakozik mellénk. Az egyik oldalán kinyílt az egyik zsilipkapu és egy leszálló egység lebegett ki rajta. Az S4 által felpakolt hajó lassan közelítette meg a monstrumot. Az oldalán lévő ajtó formájú nyílást megcélozva.

Amint odaért, mintha csak tudná, hogy ajándékot hozunk, kinyílt a kapu, és a láthatatlan erőtere beengedte őt. Feszülten figyeltünk, de nem történt semmi. Az ajtó nyitva maradt, így felgyorsítva közelítettem én is meg.

Amint közelebb értem, lassítottam. Az oldalán futott végig a tekintetem, kerestem azt, amit már korábban is láttam. A többiek inkább, a hajó ajtajára koncentráltak, és a burkolat alól váratlanul felbukkanó fegyvereket keresték. De most nem lőtt ránk egy sem.

Viszont én meg láttam, amit kerestem. Az oldalán ott virított a felirat: II.

A többiek felé közvetítettem a látottakat. Elég nagy megdöbbenéssel fogadták. Megtaláltuk az Ős Putoriusok talán egyetlen épp és működő, - már elveszetnek hitt - kolonizáló hajójukat. Ami annyit jelent, hogy talán szövetségesre lelhetünk bennük. Láthatóan sokkal fejlettebb technológiára tettek szert. Barangolásuk során, sok viszontagságon mentek keresztül. A felületén lévő különböző burkolatok, toldásokat, és sérüléseket fednek el.

Landoltam a hangárban a leszállóegység mellett. Ez könnyen ment. Bent vagyunk. Kinyitottam a rámpát és felálltam a székemből.

Még mindig bizalmatlanul, fennhagyva a védő pajzsunkat, vonultunk le az üresen kongó hangárba. Mérete ismeős volt, itt állhattak korábban a hibernáló kapszulák. Ám az Atmoszféra generátort nem láttam sehol, nyílván azt már át telepítették, egy védettebb helyre.

A falakon felsorakoztatott fényforrások, elég jól megvilágították a tágas termet. Ismeretlen eredetük, azt feltételezte, hogy sok mindent tanulhatunk tőlük. A legjobban az zavart, hogy nem sikerült egyetlen lénnyel sem kapcsolatot kialakítottam. Talán ők sokkal fejeltebbek a telepátia terén, mint az utódaik.

A kihalt hangárban egyetlen droid, vagy lény nem jött a köszöntésünkre. Pedig több százan lehetnek, hacsak nem haltak meg az idők folyamán. Lassan elindultunk a gép hátulja felé, ahol az irányítótermet sejtettünk. Amint elértük a terem túlsó végét, az egyik ajtó félre pattant. A már megszokott ajtónyitási szöggel ellentétben ez „hagyományosan” oldalra nyílt. A mögötte álló lény korántsem volt egy Ős Putorius. A két lába, és humanoid alakja, kissé görnyedt testtartása, ráncos arca, inkább egy öreg komornyikra emlékeztetett.

- Kövessenek. - invitált minket beljebb. Lassú bicegő járással járt, ahogyan az öreg komornyikokhoz illik. Barázdált sötét barna bőre, túlzottan sok napozásról árulkodott. Szó nélkül követtük. Talán tényleg egy szolga lenne, vagy ezt a hajót már ezek a lények uralják. Hamarosan megtudjuk. A kisebb terem, amibe beléptünk, legnagyobb megrökönyödésemre, egy trónteremre emlékezetett. A közepén álló kerek asztal és a körülöttük lévő trón székek, királyi lakomák helyszínét jutatták eszembe. Bár a kovácsoltvas keret, és az eredeti faborítás azért hiányzott. Mindent hófehér, és hideg fém borított. Az asztal közepén lévő fekete korong közepén csillogó ékszín kék kristály azért egy korona ékszernek elmenne, de tudtam pontosan, hogy ennek semmi köze ahhoz.

Illedelmesen helyet foglaltunk. Nem akartuk megsérteni, és talán valami jó féle lakomát is kapunk. Bár biztos voltam benne, hogy amolyan tárgyaló terem félébe vezettek minket.

- Vezérünk hamarosan jelentkezni fog. – mondta búcsúzóul. Kiment és a háta mögött becsukódott az ajtó. Kíváncsi voltam be is zárta-e, vagy nyitva van, de nem akartam tiszteletlen lenni és a helyemen maradtam.

A többiek is kicsit kényelmetlenül érezték magukat, de senki, nem mert ellenkezni. A székek szerencsére akkorák voltak, hogy még Plati is kényelmesen bele fért. Bár nincs hozzászokva az üléshez, és a három lába sem éppen arra van kitalálva, de szótlanul tűrte. Trinde bár jelképesen lebegett bele a székbe, de ő sem mert ellenkezni. S4 szokása szerint inkább a vállamon maradt. Az ikrek persze egy székben is kényelmesen elfértek. Érdeklődésük inkább az asztal közepén lévő szerkezetre összpontosult. Már éppen elő akarták venni a hónuk alatt található tárolókból szerszámaikat, hogy közelebbről is szemügyre vegyék, mikkor az fényt kibocsájtva magából egy apró teremtmény jelent meg a holo kivetítőn az asztal közepén.

- Üdvözöllek benneteket. – mondta az apró teremtmény, aki szerintem csak a holo kivetítő kicsinyített le, mert ha a valóságban is ekkorra, akkor életemben először találkoztam egy kobolddal. – Arter vagyok. A kolónia vezetője. Sajnálatosan nem tudok személyesen részt venni ebben a beszélgetésben, elfoglaltságaim miatt. Köszönöm az ajándékot, és elnézést a hajótok miatt, amit szétlőttem, de nem titeket céloztalak meg. A barátaitok nem éppen barátságosan közelítettek meg. – hangja gépies volt, mintha betanult szöveget olvasna fel, de biztos csak a holo kivetítő miatt van. – Gondolom, lenne kérdésetek.

- Mi is üdvözlünk téged. Legfőképp engem az érdekelne, hova lettek az Ős Putoriusok, akiknek a hajójában vagyunk? – támadtam le rögtön megelőzve a többieket.

- Á, egy telepatikus lény. Nem meglepő, abban a galaxisban több is van. – fordult Trinde felé. Úgy tűnt pontosan tudja kikkel áll szemben. – Ám az a faj, akit ti kerestek már rég nem élnek, mi már elhagyatottan találtuk ezt a hajót, ahogyan a többit is. A galaxisokat járva, amit csak találunk, felhasználunk. – magyarázta, bár én inkább kíváncsi lettem volna, miért találnak ennyi üres hajót, inkább úgy tűnt, ők okozzák a legénységek pusztulását. – Ahol csak lehet, kereskedünk, de itt csak bolygóra leszállva lehet, arra pedig nem voltunk felkészülve. Nekünk nincsenek ilyen leszállóegységeink, mint nektek, pontosabban most már van, hála nektek. – folytatta.

- Mivel szeretnétek kereskedni? – vágtak közbe az ikrek. Türelmetlenségük érthető volt, minden új technológiára rögtön ugranak.

- Fegyvereitek nem kompatibilisek a mi rendszereinkkel. De kölcsönösen segíthetnénk egymáson. – az ikrek majd ki ugrottak a székeikből, pontosan ezt a választ várták.

- Meg kell beszélnünk a vezetőnkkel, de biztosan köthetünk üzletet. – vidultak fel.

- Azt hittem ti vagytok a fajotok vezetői? – hízelgett, de érezhető volt a hangján egy kicsi bizonytalanság. Ám az is lehet, hogy a kivetítő gép hangja játszott velem, érzéki csalódást.

- Plati valóban az, de a többiek nem. – vettem vissza a beszélgetés fonalát.

- Értem, sajnos több időt nem tudok rátok szánni, üzenjetek amint beszéltetek a vezetőitekkel. A szolga, majd ki kísér. – a képe eltűnt.

Az ajtó abban a pillanatban ki is nyílt, és öreg barátunk ott ált kissé türelmetlenül az ajtóban. Felálltunk és kisétáltunk vissza a hangárba. Már csak a Strix állt ott ahol hagytuk. A rámpa kinyílt az utasításomra, és felsétáltunk rajta.

Amint felemelkedtem a kapu kinyílt előttünk, és szabd utat engedett nekünk. Visszafelé haladva, csatlakozott hozzánk a két Megalima.

A többiek érzései érdekesek voltak. Plati sajnálta, hogy harc nélkül folytak a tárgyalások. Trinde ellenkezőleg, örült, hogy az idegenek nem rossz szándékkal jöttek. Az ikrek teljesen megrészegülten tanácskoztak, hogy vajon mennyit tanulhatnak tőlük. S4, az Ős Putoriusok pusztulásán sajnálkozott.

A magam részéről több kérdésre is megkaptam a válaszomat, és kezdett kirajzolódni előttem mi folyik ebben a galaxisban valójában.

Visszaérve a Hiperkapuhoz, meglepetten vettem észre, hogy egy apró gép jött ki rajta. Mivel a kereskedelem be lett szüntetve a galaxisban, így érdekes volt, mit csámborog itt egy gép. Ő kevésbé volt meglepett, egyenesen az egyik Megalima felé vette az irányt. A gép nem volt más, mint egy leszállóegység, amiből a két Megalima gyomrában is jó néhányat lehetet találni. De vajon mit keres itt?

A kinyíló zsilipkapun keresztül az egyik cirkálóba irányítottam, majd én is leszálltam mellé.

A lenyíló rámpán lesétáltunk. A hajó lenyitott rámpával várt minket, de nem jött ki belőle senki. Így kénytelenek voltunk mi bemenni.

Plati jó testőrként, előrenyomult. Pajzsát bekapcsolta, és fegyverét elővette. Csapdától tartott. Tudta jól már két esetben próbáltak megölni a Putoriusok, most nem adott rá esélyt.

Felérve a raktérbe, viszont meglepetten álltunk meg. A közepén lévő hosszúkás hengerforma, be volt vonva Diodonnal, de nem tudtuk meg határozni a funkcióját. Ám a körülötte serénykedő lényt annál inkább. A Putorius, hol itt, hol ott nyomogatott különböző kapcsolókat az oldalán. Fel-le repkedett körülötte. A dédelgetett masináról nem derült ki rá nézésre, hogy egy új hibernáló - gyógyító kapszula lenne, fegyver, vagy egy hajtómű.

- Örülök, hogy megtaláltalak benneteket. – monda anélkül, hogy ránk nézett volna. – Reméltem, még az előtt sikerül, hogy befejezem.

- Örülök, hogy sikerült. – válaszoltam, nem akartam lelombozni a buzgalmát. – Mi is ez valójában? – tettem fel mindannyiunk kérdését. Bár az ikreket alig lehetett visszafogni. Egyik ígéretes technológiai újítás után itt egy másik. Ez aztán a szenzációs nap.

- Elnézést, még be sem mutatkoztam. Phala vagyok. A Putoriusok között tudósként dolgoztam. Már régóta dolgozom egy új fejlesztésen, de szükségem van egy hajóra, ami képes kipróbálni, mert a többiek nem hiszik, hogy sikerülhet. – bő beszéde elég meglepő, nem szoktak ennyit beszélni. – Meg szöktem a bolygóról a találmányommal együtt, tudván, hogy nektek jó hasznotokra válhat, ha működik, hiszen, az idegenek is hiperhajtóművet közlekednek.

- Egy hiperhajtómű. – az ikrek nem bírták türtőztetni magukat, és megrohamozták a szerezetett. A Putorius elébük állt és nem engedte őket közelebb.

- Ha befejeztem, és működik, akkor felajánlom sokszorosításra, de addig én dolgozok rajta egyedül. – Az ikrek lassan elhátráltak a géptől. Kissé megijedtek a Putorius magabiztosságán, meg aztán az egész gép be van csomagolva, a kemény páncélba, nem férhetnek hozzá.

- Hogyan sikerült ezt összehozni. – Kérdésem nem várta felkészületlenül.

- Mivel a galaktikus egyezmény óta az Asiok nem ellenségeink többé, meg engedték, hogy tanulmányozhassuk, a kolonizáló hajót. Az ottani adatok révén újra építettem a hajtóművét. Az idegenek valószínűleg ugyanezt a technologiát használják. Így nem tudnának el menekülni előlünk. – magyarázata nagyon is ésszerű volt, igazi tudós gondolkozás.

- Már egyezségre jutottunk velük. Ha megszerezzük nekik a kért kereskedelmi jogot, akkor megosszák velünk a technológiájukat. – mondandóm kicsit meglepte, és le is hangolta. Nagyon igyekezett az elsőnek lenni ebben a témában. – Viszont, ha be akarnának csapni minket, akkor jó hasznát vennénk egy ilyen hajtóműnek. - Mosolyt csalt az arcomra a kijelentése.

- Ez bizony igaz. –vágták rá az ikrek, akik le sem vették szemüket a gépről, és valószínűleg, ha hagyná, akkor a csápjaikat sem. Egyetértettem azért vele, valami azt súgta, nem kellene ennyire megbíznom benne. Valami miatt viszont mégis bíztam.

- Maradhatsz, és dolgozz rajta. Itt biztonságban végezheted a feladatodat. – mondtam bíztatóan, miközben próbáltam az ikreket minél messzebb lökdösni a gépezettől. Az újdonsült barátunk váratlanul elém lebegett.

- Nem késlekedhetünk. Szívesebben dolgoznák a Strixen, – kijelentése meglepő volt, ám a magyarázata ésszerű. – amint elkészülök vele, egyből be szeretném építeni, és kipróbálni.

- Rendben. – egyeztem bele megint igen hamar.

Nem is tétlenkedett és egyből elindult a rámpán lefelé, mellette lebegett legújabb találmánya. Közvetlen utána haladtak az ikrek. Nem akartak semmiről sem lemaradni. Őket Plati követte és Trinde. Plati érzései vegyesek voltak. Néha egy-egy pillanatra megingott és felütötte fejét a bizalmatlanság, de többnyire a bizalom győzött. S4-el a vállamon csücsülve, én is elindultam az érdekes karaván után.

Amint mindenki elfoglalta helyét, és újdonsült vendégünk bezárkózott a raktérbe felemeltem a hajót és kirepültem a cirkálóból.

- Tony jelzést fogtunk az egyik Nactice kereskedelmi központból. – szóltak az ikrek. A kiürített állomásokon telepített bioscenerek, amik például S4 két csápján is megtalálhatók, folyamatosan pásztáztak. Bármilyen szerves lény jelenik meg, rögtön jeleznek a Putorius központba. Ami szétküldi az összes hajóra. Ebben persze a Strix is benne van.

Válasz nélkül fordultam a kapu felé. Átlépve rajta a két cirkálóval a nyomomban, utasítást adtam a felfegyverkezésre.

Én is a tárolónkhoz mentem, és felszereltem magamra az összes fegyveremet, ahogyan Plati és az ikrek is tették.

A két Megalimában, bár innen nem láthattuk, de lázas munka indult meg. Feltöltötték a vadászokat és a leszállóegységeket fegyverekkel, és felsorakoztatták a zsilipkapuk előtt.

Reos Csillagrendszer

Nactice Birodalom

Az út rövid volt, hiszen a szomszédos csillagrendszerbe mentünk csak. Kilépve egyenesen a megadott bolygó felé vettük az irányt. Már nem volt ismeretlen számunkra terep. Korábban is itt tűntek fel. A Colis bolygó, homok sivatagának közepén elhelyezkedő domb, tetején álló kereskedelmi központ, már messziről is kihaltnak tűnt. A korábbi nyüzsgés, amit a fel- és leszálló hajók okoztak, a kapuknál álló katonaság, hiánya eléggé ahhoz, hogy ilyen érzés foglyon el bárkit, aki csak ismerte korábbi állapotában.

Az egyik leszállóhelyen tettem le a Strixet. A két Megalima megállt az objektum felett, és ki eresztette magából, az összes Lotor és Lanis egységet. A vadászgépek a fejünk felett kezdtek el körözni, míg a leszállóegységek elfoglalták az összes kapu előtti helyet.

Bár a HD100-asokkal most nem sokat érnénk el, azért a biztonság kedvéért körbevették, az épületet.

Lenyitottam a rámpát, mire Plati nem arra indult el, hanem a fegyver állvány felé. Mivel még nem volt alkalma kipróbálni legújabb fegyverét, azt a bot alakú adattárolót, amit én is használtam korábban, bár az övében nem volt hatalomra törő M.I. Megmarkolva megpörgette kezében, és elindult lefelé.

Követtem a példáját, és a raktérbe mentem, ahol barátunk mit sem törődve velem ügyködött a gépezetén. Az egyik konténerhez siettem, és a belehelyezett bot alakú tárgyat vettem ki belőle. A halott fénylény megfelelő fegyvernek bizonyulhat, már csak a pszichikai hadviselés terén is.

Mire kiértem a hajóból már mindenki rám várt, teljes fegyverzetben és páncélban. Könnyedén nyitottam ki a kaput és az élre állva behatoltunk az épületbe.

A három fénylény ott ált ahol korában eltűntek. Nem álcázták magukat és nem állt szándékukba megtámadni sem.

- Miért hívtatok? – érdeklődtem harciasan magam elé emelve halott társukat.

- Segíteni szeretnénk nektek. – mondta az egyik.

- Miért gondoljátok, hogy szükségünk van a segítségetekre? – mondtam nekik majd képeket küldtem neki, gondosan vigyázva rá, hogy társaimhoz egyetlen egy sem érhessen el. Az új Diodonjaim, olyan erősnek bizonyultak, hogy még Trindét is sikerült kizárnom.

- Mit csinálsz? – Trinde felháborodott kérdése jelezte számomra, hogy sikerrel jártam. Válasz nélkül hagytam.

- Már minden érthető számunkra. Teljesen félre értettünk mindent. Visszakapjátok barátaitokat, de cserébe mi is visszakérjük őt. – egyértelmű volt kire gondol.

Jól irányzott dobással adtam vissza halott társukat neki. Nem kapták el, hanem köztük megállt a levegőben. A három fénylény körbe állta és most még fényesebben világítva gyászolták társukat. A bot alakú lény felvillant, majd világítani kezdett és újra visszanyerte korábbi alakját.

A halottaiból újjáéledt társukkal immáron négyre duzzadt társaság, erősen világítani kezdett. Plati megmarkolta botját, de nem engedtem előre mozdulni, amitől kissé bosszús volt. A fényvillanás, ami bekövetkezett mindenkit elvakított. A kihalt állomás egy pillanat alatt időutazáson ment keresztül. Mire kitisztult a látásunk, a szorgos Nacticek ott nyüzsögtek körülöttünk, és folytatták napi tenni valójukat, mintha semmi se történt volna.

Csak akkor fogták fel, hogy valami nem stimmel, mikkor észrevették, hogy nemcsak hajóik, de robotjaik sincsenek. Értetlenül és zavartan álltak meg. Rákoncentrálva próbáltam mindegyikkel felvenni a kapcsolatot egyszerre, mikkor érzelmek törtek felém. Harag és düh áradt valamelyikből. Throg ugrott elő a tömegből. Mellső része fel volt duzzadva.

Ifjú barátom haza tért. Megnyugtató érzelmeket küldtem felé és kikapcsolva pajzsomat indultam meg felé. Szegény, teljesen megzavarodott, ettől a tér utazástól. Biztos felkavarta. Ismerős arcokat látva biztos lenyugszik.

Közelebb érve, észrevett. Leeresztette mellső részét. Mellé érve fejére tettem kezemet, és nyugtató érzéseket küldtem felé. Sajnáltam szegényt, hogy így felkavarták az események, de most már biztonságban van mellettem.

A harapás inkább meglepő volt, sem mint fájdalmas. A több száz tűhegyes fog mélyed kemény páncélomba. Szorítását fel erősítette a mellső részének felfújásával. Meglepetésemben leblokkoltam. Plati gyors reflexszel küldte el alacsony röppályára barátunkat. Az új fegyvere máris hatékonynak bizonyult. De nem eléggé. Throg talpra szökkent, és újra támadásba lendült. Plati a magasba emelve csapott le. A fekete sárkány a hátával védte le az ütést és teljes erőből szaladt neki. Hiába a páncélja, most ő indult el laposan a föld felett. Botja fellendült a levegőbe. Hangos csattanással állt meg a falnál.

Throg újra felém fordult. Megnövekedett hátsó részével, akkora erővel ugrott nekem, hogy mi is a falig repültünk. Pajzsom szikrázva adta tudtomra, hogy most már biztosan nem tudom vissza kapcsolni. Karommal próbáltam hárítani újabb támadását.

Vesztemre. Az egész jobb karom eltűnt a szájában. Rázni kezdte, teljes erejével, amitől aztán úgy éreztem, hogy tőből tépi ki. Páncélomnak köszönhettem csak, hogy nem sikerült neki. Bal alkaromnál felsorakozott Itherium kristályokkal csaptam le rá.

A gyémánt keménységű anyag végig vágta bal arcát, mély sebet ejtve rajta. A meglepetéstől, és a fájdalomtól engedett a szorítása. Hátamon fekve mindkét lábammal rúgtam el magamtól. A terme padlóján, talpon érkezett meg. A körülötte álló lények megzavarták figyelmét. A négy lábon álló tüskés hátú fekete szerzetek, nagyban hasonlítottak rá. Mivel ő a faja utolsó egyede ezért ez a látvány akkora meglepetést okozott neki, hogy most ő blokkolt le egy pillanatra.

A fentről érkező bot jókora ütést mért kemény fejére. Azonnal összeesett és ájultan terült el a hideg padlón.

Trinde újra felemelte Plati fegyverét és visszareptette tulajdonosa kezébe.

A HD100-asok lassan felálltak két lábra, miközben az alakváltó képességükkel visszaváltoztak hozzám hasonlóvá. Ha korábban azt is állítottam róluk, hogy teljesen hasztalan ez a képességük, most igen jó hasznát tudtuk venni.

Odasétáltam barátomhoz, aki arcán és fején is vérzett. Rátéve kezemet, mintha csak így szeretem volna meggyógyítani.

- Ne aggódj fel fog épülni. – Trinde megértőn nézett rám, miközben egész közel hajolt hozzám.

Lassan visszavonulót fujtunk, miközben ellenőriztem, hogy a HD100-asok minden megkavarodott Nacticet felterelt a Lotorokra.

A Strix felemelkedett, miközben még mindig azon járt az agyam, miért támadott nekem rég nem látott társam. Most a ketrecében pihent, amit az ikrek állítottak össze hamarjában. Plati ellátta hagyományos gyógyító kencéjével, bízva abba, hogy korában is ettől gyógyult meg.

A Lotorok visszatértek a Megalimákra, és beterelgeték egy elkülönítő helyiségbe utasaikat.

Folyatatuk utunkat az Ondatrai birodalom felé, hogy közöljük Wulpes vezetővel, hogy milyen üzleti ajánlatuk van az idegeneknek.

Még el sem értük a kaput, máris letámadtak a többiek.

- Mit jelentsen ez? – Trinde korábbi együttérzése elpárolgott. – Miért zártál ki a kommunikációból? – kérdése nem várt váratlanul.

- Nem akarom felfedni mire jöttem rá, mert komolyan befolyásolhatja a fejleményeket. – válaszom még nagyobb tüzet okozott, mintsem oltotta volna a kiváncsiságukat.

- Már megint mit tudsz? – azt hittem az ikrek inkább a vezetőjükkel való megbeszélésre készülnek, ehelyett engem fagadtak.

- Ne kérdezzetek, nem mondhatok többet. – zártam le a vitát. – ikrek tudtok küldeni üzenetet Wulpesnak a kommunikátoron keresztül? – próbáltam terelni a beszélgetést.

- Miért nem oda indulunk? – sikerült kellően megzavarnom őket.

- Nem, mást találtam ki. – balselytelem ült ki ar arcukra, kivéve Platit, akinek öröm telien csillogott a szeme. Sejtette hová megyek. Van egy lezáratlan ügyünk, aminek a végére akartam járni, mielőtt lezárnám az események láncolatát. Nem szeretném ha bármilyen váratlan esemény zavarna meg közben.

- Az üzenett elküldtük. A válasz meg fog érkezni, mikkor kiérünk a féregjáratból. – magyarázták az ikrek, bár jól tudta mindenki, hogy mi lesz a vezető válasza, de azért mégiscsak ő dönt.

A hiperkapun már csak a Strix ment be. A két Megalima lemaradt, és kicsit később lépnek be a kapun, és az Ondatrai Birodalom felé veszik az utat. Az utasai minél előbb biztonságba szeretném helyezni. Ahova mi megyünk, úgysem tudnám sok hasznukat venni.

Asio Birodalom

Amalthe Csillagrendszer.

A kapun való kilépéskor, én már jól láttuk úti célunkat. Plati máris a fegyver állványhoz ugrott, és elkezdte felfegyverezni magát. Lassan én is felálltam és felvettem a nem is olyan régen visszarakott fegyvereket.

A bolygó sűrű légkörét átszelve felhevült burkolattal landoltam a tisztás közepén. A rámpa lenyílt és Plati leszáguldott rajta, miközben bekapcsolta a pajzsát. Az ikrek követték. Bár nem akartak annyira részt venni a harcokban, de szerettek Plati széles háta mögött maradni. Ott érezték biztonságba magukat. Trinde és én egyszerre sétáltunk le.

A friss levegő megcsapott. Még így pajzs, és páncélon keresztül is érezni lehettet az oxigénnel dúsított levegő zöld illatát. A dzsungel fái ott tornyosultak a tisztás szélén, élő falat alkotva a természettel szemben. Szinte már a Földön éreztem magamat.

Lassan megfordultam a rámpa felé.

- Most már előjöhetsz. – szóltam vissza.

A többiek megpördültek, és nem értették mi folyik itt. A rámpa végén lévő erőtér megremegett. Bár én pontosan tudtam, hogy nem az erőtér az, hanem előtte a levegőben van valami. A rámpa alján megjelenő szörny, már nagyobb riadalmat okozott, mint azt még ő maga is gondolta volna. Előre meredő hüllő szeme, végig mért. Hiába a tökéletes álcája, még is engem nem tudott kijátszani. Még egy telepatikus lénynek is nehéz a dolga, ha az illető nem látható és nem is gondol semmire. Az üres fej elrejtette előlünk. Jobban, mint az álcát előidéző pikkelye.

Plati nem tétovázott. A fejem mellett elsuhanó ART lövedékek egyenesen felé repültek. A fordulatos rúgáson kívül a farok részével is többet elsodort. Amiknek sikerült volna megtapadni azt a fordítható pikkelyével rázta le magáról. Pontosan tudta, ami leesik, a földre az nem robban fel.

A Sciber lövedékek elől egyszerűen elhajolt. Mivel a Strix beszívta őket így nem okozott semmiféle bonyodalmat a lövedék zápor.

A fejem felett elsuhanó hústorony, most már saját kezébe vette az eseményeket. Botjával csapott le és jókora ütést mért ellenfelére. Az könnyedén oldalra hajtotta a fejét és kezével megmarkolva a halálos csapásba lendülő kézi fegyvert és kicsavarta a támadója mindkét jobb kezéből. A meglepett Plati pajzsa mögé menekült a reváns elől.

A raptor előtt felemelkedő föld torony megakadályozta, hogy komolyabban is tudjon támadni. Plati Trinde sánca mögé menekült és onnan várta a hüllőt. Nem is kellett sokáig várakoznia. A föld tornyot kettéhasító farka, telibe találta és oldalra repítve pördült párat, mire meg tudott állni. Szédelegve emelkedett fel, és értetlenül nézett rám.

A raptor oda sétált hozzám és fejét odanyomta az enyémhez. Szemeivel körbe nézett. Nem volt pajzs, ami megakadályozta volna őt ebben. Még Plattinál is értetlenebbül nézett rám.

Elszántan meredtem a szemébe, pontosan tudva, hogy semmi esélyem ellene. Gyorsabb és mozgékonyabb, mint én, és különben is békés megoldások híve vagyok. A két oldalról megmarkoló karmok bele fúródtak a páncélomba, de komolyabb sérülést nem tudott okozni. Felemelt a földről és a dzsungelbe rohant velem. Még utolsó pillantást vetettem társaimra, mielőtt elnyelt a természet sűrű fala.

Ők értetlenül és tanácstalanul álltak a tisztáson, földbe gyökerezett lábakkal.

Elrablóm előtt a természet szétnyílt könnyítve az előrehaladását. Az Asiok így védték a természetet. Bár nem láttam őket, de éreztem, hogy figyelnek. Tudtam, hogy nem fognak közbe avatkozni. A raptorok és ők két külön világ. Ahol persze az Asiok a betolakodók, bár mindezt önkéntelenül tették.

A karjaiban lógva, vártam az eseményeket, és közben figyeltem merre halad. A végeredmény ahová jutottunk még engem is meg lepett. A Strix ott állt a tisztás közepén. A társaimnak hűlt helye.

Persze, hiszen utánam eredtek, amint egy kicsit is magukhoz tértek a meglepetéstől. Viszont én nem erre számítottam. A Raptorok városára tippeltem volna, hisz pont ezért hagytam magamat elrabolni, erre nem így történt. A raptor nem teketóriázott és felszáguldott a rámpán, majd a lenyíló ajtón keresztül a szűk raktérbe ment egyenest. A Putorius barátom, mit sem törődve velünk továbbra is a hiperhajtóművön ügyködött. Wr'ia ledobott a földre és az ajtóhoz hátrált. Eltakarva előlem, jelezve, hogy nincs menekvés.

Phala lassan felnézett rám, majd egy szempillantás alatt eltűnt. A hajtómű teteje ismerős szisszenéssel nyílt ki. A belőle kiszálló lény, már ismerős volt számomra, bár korábban eltakarta magát egy árnyékkal, most nem félt megmutatni magát számomra. A Putoriust azért nem ismertem fel korábban, mert még nem láttam egyiket sem a saját két lábán állni, és a kolonizáló hajóban látott ŐsPutoriusokhoz korántsem hasonlított. Az elcsökevényesedett, vaskos lábak helyett, hat vékony a végén talpnak görbülő lábai, valószínűleg az eredeti lehetett, még a megbetegedés előttről. De hogyan sikerült mindez számára?

- Jó újra látni Tony. Igen jól gondolod, ilyenek voltak hajdani őseink saját lábai. – mindig elfelejtem, hogy ők is telepaták. – Tetszik az új páncélod. – lassan elsétált a kapszulától, amiben eddig feküdt. A felnyílt oldalán, most már jól láthattam, azokat a megszokott eszközöket, amik ehhez tartoznak. Rendesen átejtett bennünket. Egyetlen eszköz volt az, ami nem illet oda. Egy Ondatrai sugárzó, amivel az áll Putoriust vetítette elénk. Tehát ezért nem mozdult el mellőle sohasem, és ezért nem engedte, hogy az ikrek megvizsgálják, ők rögtön rá jöttek volna.

- Mit akarsz tőlem? – rendesen tőrbe csalt, én meg még a kezére is játszottam.

- Legutóbb nem sikerült elmondanom, de most itt az idő. – eltűnt a szemem elől és közvetlen mellettem jelent meg. Egyik szemem sem volt képes követni. Az „új” lábaitól roppant fürge lett. – Emlékszel a háborúra, mikkor megtámadtad a Deimost? – kérdezte, de nem várt választ. – Leromboltál a fegyvereiddel egy épületet. – kezdett valami felderengeni.

„A célpont épületek, még messze voltak, több ház is utunkba került. Az egyik lapos épület tetején a tető egyenes részén néhány Tank várakozott, arra, hogy közelebb érjünk. Tűzerejüket rám összpontosították. Itherium csápokat magam elé húzva fedeztem mellkasomat. A Molukok, még csak nem is látták őket lentről. A rajtam lévő hasonmások, pedig hiába próbálkoztak túl messze voltak. A kővetők, nem voltak képesek áthidalni ezt a távolságot.

Az Ondatrai vadászgép kötelék alacsonyan repültek el, felettük. A hasukból lepotyogó rakéták, az egész épületet a magasba emelte, miközben a teteje beszakadt. A tankok eltűntek az épületben egy pillanatra, majd darabokban és füstfelhőben kerültek elő. Az épület összedőlt.”

- Abban az épületben dolgozott a mesterem, és én. Azon dolgoztunk, hogyan tudnánk az eredeti lábunkat visszakapni, hogy ne függjünk holmi gépektől. Már sikereket értünk el, amikor jöttél te és leromboltad az egészet, és megölted a mesteremet. Csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy túléltem. Akkor megfogadtam, hogy megbosszulom. – a düh olyan méreteket öltött a gondolataiba, hogy azt már csak érezni, is veszélyes volt.

A kapszula oldala lenyílt, és egy egyenes fegyvercső meredt rám.

Mit akar? Lelőni? Hiszen ez nevetséges.

A fegyver végén összegyűlő sárga gömb, viszont halálosan ismerős volt. Olyan, mint egy Sciber lövedék, de a színe.

Ez Garulus sugár.

Már nem volt időm reagálni, és nem is tudtam volna. Ez a fegyver van prototípusként beszerelve a Strixbe is. Ezzel már egyszer leterítettek, amit még BRQ követett el velem a háború végén, mikkor csapdába ejtettem.

Az energia gömb telibe talált, és egyből el kezdett leválni rólam csodás fekete páncélom.

Már megint.

A fegyvereim, a pajzsom, és minden egyéb implantátumom hangos koppanásokkal jelezték az elkerülhetetlen véget.

A fulladás rám tört. Ezek szerint mégsem olyan friss itt a levegő, de az is lehet, hogy csak ki kéne kapcsolni az erőteret, vagy kijutni valahogy. Ám az a hüllő ott az ajtóban még páncélomban is komoly ellenfél lenne. Nélküle egyenesen lehetetlen küldetés.

Már a derekamnál járt a leválás. Csupasz felsőtestem mégis tartogatott meglepetést. Amint leváltak róla a Diodonok láthatóvá vált, hogy a kristályok, nem azokból, hanem egyenesen belőlem nőttek ki. Úgy meredtek csupasz testemen előre, mintha tele szurkáltak volna vele.

Nem értettem miért van ez, de amit okoztak annak annál inkább örültem. A derekamnál megállt a leválás, és a kristályokból új páncél képződőt. A fulladás abba maradt, az erőm visszatért. Phala megdöbbenten nézte, ahogyan visszaalakulok. Fegyvere után nyúlt, bár rá jött, bármennyit is lő rám, az nem fog megölni, mégis kísérlettet tett vele. Ám gondolatai elárulták, így gyorsabban tudtam reagálni. Oldalra fordultam a következő lövés elől. A hátam mögött tornyosuló pikkelyes hústorony rémülten ordított fel. A találat bár csak a bal karját érte, mégis súlyos sérülést szenvedett. Összerogyva tapogatta értetlenül. Az ÚjPutorius végtelen haragra gerjedve rontott rám. Fürgesége megdöbbentő volt. Bár eddig nem tudtam elképzelni régi lábukkal mennyire gyorsak is voltak. Most saját bőrömön tapasztalhattam meg. A több láb és több csápot igen nagy összhangban használta.

Mégis ki tudtam számolni, merre fog menni, hisz telepatikusan ki tudom olvasni, mire készül. Bár csapása nagy erejű volt, és szemmel követhetetlen, mégis védekező kezemet találta el. Lepattanva visszatért eredeti helyére. Ugyanúgy, mint korábbi találkozásunkkor, csak akkor nem tudtam ki is üt meg.

Következő roham előtt azért még egyet rám lőtt. Védekező kezemen eltalálta az Itherium kristályt. Az a lövedéket visszaverte, egyenesen oda ahonnan jött. A fegyver felrobbant a találattól és ez hírtelen megzavarta őt. Előre lépve elkaptam egyik csápját. Ki akarta rántani a kezemből, de ezzel csak magára húzott. Az öklöm egyenesen a koponya részét találta el. Az ütéstől megszédült, lábai megrogytak. A következő ütésem testre ment. Szédülése felerősödött, látása elhomályosult.

Segélykérő üzenetet küldött az emberre felé, de az nem moccant. Hite megrendült a találattól. Nem segített rajta. Karjaimban összeomlott és most már rémület is kiült rá. Érezte erőmet és gondolataimat. A fekete árnyék, ami elsuhant felette ledöntött a lábamról. Kezemből kicsúszott csápja, amitől remény csillant föl gondolataiban. A rám meredő több száz tűhegyes fog viszont engem keserűséggel töltött el. Throg felfújta mellső részét és teljes erővel belém harapott. Szájában eltűnt a bal karom, amit védekezésül emeltem fel, és a bal oldalam fele. Bár fogait nem éreztem, de tudtam, hogy harapása iszonyatos erővel hat a páncélomra.

Belülről emeltem fel bal karomat, amitől a rajta lévő Itherium kristályok végig szántották a torkát. A fájdalomtól kinyílt a szája, így lehetőségem volt ki kapni belőle fél bal oldalamat. Mivel ő is telepatikus lény, bár elég gyengefajta, mégis képtelen voltam rá hatni. Dühe elborította egyszerű elméjét, és meghatározhatatlan volt a forrása. Ketrece a fegyver robbanása miatt megsérült, így lehetősége lett kitörni onnan.

Közben a hasa alatt, közénk húztam a jobb lábamat, és erős toló rúgást mértem rá. Méretét meghazudtolva, egész könnyedén sikerült ledobnom magamról. A kapszula tetején landolt, és máris méretett váltva, megnövelve a hátsó részét, rám vetette magát, ismét.

A védekező kezem kristályairól úgy pördült le oldalra, miközben arcát végig szántották, mintha csak szivacslabda lett volna. A fal mellett ért földet, és kábultan elterült. Felállva körbenéztem. Phala eltűnt. A Raptor háta mögött az ajtó félig nyitva volt.

Odamentem a raptorhoz, aki még mindig a földön kuporgott. Eszméletlen volt. Sérülése súlyosabb volt, mint azt először gondoltam volna. Karomat alácsúsztattam, és felemeltem. Méretéhez képeset egész könnyedén ment. Kicsit át kell gondolnom az erőviszonyokat, ezen a bolygón. Valószínűleg jóval kisebb a gravitáció, mint amihez már hozzá szoktam. Talán ezért választotta ezt a bolygót Phala is, itt hatékonyabban tudja kihasználni mozgási képességeit.

Az ajtó lenyílt teljesen, és kisétáltam rajta a hüllő nem éppen kis termetével a karomban. Alig láttam el mellette, hogy hova is lépek. A rámpa nyitva volt jelezve, hogy a bosszúálló Putorius merre távozott.

Erőt vettem magamon, és futni kezdtem. Az irányt már korábban kiolvastam a fejéből, most csak bíznom kellett benne, hogy erőm kitart addig, és ő is.

Le rohanva a rámpán elszáguldottam kicsiny csapatom között.

Megdöbbenve nézték, hogy elrablómmal a kezemben eltűnök a sűrű erdőben. Megint.

Thago, Raptor kolónia.

Wr'ia kinyitotta a szemét és nem akarta elhinni. amit lát. Nem mozogott mégis a faluját határoló oszlopokból épített védő fal, rohamosan közeledett. Mire odaértek az kinyílt, és egy szempillantás alatt a főtér közepén huppant a földre. Ideiglenes lába elhátrált tőle. Fényes nappal volt, mégis a falu központi tere, üresen pangott.

Vagy mégsem. Ő tudta, hogy társai körülötte állnak, csak álcájuk miatt nem látszódnak. A feketeruhás férfi, láthatóan nem aggódott. Pedig nem tudta elképzelni róla, hogy ne tudná mi folyik körülötte. Sokkal többre képes, mint azt elárulja magáról. Társai sem mozdultak. Ő már hozzá szokott, hogyan kell meglátni az álcázott társait, ám azok mozdulatlanok voltak. Miért nem szedik darabokra a behatolót? Nem értette. A tér szélén álló öregebb raptor álcája lehullott, és láthatóvá vált.

A döbbenet kiült az arcára, de nem mozdult még mindig. Mi folyik itt?

A következő társa is láthatóvá vált, és még egy. Újabb és újabb. A kietlen tér kezdett inkább nyüzsgő tömeggé alakulni, azzal a különbséggel, hogy senki nem mozdult meg. Ilyet még nem látott. Legutóbb, mikkor két vakmerő Nactice fiatal bejutott a raptor kolóniába, aznap este jót aludtak a fiatal raptorok. Két okból is. Jól kifáradtak a játékban, és jól is laktak. Az egyik társa, egy idősebb nő, megmozdult és feléje közelített. Megszemlélte a karját, majd felsegítette a földről és az egyik épület felé mentek. A fekete ruhás férfi előtt kinyílt a kapu és épp bőrrel távozott. Amikkor becsukódott mögötte, mindenki egyszerre mozdult meg, majd abba is hagyták és tétován néztek egymásra.

Senki nem ment utána. Ennyi elég volt belőle.

Beértem a fák közé. Hátra pillantva, konstatáltam, nem követnek.

Egy köd felhő lebegett mellettem. Lassan alakot váltott, és egy görög istennőre emlékeztető lány huppant mellém a sűrű aljnövényzetbe.

- Merész ötlet volt. – szólalt meg Trinde. – Meg is ölhettek volna.

- Ne aggódj, már sokkal erősebb vagyok. – tetszet az aggódása, de teljesen felesleges volt. Minden zsigeremben éreztem, hogy olyan erő mozog bennem, amivel képes voltam, egy egész falunyi lényt lefogni, és még az álcájukat is kikapcsolni. Telepatikus képességem egyre erősebb. Szinte már megbabonázz ez a hatalom.

- Hogyan tovább? – érdeklődött az Asio miközben haladtunk vissza a dzsungelen át.

- Talán ideje személyesen is beszélnünk az Ondatraiakkal, szükség lesz a segítségükre. – bár tisztában voltam vele, hogy mindent megkapok majd tőlük, de mégsem akartam őket egy újabb háborúba csak úgy belerángatni. – De előtte van némi elszámolni valóm a Putoriusokkal.

- Hogy érted, oda akarsz menni? Alig sikerült onnan kihozni, most meg vissza akarsz menni oda? – értetlenkedett lebegő társam.

- Egy-két dolgot tisztáznunk kell. – nem tudtam folytatni a morgolódást, vissza értünk a tisztásra, ahol azonnal megrohamoztak a többiek.

Élménybeszámolómat, megint képek segítségével adtam elő. Érdekes volt a reakcióik.

Az ikrek mélyen letörtek, hogy nincs semmilyen új hajtómű, és mérgesek voltak magukra, hogy egy kapszulát hajtóműnek néztek.

Plati ökle lecsapott a levegőbe, és sajnálta, hogy nem lehetett a segítségemre. Ilyen harcból kimaradni.

Trinde inkább én értem aggódott. Ezzel még nincs vége, Phala tovább fog próbálkozni, hogy elintézzen, de legalább egy Raptort megmentettem, ezért adósom lett. Ami talán később még jól jöhet. Részemről a legdühítőbb az volt, hogy életet követelt az I galaktikus háború, ami persze így viccesen hangzik, mégis mivel ez előre bejelentett támadás volt, biztosítottak, hogy a civileket evakuálják. Most meg kiderül, hogy mégsem.