Csillagterkép

VI. Fejezet

II galaktikus háború

A Demios mellett parkoló Két Megalima, és az Anyahajó várt minket. Megarhy parancsnok, már felkészült érkezésünkre. Jó tudta, mit kell tennie.

Semmit. A fegyverek a helyükön maradtak, és a vadászok sem mozdultak.

Megállítottam a konvojt mellettük, és a Lyruxokat beirányítottam a Megalimáim gyomrába, és hátra hagyva őket egyedül indultam meg a felszín felé.

A hangárban landolva, máris Diodeldronok fogadtak bennünket. Na nem támadási céllal, hanem, hogy szállítóként elvigyenek minket, egyenesen Amon elé. Lesiettem a rámpán és felugrottam az egyik tetejére. A többieket utasítottam, hogy maradjanak a hajónál. Az ikrek szó nélkül teljesítették az utasításomat, és visszafordulva, becsukták a rámpát is. Plati és Trinde már nem volt ilyen egyszerű eset. Plati felugrott mellém, és közölte, hogy nincs olyan erő, ami őt visszatartaná. Trinde szó nélkül lebegett mellettünk, ő sem tágított. HD100-as hasonmás droidok sorakoztak fel mellettünk és megindultunk a központi épület felé. Út közben elhaladtunk több épület mellett is, ahonnan kíváncsi Putoriusok leskelődtek. Az épület, amit korábban leromboltunk, már úgy pompázott, mintha semmi sem történt volna. Mégis keserűséget hagyott több szívben is. Még Plati is komoran figyelte azt, és gondolataiban visszapörgette az eseményeket. A központi épület az egyetlen, ami saját tervezésű a Putorius városban, mégis igen tekintélyt parancsoló. A felhőkarcolót már több ízben megjártam, kívülről és belülről egyaránt. Most viszont nem állt szándékomban ellenkezni. Miközben a többiek az épület előtt maradtak, hagytam, hogy a droidok Amon elé vezessenek. A Putorius tanács egyetlen tagja, akivel ez idáig sikerült találkoznom. A többi tag kilétét homály fedi, ami a védelmük érdekében szükséges.

- Üdvözöllek Tony, újra itthon. – Amon köszöntése túlságosan is kedves volt. Nem jó kezdet.

- Tudod miért jöttem! – vágtam vissza határozottan. - Hogy lehet, hogy a háborúban meghalt valaki, és miért nem tudtam én erről?

- A várost kiürítettük, ahogyan kérted, de volt egy tudós, aki nem akarta elhagyni laborját, most már tudjuk, hogy nagyon közel járt ahhoz, hogy újra saját lábunkon járhassunk. Saját felelőssége volt. A halálával pótolhatatlan veszteség ért minket. Talán sohasem fogjuk vissza kapni

- De most a nyomomba van a tanítványa és bosszút esküdött ellenem, holott nem vagyok felelős a történtekért. – még magam is meglepődtem szavaimon.

- Gondolataid elárulják, hogy ezzel te sem értesz egyet. Az eseményeket te idézted elő, így a felelősség is a tied, és ezt te is pontosan tudod. – tudtam, hogy igaza van, de akkor is lázadtam, nem erről szólt a megállapodás. BRQ-t csak így tudtuk tőrbe csalni, és ez az ő érdeküket szolgálta. – Miért jöttél hát ide? Feloldozást kérni.

- Szóval ezért üldöztök a kezdetektől fogva? – kérdésem meglepte, és nem is értette.

- Mi sohasem üldöztünk téged. Miután fény derült arra, hogy lehet, hogy te is megbetegedtél, nem hagyhattuk, hogy az erőd birtokába maradj, de most már nem akadályozhatjuk meg. Túl erős lettél, de meg kell értened minket is. Amennyiben a betegség tünetei rajtad is hasonlóan jelentkeznek, súlyos károkat szenvedhetünk miattad. – tudtam mit akar mondani, de hagytam, hogy befejezze, addig is van időm dönteni. – Ezért kérlek, hogy önként ted le páncélodat, és vonulj be az elkülönítőbe, hogy megvizsgálhassunk. Tudod, hogy rajtad tudunk segíteni. A kapszula meggyógyít. – próbálkozott megint.

- Sajnos, ha akarnám, se tudnám megtenni. A Diodon Ősanya kristályokat ültetett a bőrömbe. Amik folyamatosan újra termelik azt. – mentegetőztem.

- Akkor nincs más választásunk, mint ellenségként kezelni. – részéről a beszélgetés be is lett fejezve.

A kristály ablak úgy tört ki mintha nem is a galaxis legkeményebb anyagából gyártották volna. A több tíz emel magasból zuhantam az épület előtti betonszerű útra. Jókora krátert okozva benne. Fél térden érkeztem, amiből lassan felegyenesedtem. A Diodeldronok gyűrűjében a többieket kerestem.

S4 ugrott a vállamra. Mindig váratlanul bukkan fel, és foglalja el megszokott helyét.

- Miért jöttél?- kérdeztem saját kommunikációs csatornánkon.

- Közös utunk itt véget ér. Tudom, mit tervezel, de ebben már nem segíthetek neked. Kívánom, hogy sikerrel járj. Mindannyiunk érdekében. Hamarosan ki kapcsolják a droid klónjaimat, hogy ne tudjak segíteni neked. A hajók rendszerén keresztül viszont bármikor elérsz. Sikeres vadászatott. A hangárt nyitva hagyom, ameddig csak tudom, hogy elmenekülhessetek. Viszlát, barátom. – leugrott a vállamról és eltávolodott tőlem.

Futása közben összeesett és a földön csúszva állt meg. Sajnáltam apró barátomat. Újabb társat veszítettem el. Körbenézve konstatáltam, hogy igaza volt Trindének, hogy veszélyes ide jönni. A tankok még meg se kottyantak volna, még a több száz HD100-as amiknek fele a hátam mögötti épület falán lógva közelített meg, sem okozott volna gondot. Talán a tucat DioMinner sem fog gondot okozni. A társaimat körül vevő DioGaviák már viszont kezdtek aggasztani. Ahogyan a felettünk elhúzó Vadász kötelékek is. A legnagyobb gond az volt, hogy most egyiknek az irányítását sem tudtam át venni. Ami egyet jelentett azzal, hogy több Putorius irányítja őket. És így már erősebbek lettek nálam is. Plati és Trinde gondolatokat küldött felém. Eltökéltségük bíztató volt.

Plati neki ugrott a legközelebbi Gaviának és ledöntötte a lábáról.

Trinde a levegőbe emelkedett, és olyan szélvihart kavart, hogy két DioMinner ledőlt a lábáról és maga alá temetett pár Diodeldront.

A felém özönlő ART korongok lepattantak új páncélomról. Az Itherium kristályok, mint valami gumifal lökték vissza őket.

Kitört a II galaktikus háború.

De nem vagyok biztos benne, hogy most a jók oldalán állok.

Ezt meg vitatni viszont nem volt időm. A sikertelen lövedékek után pár droid hullott a nyakamba az épület faláról. Karmok, amiket ugrás közben történt alakváltásukból kifolyólag mélyedtek páncélomba, leszakadtak, mikkor a földhöz vágtam őket. Hiába utánozták le külsőre Throgot, akkor is droidok maradnak, a maguk korlátaival. Bár több ízben is hasznomra voltak, de most lelki könnyedséggel vágtam a falhoz azt, amelyik a nyakamba kapaszkodva próbál meg legyűrni.

A következő már a levegőben találkozott a lábammal, és követte a társát. Ezért taktikát váltottak. Három ugrott rám. Megroggyant a lábam. A súly kezdte felemészteni az erőmet. Egy hírtelen jött szélvihar viszont lekapta rólam őket. A levegőbe rugaszkodva kerültem el a következő égi áldást, ám egy vaskos Itherium csáp lecsapott vissza a földre. Újabb krátert ütve a betonúton. Felpattanva vertem vissza a körkörösen felém zúduló lövedék tengert. Bár kárt már nem tudtak bennem tenni, de nem akartam késlekedni. Minél többet vagyok egy helyben, annál többen próbálkoztak az életemre törni. Újra elrugaszkodtam.

A DioMinner megint próbált vissza ütni, de most már felkészültebb voltam. Elkaptam csápját és ráragadtam, mint légy a légypapírra. Megpróbált lerázni, mikkor belátta, hogy ez lehetetlen, egyszerűen az épület falához nyomot, és ott tartott várva, hogy a droidok szétszedjenek. Nem éppen erre a reakcióra számítottam. Ez a harc úgy tűnik hosszú lesz. A felém igyekvő fekete négylábú szörnyeket a vállamból előpattanó két ágyúm szedet le. Zuhanás közben visszaváltoztak, és elkapva egy-egy kiálló részt, elkezdtek visszamászni.

Egyre növekvő létszámuk miatt, nem sikerült mindegyiket eltalálnom. Rám feküdve kezdték eltakarni előlem a kilátást, így segítve a többieket a célba jutáshoz. A robbanás alattam következett be. A DioMinner csápja leszakadt, mi pedig zuhanni kezdtünk. Plati rakétája az utolsó pillanatba jött. Trinde szélvihara, viszont egyedül engem került el. A többit egyenesen nagytestvérüknek hajított. A kétlábú gépszörny megingott a találatoktól, de tartotta magát.

A bal lába alatt kiemelkedő földtömeg viszont végkép kibillentette. Hanyatt dőlése közben úgy ugráltak le róla a droidok, mint a bolhák a fürdőkádba tett kutyáról. Érezve a vesztüket. Földet érve mellém lépett Plati, és a hátat fordítva szembe fordult a GaviaDiodonokkal. Én a droidok felé fordultam, és vált vetve harcoltunk. A felettünk lebegő Trindét sem kímélték, bár egy gáznemű lényt igen nehéz lelőni, de azért rendszeresen próbálkoztak. Hátha sikerül megzavarni annyira, hogy ne legyen ideje segíteni nekünk.

- Mi a terved? – érdeklődött Plati. Miközben precíz lövéssekkel találta el a felé küldött ART lövedékeket.

- Irány a hangár, és tünés innen. – foglaltam össze röviden.

Bár láthatóan ennél komolyabb tervre volt szükség, azért értette a lényeget.

A Gaviák tovább fejlődtek. Bár még mindig csak a levegőben való sétálás volt az egyetlen képességük, mégis a fegyvereik össze voltak kötve pajzsaikkal, így már nem lehetett őket túltölteni. Ugyanez vonatkozott a Droidokra is. Most már nem hagyták magukat olyan könnyedén. Tanultak a hibáikból.

A több háztömb távolságban lévő hangár, szinte elérhetetlen messzeségben pompázott, a maga szépségében. Nem tudtam meddig képes nyitva hagyni nekünk BRA, de bíztam benne, hogy addig oda érünk. A Gavia amelyik Platira vetette magát. Úgy szállt el az épület felé, a mindkét bal kezének ütésétől, mintha szárnyat növesztett volna. A Thrognak álcázott HD100-as pedig a jobb kezemmel találkozott. Pajzs eltűnt, az ütéstől, arca eltorzult, és már korántsem hasonlított rám. A következő már a köríves rúgásom terített le. Neki is kikapcsolt a pajzsa. Úgy tűnik, kevésbé bírják ütéseimet, mint azt gondoltam, vagy talán…

A következő delikvens is megérkezett. Kezem úgy hatolt át a pajzsán, mintha ott se lett volna. Az öklöm végén kinőtt Itherium miatt, hatástalan lett. Pusztakézzel többet tudtam nekik ártani, mint bármilyen fegyverrel.

A hátra lendülő lábam lerúgta a Gaviát Plati hátáról. Pajzsa villogva megszűnt. Oldalához kapott, de hiába. A pajzsgenerátor szikrázva adta tudtára, hogy teljesen leamortizálódott. A lábam halkan koppant, mikkor földet ért. A kristály cipőm tökéletesen illeszkedett rá. Bár valószínűleg, falra így nem tudok felmászni, de nem is volt rá szükségem. Plati is csodálkozva figyelte átalakulásomat. A kezemet és lábamat már teljesen beborította. A távolról rám lőtt lövedékeket, egyszerűen kinyújtott kezemmel küldtem vissza feladóiknak. A Gaviák visszavonulót fújtak. Pajzsaikat féltve távol maradtak tőlünk. Onnan viszont nem tudtak ártani. A HD100-asok feláldozhatók, így a Putoriusok mindet ránk küldték, de csak ócskavas lett belőlük. A melyik közelebb merészkedett, az vagy a jobb horgomtól feküdt, ki, vagy a rúgásomtól. Volt, amelyiknek egyszerűen átnyúlva a védelmén, letéptem a pajzsgenerátorát. Átadva társamnak, aki kéjes mosollyal nyugtázta ezt a harc hevében. A nehéztüzérség sem járt sokkal jobban.

A tankok következtek, de hasonló sorsra jutottak, mint robot társai. A legközelebbi lövedékeit visszaverve, átnyúltam a pajzsán és öklömmel bezúztam az oldalát. Az antigravitációs hajtóműve rögtön feladta és szikrákat szórva állt le. Mégsem koppant a földön, mint azt feltételezni lehetett volna ilyen esetben. Kezemmel felemeltem, és a másikhoz vágtam. Társa pajzsa nem bírta ezt, amint eltűnt, darabjaira robbant, leszakítva kezemből legújabb pöröly kalapácsomat. A tankok is hátrálni kezdtek, és taktikát váltva, a rakétáikhoz nyúltak. A kilövök egyszerre tüzeltek. Az első a tenyeremnek ütközve azonnal felrobbant. A robbanás ereje hátra lökött. A többi a darabjaira hulló társát kikerülve, nyomultak felém. Ennek már fele sem tréfa.

Az elém tornyosuló sziklafal egytől egyig felfogta őket. Amint az utolsó is felrobbant, visszaereszkedett oda ahonnan jött. Trinde eltökélt arccal lebegett felettünk. A harmadik DioMinner is elfeküdt, maga alá temetve az ádáz tankokat. Odaugrottam társamhoz és pajzsán átnyúlva az alsó két kezének hóna alá nyúltam, és elrugaszkodva a levegőbe emelkedtem. A lenyíló rámpán landoltam. Trinde is ellebegett mellettünk. A pajzs bekapcsolt és a Strix a levegőbe emelkedett, több ART koronggal és rakétával a nyomában. A gyorsuláshoz bekapcsoltam a harmadik generátort. Így mindegyiket le tudtam rázni.

- Mi tartott ennyi ideig? – förmedtem az ikrekre. – Azért maradtatok itt, hogy veszély esetén kimenekítsetek!

- Feltartottak minket a hangárba, és BRA csak későn tudta át venni a hangár kapu irányítását. – szabadkoztak, pedig a legjobbkor jöttek. – Tony a két Megalima irányítását is elvesztettük. Felfedték BRA titkos adóját. Tudtam ez mit jelent. Koncentráltam, mire a fejem hátsó részén egy dudor jelent meg, majd egy fém tárgy tűnt elő a Diodon páncél alól. Amint a földön koppant, rá lépve semmisítettem meg a Voilantot. Már nem veszem hasznát, viszont a Putoriusok „lehallgathatnak” vele.

Lehuppantam a székembe, rácsatlakoztam a rendszerekre. Ez a harc már komolyabb lesz. Mér el sem hagytam a sztratoszférát, máris társaságot kaptam. A hátam mögött már jöttek is a vadászok. Nem vártam semmit. Nincs okom a késlekedésre. Itt volt az idő a tesztelésre. A rendszer átállt, a lövedékek kivágódtak a gép feje alatti két ágyúból. A célzó rendszer pontosan számolt, és nem hibázott. A két vadász a pajzs és a páncélja ellenére rögtön darabjaira robbant. A többi szétszéledt, hogy nehezebb dolgom legyen. A Garulus ágyúk most már nem a vadászok ellen fordultak, hanem egyenesen a rohamosan közeledő anyahajót vette célba. A két kiröppenő lövedék nyíl egyenesen a törzset célozta meg. Biztos voltam a találatba, a monstrum méretei miatt szinte lehetetlen mellé lőni.

A kiröppenő rakéták viszont útjukat állták. Bár felrobbantotta őket a lövedékem, de lenyűgözött Megarhy parancsnok leleményessége. Nem vártam volna tőle ilyen harci taktikát, de hát tudtam jól, hogy nem szabad alá becsülni őt. A magas intelligencia párosult nem tudni hány éves harci gyakorlattal.

Nem adtam fel, máris küldtem a következőt. Újabb rakéták állták útját, de tudtam előbb utóbb elfogynak a rakétái, míg mi szinte korlátlanul tudunk tüzelni. A megoldást, amit választott előre is láthattam volna. A hátából kiemelkedő Megalima lassan felénk fordult. Elővette az összes rakéta állványát. Kezdett meghűlni bennem a Diodon. Az anyahajó mögül két másik bújt elő. Ezek a mieink. Ők is elő vették ágyúikat és felénk fordultak. Az árulók! Pedig csak gépek.

A több száz rakéta egyszerre indult meg felénk. A forduló gyorsabbra sikerült, mint azt reméltem. De előnyhöz nem jutatott. A hátam mögött kavargó vadászok felé vettem az irányt. A megtekeredett gép, nem csapta be a rakétákat. Nyílsebesen közelítettek. A vadászok, amint rá jöttek a tervemre, rögtön menekülőre fogták a dolgot. Nem voltak elég gyorsak. A forduló éles volt, a vadászok ilyenre nem képesek. A megnövelt hajtóművel, már jóval gyorsabb és fordulékonyabb voltam. A pórul járt vadász szinte megállt a levegőben egy pillanatra, keresztbe fordulva előttük. A több tucat rakétából egy is elég lett volna neki. A tűhegyes kristályok szinte felnyársalták, a bekövetkező detonáció már szinte sok is volt neki. Apró darabokra szakadt, és szétszóródott az űrben, amitől még pár Itherium „fullánkot” leszedett.

Még így is maradt jó néhány. A következő fordulót már nehezen tudták követni a rakéták. A manővereim megzavarták a vadászokat is. Kettő pont szembe fordult. Oldalra fordítva a gépet elszáguldottam köztük lévő apró résen.

Szembe találták magukat több tucat halálos, és precíz gépezettel. Azok automatikái reagáltak, és irányt változtatva kikerülték őket. Az egyik köztük száguldott el. A vadászok repülését irányító programja megkeveredett a túl sok irányból érkező veszélyforrás miatt. Így kitérő manőverbe kezdett, de pont rossz irányba. A két gép összenyomta a köztük elrepülő rakétát. A robbanás azonnal bekövetkezett. A hátsó részükbe fúródó robbanórész a legérzékenyebb pontjukon fogta meg őket. A két felrobbanó hajtómű lökéshulláma hátra felé terjedt. A lángoszlopba több rakéta is irányt tévesztett. Egymásnak ütközve újabb lökéshullámot generáltak. A Strix fékező rakétái azonnal megállították a gépet, és csak a belső kiegyenlítőknek köszönhettük, hogy nem fejeltük le a falat. A lángtenger beborított minket. A megfordított tolóerőnek köszönhetően viszont egy helyben maradtunk.

A megmaradt rakéták úgy húztak el mellettünk, hogy „észre” sem vettek. A lökés hullám olyan hírtelen futott át rajtunk, hogy hátra felé indultunk el. Miközben hanyatt döntöttem a gépet, megfordítottam a tolóerőt is. Újra az anyahajó felé vettük az irányt, teljes sebességgel.

A hátunk mögött lemaradva néhány megmaradt rakétával. Most már kezdett elegem lenni, és nem akartam megvárni az újabb égi áldást. A két ágyú újra tüzelt. A Megalimák, és az anyahajó még a rakéták újra töltésével volt elfoglalva. Így most nem maradt védelemre. A két sárga lövedék nyíl egyenesen közelítette meg az anyahajót. A találatkor bekövetkező robbanás darabjaira fogja tépni.

Az oldalról felbukkanó negyedik Megalima ez idáig valahol oldalt ácsorgott. Kimaradva a harcból. Micsoda taktika. De rakétát lőni már nem volt ideje, ahhoz túl lassú. Így csak keresztbe fordult az anyahajó előtt és megdőlve teljes felületével eltakarta előlünk azt, és persze a lövedékek elől is.

A Garulus lövedék áthatolt a pajzsán és becsapódott a tetején elhelyezett irányító központ tornyába. Az első apró robbanás annak tetején következett be, majd egyre nagyobb és nagyobb lett amint haladt lefelé a törzs felé. Ott már akkorra lett, hogy lyukat ütött a burkolaton és kettészakította az egész hajót.

A Strix átszáguldott a keletkezet nyíláson. A lángtenger újra körbe vett. A másik oldalon kivágódott a felrobbanni készülő gép maradványai közül. A hosszanti irányba keletkező fénykör, megelőzte a lökéshullámot. Az ereje viszont még nagyobb sebességre gyorsította fel hajónkat. A két ágyú újra tüzelt. A rakéta állványok újra feltűntek a csatahajók alatt. A betöltés befejeződött. Későn.

A két halálos sárga sugár gömb átszelte az anyahajó pajzsát, majd a burkolatába csapódott. A dokkoló kapuk közt lévő oldalfal kiszakadt, jókora lyukat ütve. Ám itt nem álltak meg, tovább száguldottak, és a hangárban sorakozó leszállóegységek közé csapódott az egyik, míg a másik a túloldalon lévő fegyver konténerekbe. A felcsapó lángoszlopok kezdték beteríteni a nem kis hangárt. Beszáguldottam a nyíláson. A lángtengerben újra csak vakon repültem. Nem is volt szükségem a látásra. A hajót kívül belül már igen jól ismertem. Amint be értem rögtön balra döntöttem a gépet. A hangár túlsó felében lévő állvány felé. Mielőtt oda értem volna újabb fordulás következett. A befaroló gép hátulja letarolta az emelvényt. A kinyíló rámpán ismerős test zuhant be a gépbe. A detonációk sorozata elérte a gépet és oldalra lökve a hajó eleje felé sodródott. Felkaptam az orrát és az óriás zsilipkapu felé vettem az irányt. Az újabb lövedékek széttépték a becsukott kaput. A két szárnya oldalra pördült. A közöttük száguldottam ki, miközben az alulról követő detonációs lökéshullámok elől menekültem.

Amint ki értem átvettem a három Megalima irányítását és kitérő manőverre utasítottam őket. Elkéstem. A robbanás elérte az óriás hajtóművét. Az erőművek többszörös körkörös fénynyalábot indítottak útjára. Ezek, mint éles kör pengék vágták több részben a menekülő kisebb társait. A robbanások ereje összeadódott.

A szupernóva erejű robbanás fényes napsütéssel világította be a galaxisnak ezt a részét.

A Hipekapuba való belépés most megnyugvással töltött el. Irány az Ondatrai birodalom. Ideje hadrendbe állítani a saját droidjaimat. Csak azt sajnáltam, hogy nem csak a két Megalima, hanem az össze Lyrus egység odaveszett. Biztosra vettem, hogy az Ondatraiak nem lustálkodnak majd. Biztosan máris az új egységek gyártásán fáradoznak.

A kilépés nem okozott problémát, és a csillagrendszer is csendes és üres volt. Beléptünk a bolygó légkörébe, majd a védőpajzson át egyenesen az űrhajó dokkhoz repültem. A hangár üres volt. Túlságosan is. A nyüzsgő nép, most nem mutatkozott. Pedig érkezésem mindig nagy feltűnést szokott kelteni. Talán a gyárakban dolgoznak lázasan? Vagy mindenki megbetegedett, és most az elkülönítőben fekszenek? Plati teljes harci díszben jelent meg utánam a rámpán. Az ikrek szorosan a háta mögé lapulva követték. Trinde egyenesen ki repült a tető kapun keresztül, hogy körbe nézhessen. Kilépve az épületből, földbe gyökerezett a lábunk.

Több Ondatrai is a földön feküdt mozdulatlanul. Tehát a betegség ütötte fel a fejét. Az ikrek megfeledkezve védtelenségükről oda száguldottak fajtársukhoz, és lehajolva vizsgálni kezdték. Gondolataikat meghalva, rájuk ordítottam.

- Tűnjetek el onnan.

Elkéstem. A két test öntudatlanul vágódott hátra, és terült el az út közepén. Mellkasukat ugyanolyan karmolás nyomok díszítették, mint amilyenek a földön fekvő társukon vettek észre.

Raptorok.

Plati vaktában tüzelt, de leállítottam. Nincs értelme, túl fürgék ahhoz, hogy így eltalálja. Trinde a magasból jelezte, hogy az egész város kihalt. Sehol sem látható mozgás. Koncentráltam. A megjelenő raptor keze egy centire volt a fejemtől. Lemerevedve állt ott. Álcája lehullott, és ezt rémült képpel konstatálta. Az ikrek mellett álló raptor is megjelent. Hasonló ábrázattal. Gondolataik zavarosak voltak.

Vajon milyen Vidinektől várnak segítséget? Hamarabb megtudtam, mint szerettem volna.

A hangárral szemben lévő épületből egy teremtmény bukkant elő. Első ránézésre úgy tűnt, mintha az élet kitolt volna vele, és nem adott volna rá semmilyen bőr felületet. Pedig volt rajta. Amint közelebb jött láthatóvá vált, hogy egyszerűen átlátszó a bőre. Az alatta elővillanó szervei ezüstszürke színben pompáztak, bár nem túl étvágygerjesztő módon. Izmos felsőteste alatt az izmok minden szövetszála látszott. Széles vállal erős mellkassal volt ellátva. Kerek feje tetején hegyes apró tüskékkel, mintha egy kifordított gombostű lenne.

Erős testfelépítéséhez képest fürgén mozgott. Mégis olyan esetlennek nézett ki így bőr nélkül. Viszont fegyver nélkül közelített, ami azért magabiztosságot sugárzott. Addig néztem, hogy egészen közel ért. Nem tekintettem komolyabb ellenfélnek, így nem tettem vele semmit. Vártam a fejleményeket. - Tony vigyázz! – kiabált rám Trinde.

Most már cselekedtem, de már késő volt. Hiába próbáltam megállítani, nem sikerült. Ökle lecsapott. Az oldalra ugrás közben, hogy kitérjek előle, már nem bírtam tovább tartani a raptorokat sem. A felém lendülő éles karmok végig szántották, a mellkasomat borító páncélt, és szikrázva pörögtek le a kristályokról. Hátra bukfencezve pördültem talpra.

- Ki vagy te? – érdeklődtem az idegen lénytől.

Válasz helyett odaugrott hozzám, a támadólag előre lendülő öklömet bekapva szétroppantotta a „kristály kesztyűt” rajta, és jó ízűen elropogtatta. A Diodon beborította vissza, majd a kristály is, de nagyon meglepődtem. Eddig még nem találkoztam semmilyen lénnyel, aki táplálékul köveket evett volna, főleg nem Diodont. Hátra ugorva neki vettetem a hátamat az épület falának.

- Ő egy Vidin. – válaszolt egy hang a hátam mögül az épületből.

Megpördülve legnagyobb rémálmom vált valóra. Egy raptor lépett elő, a farok része és a hátán végig futó csont taréj sokkal nagyobb és láthatóan erősebb volt. A fején lévő két szarv már látványában is közveszélyes fegyvernek látszott. Ennél már csak egy rémisztőbb volt rajta.

Teljese felületén Diodon borította.

A már egyébként is veszélyes fenevad, így már igen komoly ellenfélé vált. Már csak attól rettegtem, vajon milyen képességet adtak neki. A rejtőzködést nem is erőltette.

- Kérdésedre a válasz. Tre'wa vagyok ennek a Raptor és Vidin csoportnak a vezetője. Küldetésem, hogy eltöröljelek a galaxisból. A galaktikus szövetség megbízásából. Nincs esélyed ellenünk, bár tudom, hogy hiába kérlek, de add meg magad, és ne ellenkezz. – hangja nyugodt, gondolatai teljesen üresek voltak. Fejlett intelligenciát takart, ami teljesen ellenmondott, az állatias ösztönökkel, amik ezekben a lényekben munkálkodtak.

Válaszul elrugaszkodtam, és a levegőben megpördülve jobb lábam sarkával taglóztam le azt a Raptort amelyik, az ikrek felé tornyosulva tartotta őket sakkban. A fejét ért rúgástól úgy csuklott össze, mintha eltűnt volna alóla a talaj. Felkaptam az ikreket és a levegőbe akartam velük emelkedni, mikkor a RaptorDiodon felénk ugrott. Röptében lehorgasztotta fejét, így egy vonalba került a fején lévő két szarv és a csont taréj. Halálos keménységű Diodonnal megerősítve.

Lehúztam fejem, és vártam a becsapódást, miközben a testemmel védtem az ájult ikreket, és sérült harmadik társukat. A szél, ami feltámadt körülöttünk, arra sarkalt, hogy mégis bele vágjak a kimenekítésükbe. Trinde egy jól irányzott szélviharral küldte el támadónkat alacsony röppályára. Az épület melyből érkezett, most útját állta rövid repülésének, és beszakítva annak falát, landolt az egyik szinten. Magasba emelkedtem, és a hangár ajtóban landoltam három ájult csomagommal. Felrohantam velük a rámpán és ledobtam őket a padlóra. Kifele száguldva a hátam mögött felcsukódott a rámpa és bekapcsolt a pajzs. Trinde sikoltására lettem figyelmes. Csak akkor láttam a fejleményeket, mikor kiértem. Plati a hangár ajtóban a korábban engem megtámadott Raptorral folytatott közel harcot. Láthatóan vesztésre állt. Amikkor odaértem, egyszerűen neki rohantam a földön fekvő társam fölé magasodó hüllőnek. Mire az kivágódott az útra.

Tovább rohanva kísértem ki őt az utcára. A magasból rám hulló felhő először megzavart, de miután rá jöttem, hogy Trinde az inkább megrémültem. Hogyan sikerült „lelőni” őt. Megint hamarabb megtudtam, mint azt szerettem volna. A Diodon-Itherium páncélomon újnyi vastag, úgy húsz centi hosszú tüskék koppantak. Fekete színük elárulta, hogy valószínűleg Diodon képességgel álok szemben. Bár páncélomon nem tudtak át jutni, mégis éreztem, hogy elektromossággal vannak tele. Hasonlóan az én lövedékemhez, ezek sem szokványosak.

Tre'wa beszakítva az aszfaltot, landolt az épület előtt. Kezéből folyamatosan küldte felénk ezeket az egyedi lövedékeket. Testemmel védtem Trindét, aki lassan tért magához. Az elektromosságot sem tűri jól, mivel viszont ebbe más is keveredett, és az alakja is megtévesztő, így el tudta érni, hogy Trindét el tudja találni.

Oldalról két Vidin közelített. A Raptor, ami megtámadta Platit láthatatlanul eltűnt. Így társam kicsit levegőhöz jutott. Felpattanva elénk állt és pajzsával fedezett minket. A Vidinek oda értek hozzánk. Plati pajzsán átnyúlva elkapták a nyakánál fogva, és úgy elhajították, mintha nem is egy kétméteres négykezű hústorony lenne. Most jöttem csak rá, hogy miért nem tudom őket irányítani. Az átlátszó bőrük miatt, a Diodon bevonat sem látszik rajtuk. Tehát szinte minden ellenfelem, már szerves páncélban van. A vállamon előugró ágyúk folyamatosan tüzelték őket. A találatoktól hátra szédültek, de hamar folytatni tudták útjukat felénk. Bár úgy tűnt a túltöltési taktikám nem jön be, de meg kellett próbálnom, hogy időt nyerjek Trindének, aki karjaimban kezdett alakot ölteni.

A Vidinek oda értek hozzám, és átnyúlva bekapcsolt pajzsomon megpróbálták, Trindét megfogni, ami már eleve is felvetett pár kérdést. A hátuk mögött megjelenő két Raptor, is úgy látszott már nem tartották szükségesnek fenntartaniuk álcájukat. Tre'wa mellettük állt és elismerően nézett végig apró csapatán, ami láthatóan győzelmet aratott rajtunk.

Oldalról érkező fekete árnyékok elsodorták őket. A HD100-asok tömegével érkeztek mindenfelől. A váratlan erősítés a legjobbkor jött. Trinde a magasba emelkedett, és most már fürgén lebbent arrébb a feléje zúduló apró nyilak elől. Tre'wa már nem tudta eltalálni, ám ő hálából olyan földmozgást okozott, hogy leginkább egy földrengésre hasonlított.

A földre kerülő Vidinek és Raptorok, a házak faláról tömegével kapták a droidokat a nyakukba. Platinak lélegzetvételnyi időt szerezve, amit ki is használt, és nem törődve a HD100-asokkal, olyan rakéta és ART lövedék tengerrel borította be a két Raptort, hogy a helyükön képződött kráterben, melybe visszahullottak a droidok roncsai, egy Diodeldront el lehetett volna ásni.

A két Vidin inkább engem szúrt ki magának. Lerázták magukról a droidokat, és feltápászkodva indultak meg felém, de most már nem becsültem alá őket. Tudtam, hogy csak a gyenge pontjukat kihasználva győzhetek. Ehhez viszont meg kellene, tudom mi is az. A hústornyok továbbra is a kezemet és lábamat beborító kristály elfogyasztására hajtottak. Öklöm hiába sújtott le rájuk, mintha csak simogatnám őket. A fegyverek sem ártottak nekik. Még az ART korongok is lepattantak róluk, amik Plati eszeveszett lövöldözéséből tévedtek ide.

A meghátrálás nem az én erőségem, de időt kellett nyernem, hogy rá jöjjek a megoldásra. Ledobva legújabb „cipőmet” fürgén szaladtam fel a falon, de támadóimat, nem lehetett ilyen könnyedén lerázni. Szélsebesen követtek, akár falon mászásról volt szó, akár több tízméteres ugrásokról. A rájuk támadó hasonmás droidokat egyszerűen elhessegették, mintha csak legyek lennének. Még csak lassítani sem tudták őket. Az egyik ugrással pont a hangár bejáratánál landoltunk, és futva folytattuk az utunkat befelé. A felém röppenő lövedék elől elvágódtam. Hason csúszva landoltam a poros padlón. A lövedék az engem üldöző Vidint találta telibe. Mivel tőlem nem láthatta, így elkerülni sem volt ideje. A lövedék átfúrta magát láthatatlan páncélján és a belső szervekig hatolt. Hátravágódva terült el, és a sebre szorította kezét, mind hiába. A páncélja lehullott róla, és feltehetően a bőre is. A sebe kitágult és szürke belső szervei zöldben kezdtek el pompázni. Bár ez csak számomra tűnt olyan csodálatosnak. Eltorzult arca azt fejezte ki, hogy óriási fájdalmak gyötrik. Sérülése gyorsan és igen nagy kínok közt vitték a halálba.

Társa meglátva mi történt rögtön sarkon fordult, de a lövedék elől nem volt menekvése. A hátán érte és egyenesen átszállt rajta, és az ajtó szélébe csapódott. Sorsa rögtön megpecsételődött. Ő is összerogyott, és már soha nem kelt fel onnan.

A Strix alján a két Garulus ágyú felcsukódott. Lassan feltápászkodtam a földről, és kifele sietem. Már csak egy ellenfél van, akit le kell gyűrni. A szemem elé terülő látvány nem volt éppen szívmelengető. Trinde újra a földön feküdt. Plati pedig a levegőben lógott a Raptor vezér kezei közt vergődve, miközben farkával csépelte oldalról. A környékén rengeted HD100-as roncsai feküdtek szanaszét, darabokban.

Találataimtól elengedte az ájultra vert társamat, aki rongybabaként omlott össze, ahogy a földet elérte. Felém fordult a felbőszült hüllő, és frontálisan rohant felém. Láthatóan a földbe akart taposni, hogy beteljesítse küldetést.

Az oldalról érkező rakéta a lebegőbe emelte, majd ott robbant fel. A Diodeldron század pontosan időzített. Már volt részem ilyen találatba, nem éppen kellemes érzés. Az Itherium rakéta az egyetlen olyan fegyver, aminek nem tud ellenállni a Diodon páncélzat.

A porfelhő, amit felkavart, lehetőséget adott, hogy összeszedjem sérült társaimat. Trinde lassan kezdet ismét magához térni. Nagyon gyenge volt, de mivel nem tudtam segíteni rajta, csak guggoltam mellette. Erejét már sokkal lassabban nyerte vissza, ahogyan alakját is. Mikor megnyugtatott, hogy jól van, utasítottam, hogy térjen vissza a Strix védőfalai mögé. Nem ellenkezett. Platihoz ugrottam. Jól elintézte a szörnyeteg, de szívós ez a faj biztos voltam benne, hogy fel fog épülni. Felemeltem a hústornyot a földről, és az odaérkező Droidoknak adtam át, akik szélsebesen elviharoztak a hangár felé. Egyedül maradtam. A porfelhő lassan elült. A tér kihalt volt. A raptor vezérnek nyoma sem maradt. A droidok elkezdték a saját társaik roncsát is eltakarítani. Vártam, hogy az Ondatraiak felém özönlenek, és megmagyarázzák, mi folyik itt. Hogyan kerültek ide ezek, és miért nem szóltak nekünk erről?

A felém érkező gondolatoktól, oldalra vetődtem. A meteor becsapódás mellettem újra felkavarta a port, és jókora krátert ütött az utca szilárd burkolatába.

A porfelhőből egy rémálom sétát elő.

Tre'wa sértetlenül és teljes páncélzatban volt. Pedig a rakétának szét kellett volna tépnie.

Tehát ezt a képességet is megkapta a Diodonoktól. Az alapvetően is kitin kemény páncélzatú bőre, most megerősítve már sebezhetetlené tette. A taktikám ismét ugyanaz volt. Magam után csalom és elintézem a Garulus ágyúval. A hangár felé rohantam, de ő meg se mozdult. Miért nem jön? Talán rá jött a taktikámra. Vagy talán…

Oldalra vetődtem, de elkéstem. Karmos kezek markolták meg a bokámat és lendítettek a magasba, fejjel lefelé. Wr'ia jelent meg előttem. A magasba emelt, hogy a fejünk nagyjából egy magasságba kerüljön.

- Miért? – kérdeztem tőle értetlenül. – Hiszen megmentettelek. Az adósom vagy.

- Nálunk, ha valaki elbukik a harcban annak meg kell halnia, de te szégyenbe hoztál azzal, hogy a saját célpontom mentett meg. Csak úgy szerezhetem vissza a becsületemet, ha megöllek. – magyarázta miközben közvetlen közelről nézett a szemembe.

Lehajított a földre és felém magasodott. A hátam mögött gúnyos kacaj ütötte meg a fülemet. Tre'wa is oda ért hozzánk, és készségesen adta át elpusztításom dicsőségét fajtársának.

Az égi áldás meglepte őket. A HD100-asok a feledtünk elrepülő leszállóegységekből folyamatosan potyogtak. A két Raptor meglepetten hátrált el tőlem. A felém zuhanó droidok pillanatok alatt beterítettek, és eltakartak a külvilág elől.

Tre'wa idegesen ordított fel és rájuk rontott. A droidok egytől egyik felrepültek a levegőbe mielőtt oda ért volna. A visszaérkezéskor teljesen egyforma egységek katonás sorban sorakoztak fel a tér közepén. Mindegyiken sötétpiros pajzs világított.

A két raptor összenézett és dühödten rontottak neki a hasonmásoknak. Nem tudták megkülönböztetni, hogy melyik lehetek én és melyik droid, így egytől egyig mindegyikhez úgy álltak hozzá, hogy potenciális találat lehet. A droidok nem harcoltak velük, egyszerűen elugráltak előlük, és visszaérkezve a földre, újra katonás rendbe rendeződve várták a két fenevadat. A hüllők kis idő után megunták a macska egér játékot, és megállva méregetni kezdték őket tisztes távolba. Az egyetlen megkülönböztető jeleket keresve rajtuk, a kristály kitüremkedéseket, de egyiken sem láttak. Nem értették a dolgokat. Így nem találhatnak meg köztük, és fürgeségük miatt sem tudják őket elkapni.

Wr'ia taktikát váltott és bekapcsolva álcáját eltűnt a szemek elől. A raptor nekik rontott, de ismételten elugráltak előlük. Nem értette a dolgot, de tovább kísérletezett. A tovább fejlesztett PDE-k elől nem tudott elbújni. A Droidok át kapcsoltak hő képre, amit az Ondatraiak tőlem halottak és fejlesztették ki. Így már láthatatlan ellenségek ellen is tudtak védekezni. A tetőn figyelve ügyködésüket, viccesen nézett ki, hogy mint valami koreográfiát követve egyes droidok váratlanul a levegőbe emelkedtek, míg mások a helyükön maradtak.

A nyakamra tekeredő csápok alatt megroppantak az Itherium kristályok. Nem értetem ki támadhatott meg, de egyensúlyomat elvesztve magam után rántva a mélybe zuhantunk. A Droidok közé zuhanó két test, szétlökte a rendezett sorokat. A két raptor megrökönyödve figyelték az égi áldást.

Phala csápjai a nyakam köré csavarodott és a magasba emelt, mielőtt még bármit is tehettem volna.

- Nem hitted, hogy lerázhatsz, igaz? – hangja elég önelégült volt. Csapdája bevált.

- Mit akarsz tőlem, nem tudsz elpusztítani! – vágtam vissza.

- Ne legyél benne ilyen biztos. – hangja túl magabiztos volt.

A két raptor gúnyosan kommentálta kijelentését, és eloldalazva átadták a lehetősért a megbízójuknak.

A hangár ajtóban ismerős jelenség fogadott. A Strix gurult ki rajta és felénk fordulva lenyitotta a fülke alatti részből a két Garulus ágyút.

- Ezzel nem tudsz elpusztítani. – vágtam vissza mikkor rá jöttem, hogy nem társaim sietek a segítségemre, hanem Phala irányítja a saját hajómat.

- Tudom, hogy képes vagy vissza küldeni a lövedéket, de akkor saját társaidat pusztítod el. Tudom, hogy ezt nem tennéd, így egy választásod marad. Nem ellenkezel. – a lehetőségek nem voltak túl kecsegtetők. Vagy én pusztulok, vagy a társaim és én is, valószínűleg.

- Rendben, adtam meg magamat, de meg kell ígérned, hogy a társaimnak nem esik utána bántódásuk. – egyezkedtem vele.

- A társaid nem ellenségeim, csak rajtad akarok bosszút állni. – hangja megnyugtatott.

A kristályok visszahúzódtak a testembe. Csak Diodon páncélom maradt meg.

A két ágyú végén lévő energia gömb megjelent és hamar felgyülemlett. A lövedékek kiröppentek és egyenesen felém száguldottak.

Ösztönösen felkaptam a kezemet magam elé. Az alkaromon megjelenő kristály kitüremkedés megállította a két halálos sugarat, és vissza is dobta őket.

Phala számításit keresztül húzva viszont nem az ágyúk felé, hanem egyenesen a nyakamat szorongató csáp felé. A fájdalmas ordítás, értető volt felőle. A csápja majdnem tőből szakadt le. Páncélja foltokban eltűnt róla, és nem tudni, hogy miért maradt meg néhol. A földre huppanva egyenesen a két raptor elé zuhantam.

Wr'ia meglepet társával ellentétbe azonnal cselekedett. Vaskos farkát meglendítve, megpördült a tengelye körül. Elhajló felsőtestem miatt társát csapta fejbe. Az ütéstől hátra vágódott. Nehezen tudott magához térni. Meglepetés, meglepetés hátán érte. Fajtársa nem kímélte. Mielőtt talpra ugorhatott volna, máris karmos talpak hasították fel kemény páncélját a mellkasán. Arcát újra beterítette vaskos farok rész. A belőle kiálló kitin tüskék felszakították a száját, és kivert néhány fogát is.

Phala elhátrált tőlem és értetlenül meredt súlyos sérülésére. Lehullott páncélját megbabonázva figyelte a földön. Mintha ezzel újra visszanőne. Nehezen tudta feldolgozni, hogyan is jártam túl az eszén. A has részébe fúródó kristálytalp térítette magához. Hátra csúszva próbálta össze szedni magát, de nem hagytam időt neki erre. Kihasználva helyzeti előnyömet újabb csapást mértem rá. Fejrészén lecsapó bal horgom, kicsit megszédítette. Büszkesége nem engedte a menekülést, pedig a lelke mélyén azt fontolgatta. A következő rúgás érzékenyen érintette. A leszakadt karja helyére mélyesztettem a sarkamat. A fájdalomtól megrogyatnak a csápjai, és újra hátrálni kezdett.

Ismét a levegőbe emelkedte, újabb és újabb csapást mérhessek rá. A gyors reflexeimnek köszönhetem csak, hogy a hátam mögül érkező lövedék ne terítsen le. A Strix egyenesen felém fordult. A Garulus ágyú folyamatosan kezdet tüzelni rám.

A következő lövedék a fejemet vette célba. A felemelkedő alkaromon lévő kristályok az ég felé küldték tovább. Phala némi kárörömmel figyelte ügyködésemet. Míg el tudja terelni a figyelmemet, addig legalább kereket oldhat. A fentről érkező Leszállóegység megelégedéssel töltötte el. Jön a menekülő járműve.

A Lotor nagyobb sebességgel közeledett, mint kellet volna. Az utolsó pillanatban sikerült oldalra vetődnie előle. Az egység lyukat ütött az aszfaltba. Tüzes lángcsóva mellett robbant fel sérült hajtóműve. A sugár gömb, amit az imént felfelé küldtem, pontos volt. A súlyos szerkezeti károkat okozva benne.

Feldühödve rontott neki a járműnek és tépni kezdte az oldalát, mintha szét akarná tépni, hogy bosszút állhasson rajta. Ám neki jobb ötlete volt. A kimarkolt egységet még jó formán ki sem emelte, mikor máris egy Itherium rakéta száguldott felém.

A közel egy méter hosszú fegyver, neki koppant az alkaromon lévő saját kristályomnak és irányt váltott. A hátam mögött is véres harc dúlt. Bár Tre'wát Diodon páncél védte, mégis vesztésre állt. Társa sokkal fiatalabb és fürgébb volt nála. Ráadásul a páncélban nem tudott láthatatlanná válni, nem mintha sokkal előrébb lenne vele ifjú trónkövetelővel szemben. Viszont elveszte így azt a képességét is, hogy meglássa a láthatatlan társát, ami már szinte hátránynak számított. A telepátia azért sokat segített, így tudta, hogy mire készül. Mikor megjelent előtte máris lecsapott rá. Éles karmait kemény páncéljába mélyesztette, így lepve meg az ifjút. Ám a feléje lendülő farok elől már nem tudott ki térni. Bár elég erős ütésre sikerült, mégis csak pillanatokra térítette el.

Társa ismét eltűnt előle, amint pikkelyeit megfordította, megláthatta mi folyik a háta mögött. A látvány, ami így a szeme elé került, egy pillanatra elégedettséggel töltötte el. Az Itherium rakéta egyenesen láthatatlan társa felé száguldott. Nagy önelégültségében figyelmen kívül hagyta, azt a tényt, hogy annak felrobbanása őt is elpusztíthatja. Meg azt is, hogy fajtársa menyire fürge.

Amikor a rakéta a mellkasába fúródott, átszakítva Diodon páncélját, átfutott az agyán, hogy talán árulás áldozata lett. A robbanás fület sértő visítással párosult. A Diodon burkolatnak nem volt ideje leválni róla. Vele együtt szakadt darabokra. Beterítve a környező épületek falait. Wr'ia oldalt jelent meg, és elismerően nézett végig hajdani fajtársa maradványain. Gondolataiban halvány köszönömöt mondott a rakétáért, és főleg, hogy szóltam neki, mielőtt feléjük irányítottam volna. Fáradtan lerogyott a földre és egy szarv maradványt felvett a földről trófeának mindenesetre.

Phala eszét vesztve rohant meg, mikkor látta, hogy hűséges csatlósa elbukott. A csápjaiban lévő rakétakilövő állvánnyal sújtott le. Védekező kezemet elsodorta, és álkapcson vágott. Megemelkedve a levegőbe az oldalamon landoltam. Próbáltam talpra állni, de megfordult a világ velem. A második ütést csak éreztem. A hátamon lecsapó fémszerkezetet még különleges páncélomon keresztül is éreztem. A közeli ház faláig repültem. Most rajta volt a sor, hogy kihasználja helyzeti előnyét. Felkönyöklő kezemet kirántotta alólam. Így kósza próbálkozásomat a talpra állásra keresztülhúzva, rögtön visszahullottam a porba.

A felém magasodó testével őrült módon sújtott le újra és újra a mellkasomra az újdonsült fegyverével. Porrá őrölve a védekezésül előbukkanó kristályokat, ami igencsak meg lepett kissé. Úgy tűnik, szilárdságuk összefügg az erőnlétemmel, ami egyre kevesebb volt.

A magasba emelte a felismerhetetlenségig összegyűrődőt, állványt. A lövedék darabjaira robbantotta azt a csápjai közt. Meglepettség villant át az agyán, de rá jönni az igazságra csak akkor sikerült neki, mikkor a másik lövedék a mellkasán száguldott keresztül és a háta mögött a porban fejezte be halálos útját.

Értetlenül nézett végig magán. Nem figyelt a gondolataira eszeveszett dühében, és elengedte a Strix irányítását, amit eddig is csoda volt, hogy fent tudott tartani igencsak hiányos Diodon burkolata miatt. A Garulus ágyú végre át esett a teszteken és kiválóra vizsgázott.